Kormányinfó: a magyar gazdasági növekedés a legsikeresebb az EU tagállamai között

Gulyás Gergely elmondta, a kormány tegnapi ülésén áttekintette a magyar gazdaság helyzetét. Az első negyed éves gazdasági növekedés 5,3%-os volt.

– Ez az adat az Európai Unió 28 tagállama között a legjobb – mondta a miniszter.

Hozzátette, a magyar gazdaság teljesítményén az látszik, hogy míg a nyugat-európai trend gazdasági növekedésében radikális csökkenést mutat, addig Magyarország ellenállt ezeknek a folyamatoknak.

A miniszter szerint az 5,3%-os adat optimizmusra ad okot, hiszen azok az elvárások, amelyeket a gazdasággal kapcsolatban a költségvetési törvényben is rögzítettek, továbbra is reálisnak tekinthetőek.


Hirdetés

Gulyás Gergely elmondta, tisztában vannak azokkal a veszélyekkel, amelyek a nyugatot fenyegetik, éppen ezért gazdaságvédelmi akciótervet fogadnak majd el, amelyről később Varga Mihály pénzügyminiszterrel közösen fognak beszámolni.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, a gazdasági helyzethez mérten folytatódnak a béremelések. 2019. június 4-én nyújtják be a költségvetési törvényt, ennek értelemben a jövő évi költségvetést július 12-én tudják majd elfogadni.

Gulyás Gergely beszámolója szerint a kormányülésen beszéltek a magyar miniszterelnök és az USA elnökének találkozójáról. Mint fogalmazott, ez diplomácia tekintetében hatalmas sikert jelent, hiszen a világ vezető hatalmaival Magyarország ma jó kapcsolatot tud ápolni. Az Egyesült Államok mellett Kínát, Oroszországot és Japánt emelte még ki a miniszter.

A tegnapi ülésen áttekintették a családvédelmi akcióterv pontjait is. A miniszter kijelentette: tartható lesz a hét pontos program (megígért) öt pontjának 2019. július 4-i hatályba lépése.

 

'Fel a tetejéhez' gomb