Kerényi Lajos: Orvos hajlamommal lelki gyógyító lettem

– Hogyan látod: mi a Húsvét igazi üzenete?

– Az élet hatalmas érték és titok. Tele van az ember vágyakkal, mindenképpen boldog szeretne lenni. A boldogság egy olyan belső magatartásforma, amely elégedett, és a lét nagy kérdéseire megnyugtató választ tud találni. Függetlenül attól, hogy valaki hisz vagy nem hisz, ezekkel a kérdésekkel találkozik: honnan jöttem, hová megyek, miért vagyok itt, és miért van itt ez a világ? Miért van a sok bűn és szenvedés a világban? Miért van halál? Folytatódik majd az élet?

– Te mit felelnél, Lajos atya, ezekre a kérdésekre?

– A „kincs, hír, gyönyör” értékrendje önmagában még kevésnek bizonyul. A görög a ta phűszika elnevezéssel határozza meg a tapasztalható világot. A kishitűek úgynevezett „megismerési határt” vonnak a megtapasztalható világ köré. Minden egyéb érték kutatását, ami megtapasztalhatón túl van, érthetetlen módon leállítják. A metafizika azonban túllép ezen a határon. Valaminek kell lennie a megtapasztalható világon túl is. Ahogy Vörösmarty is olyan találóan összefoglalta: „Kincs? hír? gyönyör? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy van szívöröm. Kinek virág kell, nem hord rózsaberket; A látni vágyó napba nem tekint; Kéjt veszt, ki sok kéjt szórakozva kerget: Csak a szerénynek nem hoz vágya kínt”.

– Emiatt lenne annyi boldogtalan ember ma?

– Ma az tapasztalható, hogy nem engedik az embereket gondolkozni és továbblépni. Mi arra születtünk, hogy egyfajta evolúcióba kapcsolódjunk be, a mindig több megismerésébe. De létezik egy másik értékrend is: a szeretet, a szép, a művészet, a jó, a végtelen, az igaz. Valami egység. Összefüggések és erőterek, amelyek az emberi vágyakat minden körülmények között megválaszolják.

– A belénk teremtett ösztönök hasztalan dolgok lennének?

– Nem eshetünk bele abba, hogy csak az ösztönvilággal foglalkozunk. Az ösztönökre szükség van, ám azokat magasabb eszmékkel kell motiválni. Ha az ösztön átveszi az uralmat az értelem fölött, akkor az ember függővé válik. Az ösztön fog diktálni: nikotin, alkohol, drog, kényszerképzetek, félelmi komplexusok, tudathasadás. Ez nem más, mint rabszolgaság. Ha az ember kikapcsolja a „többet”, a „meta” részt, azaz a megismerhetőségi határon túlit, akkor az élet nagy kérdései megválaszolatlanok maradnak.

– Emiatt nem tudja az ember elfogadni a szenvedést sem az élet részeként?

– „Nem bírom már harcom vitézül, Megtelek Isten-szerelemmel: Szeret kibékülni az ember, Mikor halni készül” – mondja Ady. Ez a kibékülés belső megnyugvást és egy hatalmas erőtérrendszerbe való bekapcsolódást jelent. Ennek uralkodó eleme a szeretet és az összefüggések távlata, vagyis a lényeglátás. Ekkor tud csak az ember mit kezdeni a szenvedésekkel és egyéb nehézségekkel. A szenvedés nem azért van, hogy összerogyjak, hanem hogy megoldjam azt.

Én eljutottam addig a felismerésig, hogy természetfölötti nélkül nem értelmes az élet.

Egy ideig talán úgy látszik, de hosszútávon semmiképpen sem. Amikor jönnek a szenvedések, a sok bűn, azok földhöz vágják az embert. Annyi a földhöz vágott ember mostanában.

– Mégis miért nem akar hallani a világ a természetfelettiről?

