A katolikus karitász erőfeszítései az árvíz sújtotta dél-indiai Keralában

„Emberemlékezet óta nem volt ilyen súlyos árvízhelyzet Keralában” – mondják egyöntetűen a helybeliek. A monszun időszak májusi kezdete óta 373-an vesztették életüket a Kerala államot sújtó áradásokban és földcsuszamlásokban, míg több mint ezer az áldozatok száma egész India területén.

 

Az India alsó, délnyugati csücskében elhelyezkedő Kerala államban a hatóságok beszámolója szerint több mint egy millió embert kellett evakuálni az elöntött városokból és falvakból, közülük 850 ezret már sikerült táborokban elhelyezni. Minthogy az esőzések alábbhagytak a hétvégén, helyenként az árhullám is levonulóban van. A hatóságok szerint azonban továbbra is az ivóvízhiány és az esetleges betegségek jelentik a legnagyobb kihívást a térségben. A táborokban ezért gyógyszereket és fertőtlenítőszereket osztanak elővigyázatosságból.


Hirdetés

Gyógyszerrel, ivóvízzel, nyitott táborokkal segít a Karitász

Ebben a szükséghelyzetben a Kerala államban élő katolikus egyház karitatív szervezetei is teljes erőbedobással dolgoznak. Paul Moonjely atya, az indiai karitász elnökének elmondása szerint a legtöbbet az egészségügy terén tudnak segíteni. Az árvíz miatt megnőtt a járványveszély, ezért előzetes oltásokkal segítenek. Sok mozgó kocsijukkal egészséges ivóvizet visznek a bajbajutottaknak és főként a gyermekeket segítik. A karitász befogadó állomásai éjjel nappal nyitva állnak a rászorulók előtt és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy segítséget nyújtsanak. Itt most akkora a baj, hogy az egész világ szolidaritására szükség van. Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság során kérte a nemzetközi közösség konkrét támaszát és a hívek szolidaritását a keralai testvérek számára. Kifejezte lelki közelségét a keralai helyi egyháznak, amely elsőként nyújt segítséget a lakosságnak. Mindnyájan közel állunk a keralai egyházhoz – mondta Ferenc pápa, majd arra szólította fel a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy csendben, mindnyájan mondjanak el egy Üdvözlégy Máriát a katasztrófában elhunytakért, a természeti csapás által sújtott minden személyért.

Kerala állam a számok tükrében

A Magyarország harmadánál valamivel nagyobb, 38.800 négyzetkilométer kiterjedésű indiai állam lakossága 38 millió, tehát óriási a népsűrűség. 2011-es adatok szerint a lakosság nagyobbik fele, 54,7 % hindu, 26,5 %-a muzulmán hitű. A keresztények, nagyobb részt szír-malabár katolikusok a lakosság mintegy 18 százalékát alkotják, számuk közel hét millió. India államai közül éppen a keralai a legkeresztényebb, jelenlétük visszanyúlik egészen az apostoli időkig. A hagyomány szerint Tamás apostol térített Indiában, ezért is nevezik az indiai Krisztus-követőket Tamás-keresztényeknek.

Forrás és fotó: Vaticannews

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb