Harmadnapra – az isteni időzítés bibliai számtana
A Krisztus születése előtti időszak alapvetően messiásváró periódus volt a választott nép életében. A napkeleti bölcsek nem véletlenül keltek útra éppen abban az időben. Heródes király írástudói is hasonló végeredményre jutottak, megerősítve a távolról érkező vándorok kutatását.
A Szentírás ószövetségi iratai, a zsoltárokat is beleértve, bővelkednek a messiásra utaló próféciákban. Jób könyvében egyértelmű kifejezést ölt a testben való feltámadás hite és a bajok ellenére is élő bizalom Isten jóságában és erejében. A Genezis Édenkertből való kiűzetés elbeszélése is már a megígért helyreállító alakját festette fel, aki megváltja az embert a bűnből.
Jézus nem egy alkalommal jelezte, hogy lesz majd egy óra, „az ő órája”,
amelyért ebbe a világba jött. A Kánai menyegző történetében éppen ezzel késlelteti édesanyja kérését, aki bízott fia isteni hatalmában, ezért járt közben az ünneplő sokaság kedvéért.
Ám melyik óráról beszélünk? Vajon van-e jelentősége annak az időpontnak, amikor a megváltás végbement? Úgy látszik, hogy igen. Isten, aki az idő felett áll, aki úgy mutatkozott be Mózesnek az égő csipkebokor lángjai közt, hogy ő az „aki van”, belép az emberi történelembe. Teszi ezt nem véletlenszerűen, hanem amikor az „idő betelt”.
A számtalan profetikus ószövetségi jövendölés közül érdemes megvizsgálnunk Dániel próféta Messiást megjövendölő írásait Dér Katalin Próféciák a Messiásról című könyve alapján. Dániel próféta könyve i. e 2. században keletkezhetett, amely egy összegző jellegű próféciát tár elénk egyértelmű, időre vonatkozó számadatokkal:
Dániel Gábriel arkangyallal beszélget, amelynek során arra próbál fényt deríteni, mi lesz a választott nép szerepe a történelemben? Gábriel felelete:
„Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra”. Hetven hétnek 490 napot kellene jelentenie alapesetben – mutat rá Dér Katalin, ám ennek a számnak semmi értelme nem lenne, ezért másról lehet szó.
A tanulmány szerzője felhívja a figyelmet, hogy
a prófétai számtanban a napok sokszor éveket jelentenek.
A Szentírás ilyen módon jelzi, hogy Isten ideje gyökeresen más, mint az emberi idő. Dániel esetében egy nap=egy esztendő. Ezt a 490 évet a kinyilatkoztatás hétéves egységekre tagolja. A prófécia a zsidóság 490 évét fogja át, ami tehát hetven évhetet jelöl. Igazi részletességgel csak az utolsó évhétről beszél, mert az a Messiás ideje.
A kérdés persze az egész számtani vizsgálat során, hogy
hol van a nulla pont, ahonnan az egész elindul.
Erre találunk utalást a prófécia kilencedik fejezetének 25. versében: „annak a parancsnak a kiadásától, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem”. Az említett parancsot i. e. 457-ben (esetleg 454-ben) adta ki egy bizonyos Hosszúkezű Artaxerszész perzsa uralkodó. A jövendölés szerint ettől az időponttól a Messiásig 7 hét és 62 hét telik el, amely 483 esztendőt jelent. Ehhez jön még hét esztendő, a 70-ik hét, a Messiás ideje.
Így a 490 év végpontjaként az i. sz. 34. esztendőt kapjuk – ebben az évben történt az első keresztény vértanú halálra kövezése, amelyről az Apostolok Cselekedeteinek könyve is beszámol. Az utolsó évhét elején kell fellépnie a Messiásnak a jövendölés alapján. Ez az i. sz. 27. esztendőben történhetett, ami Jézus nyilvános működésének kezdetét jelenti.
Dér Katalin felhívja a figyelmet arra a „véletlen egybeesésre”, amelyet Márk evangéliuma közöl rögtön a kezdetekről: „Betelt az idő, és elközelgett Isten országa” (Mk 1,15). Ez utal arra, hogy a Dánielnél jövendölt 438 esztendő betelt, eltelt, és a Messiásnak most kell fellépnie.
Jézus 30 éves tanítóként kezdi meg működését, ahogy ez a választott népnél szokás volt, ám ez arra enged következtetni, hogy
Jézus születése i. e. 4 körül lehetett.
Mára már egyértelműen látható, hogy a Krisztus születési dátumát kiszámító szerzetes tévedett: Jézus születését mind történeti, mind csillagászati adatok alapján i. e. 7-4 közé teszik a kutatók. Ezt támasztja alá a dánieli prófécia is.
I. sz. 27-34 között működik a Messiás. A jövendölés ezt az időszakot is két periódusra bontja: Jézus földi, illetve mennyei szolgálatára. Dániel azt írja, hogy ezalatt a hét év alatt a Messiás „sokakkal megerősíti a szövetséget” (Dán 9,27) – és valóban tömeges megtérésekről számol be az Apostolok Cselekedeteinek könyve.
A prófécia egyértelmű utalást tesz arra, hogy a Messiás „kiirtatik” a hét év közepén.
Ha jól számolunk, ez azt jelenti, hogy a fellépése után 3 és fél évvel meghal – írja Dér Katalin, aki rámutat a prófécia ehhez az időponthoz fűzött megjegyzésére: „a hét közepén megszűnik a véres és ételáldozat”. Ez a megjegyzés éppen arra utal, hogy Jézus megváltó áldozatával feleslegessé vált minden egyéb áldozat.
Ennek időpontja valóban i. sz. 31 tavaszán volt, amely a Húsvét Nagypéntekét jelöli, amikor Jézus meghalt a kereszten.
Az i. sz. 34. évben megtörténik István diakónus megkövezése. Ez az a pont, amelyre a prófécia is utal: innentől nem csak a választott népnek, hanem az egész világnak hirdetik majd Isten Országának örömhírét. Amely nem kötődik tehát többé a Jeruzsálemi templomhoz, és az ott bemutatott áldozatokhoz. 
Ugyan a 69. zsoltár megjövendöli: „mert emészt a féltő szeretet házadért”, és ugyanezeket a szavakat halljuk Jézus szájából a Pászka ünnep idején, amikor a kereskedőktől megtisztítja a templomot. A János evangélium azonban felhívja rá a figyelmünket, hogy a tanítványokban csak később állt össze a kép: Jézus a kőből épült templomot az ő lényének, az Istennel való találkozás igazi és végső helye előképének tekintette. Ezért mondta az őt kérdőre vonó farizeusoknak: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felépítem azt! […] De ő saját testének templomáról mondta ezt” (Jn 2,19-21).
Mindez pedig kezdetét jelenti egy új korszaknak, amelyben a harmadnapra feltámadt Jézus a templom, az örök áldozat és Bárány. Ennek eleje az első keresztény említett vértanúsága.
Az akkor elkezdett korszak mindmáig tart, a megváltásnak mi is részesei vagyunk – a bibliai időszámítás alapján is.