– Görcsös hozzáállás tagadni a természetfelettit, és azt, hogy függünk valakitől. Ám a tudósok kezdenek kijózanodni, és felismerik, hogy kell lenni valamilyen alkotó, teremtő intelligenciának a törvényszerűségek mögött. Nem tudom, miért kell ettől félni?

– Ez az intelligencia tehát felfedezhető?

– Ez az intelligencia megjelent, aki maga a szeretet. Az, amire mindannyian vágyakozunk. A magányos, idős emberek szinte meghalnak abba, hogy nincs emberük, aki rájuk néz, aki szereti őket. Járom a krónikus osztályokat a kórházakban. Az orvostudomány elérte, hogy minél magasabb életkorú lehessen az ember, de a társadalom nem tud mit kezdeni az idősekkel. Rengeteg a krónikus osztály és az elfekvő. Amikor a diákjaimmal meglátogatom az ott fekvő betegeket, vigasztaljuk és ki akarjuk emelni őket az elhagyatott állapotukból. Ilyenkor nagyon boldogok, mert énekelünk és imádkozunk velük. Ajándékot kapnak, kis csekélységet, és megtelnek „Isten-szerelemmel”.

Én nem látok embereket meghalni a természetfelettire való nyitás nélkül.

– Sok tapasztalatod lehet, hiszen nap mint nap járod a kórházakat…

– Tizennégy intenzív osztályt látogatok. Minden nap haldoklók özönével találkozom. Annak idején majdnem orvos lettem, mindig volt rá hajlamom, ám végül lelki gyógyító lettem. Biztos vagyok abban, hogy sokan, akik életjelet már nem igazán mutatnak, értik, érzik, amit mondunk nekik. Mindent tudnak valahol.

– Tudsz erre példát mondani?

– Volt olyan eset, amikor az egyik nővér szólt, hogy menjek egy nénihez, aki hamarosan meghal, mert már a műszer is azt jelzi, hogy az életfunkciók csökkennek rohamosan. Odamentem hozzá.

Általában azt szoktam mondani, hogy Jézus üdvözli, és hogy én vagyok itt a lelki orvos.

Ilyenkor rendszerint elmosolyodnak, esetleg egy könnycseppel reagálnak. De ez a néni nem reagált semmit. Kívülről ezt lehetett tapasztalni. Azért megkértem arra, hogy bánja meg a bűneit, és én bekapcsolom Jézus nagy erőtér rendszerébe, a szeretet erőterébe olaj jellel, amivel a betegeket kenjük meg. Ezt nevezzük szent kenetnek. És ekkor a nővér felkiáltott és hívta a nővértársát, hogy jöjjön azonnal: az előbb a műszer már csak 35-öt mutatott, de most már megint 50-et mutatnak az életfunkciók. A gép kimutatta, hogy bent van ám élet. Én műszer nélkül is bizonyos voltam ebben.

– Te már voltál olyan helyzetben, hogy „fogtad a mennyország kilincsét”. Tudsz mesélni arról a halál vagy helyesebben fogalmazva az élet közeli állapotról, amit akkor átéltél?

– Tíz-tizenkét évvel ezelőtt volt egy komoly fertőzésem, amelytől tüdő és mellhártyagyulladásom lett egy halált okozó baktériumtól. Elvesztettem az eszméletemet. Nem is tudtam, mit csinálnak velem. Érdekes módon belül mégis megvolt az életritmusom.

Emlékszem, hogy ebben a helyzetben beszélgettem az Úrral.

Mondtam neki, hogy minden rendben van. Nincs semmi, ami vádolna, ezért arra kértem, hogy vezessen át a természetfölötti világba. Figyeltem, hogy mikor lépek át oda. Nem tudtam, mi újság van körülöttem. Egy légmaszkon keresztül kaptam a levegőt. A levegőt hallottam oldalt kiszaladni időnként. Ebben a levegő áramlatban fedeztem fel az Úr hangját, aki azt mondta nekem: még neked feladatod van. És akkor hirtelen elkezdtem javulni. Ezekben a helyzetekben hatalmas események történnek. Titkok, amiket nem is lehet megfogalmazni talán, inkább csak sejteni.

