Menekültáradat várható a Kanári-szigetek partjainál?

Néhány óra alatt több mint ezren érkeztek csónakokkal a Kanári-szigetek partjaihoz Afrika felől – közölte a tengeri mentőszolgálat pénteken.

Tájékoztatása szerint El Hierro, Gran Canaria és Lanzarote szigeteinek közelében több bárkát is észleltek rövid idő alatt, mindegyiknek mentőhajók segítettek eljutni egy szárazföldi kikötőbe.

A hatóságok októberben figyeltek fel a kanári-szigeteki migrációs útvonal újbóli fellendülésére. A belügyminisztérium adatai szerint több mint 6 ezer ember érkezett egy hónap alatt, míg az első félévben 3700 ezer embert regisztráltak.

A tengeri mentőszolgálat november első öt napjában 3200 ember érkezéséről számolt be.

A különböző segélyszervezetek arra figyelmeztetnek, hogy ilyen mértékű növekedést utoljára két éve tapasztaltak, amikor rekordmértékben érkeztek illegális bevándorlók a Kanári-szigetekre.

Fernando Clavijo, a szigetek elnöke a migrációs helyzet további „romlására” számít, ezért sürgős találkozót kért Pedro Sánchez miniszterelnöktől annak érdekében, hogy összehangolják a szükséges intézkedéseket, és hogy a központi kormány támogassa a regionális kormány hatásköreinek érvényesülését. Emellett Európa bevonását is sürgeti az elnök.

Az Afrikát a Kanári-szigetekkel összekötő atlanti-óceáni szakaszt a világ egyik legveszélyesebb migrációs tengeri útvonalának tartják, ahol minden évben rengetegen veszítik életüket. Az erős és kiszámíthatatlan áramlatok miatt az ingatag, gyenge felszereltségű és túlzsúfolt csónakok könnyen felborulnak vagy irányt tévesztenek és elsodródnak.

Vezetőkép:  Migránsokat terelnek el rendõrök a bontásra ítélt sátortáboruktól a Spanyolországhoz tartozó Ceutában 2026. szeptember 29-én. Kép forrása: MTI/EPA/EFE/Reduan

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb