Székely János: Tápláló, bátorító és reményteli volt a találkozás a Szentatyával (VIDEÓ)

XIV. Leó pápa a magyar püspököknek: Az egyháznak hallatnia kell a hangját a társadalmi kérdésekben

XIV. Leó pápa egyebek között az egyház hangjának hallatását szorgalmazta a társadalmat érintő kérdésekben, ami alternatív útmutatást is jelent a digitális világ által csábított fiatalok számára – számolt be Székely János szombathelyi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke az egyházfővel tartott találkozóról csütörtökön az MTI-nek.

A pápa az apostoli palotákban fogadta a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) tagjait. Az MTI értesülése szerint az olasz nyelvű találkozó legalább másfél óráig tartott.

„Nagyon örömteli volt a találkozó. Azt éltük át, hogy Leó pápa bölcs, odafigyel, békességet sugároz az egyházban is, és felénk is”

– mondta el Székely János a találkozót követően.

Az MKPK elnöke hangoztatta, „az egyházfő hosszasan beszélt arról, hogy az egyház feladata a társadalomban való jelenlét, ami nem csak a lelki, keresztény értékek melletti kiállást jelenti, azok képviseletét, valamint a közjó szolgálatát. Az egyháznak van hangja, és kell is, hogy legyen hangja a társadalmat érintő kérdésekben, mint család vagy a társadalmi igazságosság”.

A Szentatya hosszasan beszélt az emberi élet szentségéről, a fogantatástól a természetes halálig, hogy mennyire fontos ezt védeni

– mondta Székely János.

A püspök kifejtette: XIV. Leó pápa hangsúlyozta, hogy „mennyire fontos, hogy az egyház élő közösségeket hozzon létre, élő találkozásokat, nyitottan a fiatalok felé, akik az igazi, a hiteles keresésére szomjaznak”. „Az kell, hogy tudjunk nekik alternatív utat mutatni a digitális világ helyett vagy mellett” – tette hozzá a püspök.

„Tápláló és bátorító, reményteli találkozás volt mindannyiunk számára”

– folytatta Székely János, és hozzátette azt is, hogy hálás szívvel és reménnyel telve indulnak tovább ebből a találkozásból.

Kitért arra is, hogy pápa fontosnak nevezte, hogy „a püspök legyen közel a papjaihoz, hallgassa, bátorítsa őket”.

XIV. Leó pápa az MKPK tagjait fogadta a Vatikánban 2026. november 5-én. Forrás: Facebook/Magyar Katolikus Egyház

Az MKPK elnöke megosztotta, hogy XIV. Leó számos, a magyar püspökök által felvetett témára reagált, többek között örömét fejezte ki a püspöki kar októberben kiadott, Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevele miatt. Az egyházfő „szívügyének” számít a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sorsa is, „arról biztosított, hogy amennyire lehetséges ő és a Szentszék is segíteni fog” – mondta Székely János.

A pápa nem feledkezett meg Szent Imre csütörtökre eső ünnepnapjáról, és megemlékezett az 1956-os forradalomról: XIV. Leó az akkori pápa, XII. Pius nyilatkozatait idézte, amelyben XII. Pius „együttérzését, szeretetét kifejezte, és felhívta a világ figyelmét arra a drámára, ami Magyarországon történt”.

Székely János elmondta, jelezték XIV. Leónak, hogy

„vágyunk Mindszenty József boldoggá avatására, az ő hatalmas, erős tanúságtétele elismerésére”.

„Nagyon jó volt érezni, hogy képben van a magyar történelemben, és érző szívvel értékeli mindazt, ami a magyar egyházban kincsnek számít. A pápa megköszönte egyházunk karitatív munkáját, az egyházi iskolák nagy misszióját a romákért tett erőfeszítésekkel, az Ukrajnából menekülő családok segítését” – hangsúlyozta Székely János.

XIV. Leó pápa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai a Vatikánban. Forrás: Facebook/Magyar Katolikus Egyház

Ajándékként a budapesti Szent István-bazilikában található Szent István-szobor kisebb másolatát adták át a pápának, valamint Mindszenty bíboros képét.

A MKPK tagjainak a Szentszéknél zajló, úgynevezett ad limina látogatása keretében a Vatikáni Kertekben, csütörtök délután elhelyezték és megáldották a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló mozaikképet.

Annak az eredetileg kisebb méretű mozaiknak a 2×2 méteres másolatáról van szó, amely 1958-ig a római magyar intézet homlokzatát díszítette. A mozaikot később visszahelyezték, majd a hatvanas években ismét eltávolították: az 1991-es rendszerváltást követően került végleg vissza a Pápai Magyar Intézetet is magába foglaló Római Magyar Akadémia falára.

A mozaikon Szűz Mária a gyermek Jézust tartja a kezében: Mária fején a szent korona látható, és a magyar államiságot jelképező jogar, miközben Jézus az országalmát tartja.

A XII. Pius-sétányon található falra került a mozaik, a hasonló perui, lengyel és szlovák alkotás mellé. Közvetlen közelben van a Szent János-torony is, amely 1971 októberében ideiglenes szállást adott a Magyarországról távozni kényszerülő Mindszenty bíborosnak.

A mozaikot Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Székely János, valamint Emilio Nappa, Vatikánváros Kormányzósága főtitkára avatta fel. Beszédet mondott Czeti István felekezeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

A mozaikot az MKPK adományozta a Vatikánnak, és a Castel Gandolfo egyik mozaikműhelyében készült alkotást a magyar állam is finanszírozta.

A mozaikavatást kísérő beszédében Udvardy György veszprémi érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökhelyettese kijelentette:

„korunk kihívásai közepette egyszerre kell, hogy világosan lássuk: Magyarország Nyugathoz tartozása nem lehet kérdéses”.

Veres András győri püspök az MTI-nek elmondta, ez a negyedik ad Iimina látogatása, igaz, további kettőn kísérőként is részt vett.

„Huszonhét évvel ezelőtt ezen a napon kaptam meg püspöki kinevezésem II. János Pál pápától ” – hangoztatta. Hozzátette, hogy XIV. Leó pápa „óriási érdeklődést” mutatott Magyarország iránt, ahol 2025 májusi megválasztása előtt néhány hónappal bíborosként járt.

Vezetőkép: XIV. Leó pápa és Székely János püspök, az MKPK elnöke. Forrás: Facebook/Magyar Katolikus Egyház

Forrás:
MTIFacebook/Magyar Katolikus Egyház
'Fel a tetejéhez' gomb