– Piarista szerzetesként a fiataloknak szentelted az életedet. Hogyan látod a magyar fiatalok feltámadását?

– A fiatalság, úgy látom, ma nem boldog. Az ösztönök uralják őket. Egy kis nehézségre – szenvedés, szerelmi csalódás, halálos betegség, hozzátartozó elvesztése – pedig azonnal összerogynak, tönkremennek. Ahogyan járom a kórházakat, azt tapasztalom, hogy rengeteg fiatal van a szakadék szélén. Az öngyilkosság ellenére életben maradtak vagy a pszichiátriai betegségtől szenvedők nem tudják, hogy mit kezdjenek az életükkel. Az ember természetes vége természetfölötti – mondta találóan Aquinói Szent Tamás.

Az emberi léleknek három tulajdonsága van. Ha ezeket aktivizálják, az föltámadást jelent számukra.

Az első az értelem. Sokat kell tanulni, ismeretekkel foglalkozni. Ki kell lépnünk ezáltal is az önmagunk körül való forgásból, depresszióból. A második az akarat. Mindennek legyen célja. Még a szenvedésnek is. Ezek az engesztelő áldozatok óriási kincsek és értékek az emberiség számára. A harmadik, a másik kettővel együtt aktiválandó lelki tulajdonság az érzelem. A szeretet az gyógyszer. A végtelenbe viszi át az embert. A szeretet fogalmát nem lehet igazából jól megfogalmazni. Kiégnek az emberek. Ez a korszak – szokták mondani – a kiüresedésé. Az eszmék kiüresedtek.

– Vannak olyan eszmék, amelyeket ártalmasnak láttál az életedben?

– Tizennyolc éves koromban, érettségi előtt a Dunántúlon soroztak be katonának. Aztán orosz fogságba kerültem. Kivittek Oroszországba. Szénbányákban kellett dolgoznunk.

Ott csak úgy mutattak ránk, hogy „93-as”. Nem volt többé Kerényi Lajos. Szám lettem.

Azt kellett csinálni, amit ők mondtak. Falanszter jelenet. Ma ugyanez a törekvés: az embereket elnévtelenítik, és terelik őket, mint a birkákat. Ez magával vonja, hogy ösztönlényekké alacsonyodnak le, mert az ösztön átveszi felettük az uralmat. Ilyen szempontból ma elég nehéz a helyzet. Ám nekünk megvan a célunk. Kiválasztottak vagyunk. Őrállónak állít bennünket a hatalmas intelligencia, a világ teremtője és megváltója. Ezért nem panaszkodhatunk.

– Hogyan látod: mi a feladatunk, hogy jó „őrállók” lehessünk?

– Körül kell néznünk, hol tudunk segíteni abban, hogy jobb legyen ez a világ. Amilyen mértékben észre tudjuk venni, hogy hogyan tudunk tenni valamit a javulás érdekében, olyan lesz az örök életünk is. Mire leszünk képesek ott, a túlvilágon. Hogy mennyit tudunk majd felfogni abból a rengeteg mennyei értékből. Ki kell lépnünk az elszürkülésből, hogy egy szebb világot tudjunk alakítani. Mert a megváltás megtörtént. Mindig új nemzedékek születnek, nekik is találkozniuk kell a ta phűszikával és a metával, hogy boldogok legyenek. Az idétlen világnézetek annyira megzavarták az embereket, akik közül a legtöbben nem is tehetnek erről. Mindenki vizsgálja meg magát, hogy szerethető-e, és jóakaratú-e!

Isten mindig fiatal. A szeretet is mindig fiatal. Mert nem kell rajtuk változtatni.