Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

„Pozitív eredménnyel” ért véget a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak végre, az egyházfő jól van, már visszatért a kórtermébe – derül ki a Vatikán kedd esti hivatalos tájékoztatásából. Azt is lehet tudni, hogy a szövettani vizsgálat „megerősítette a tüdő adenocarcinoma diagnózisát”, azaz a tüdőrákot, ahogy már a „műtét előtti vizsgálatok is feltételezni engedték”.
A Gemelli-klinikán végzett műtétet végrehajtó orvoscsapatot Stefano Margaritora, a katolikus kórház mellsebészeti osztályának főorvosa vezette.
Az orvosi stábban részt vett Luigi Carbone sebész, a pápa személyes orvosa, a Vatikánvárosi Állam Kormányzósága Egészségügyi és Higiéniai Igazgatóságának vezetője.
A Vatikán közölte Carbone és Margaritora közös közleményét, amely szerint a „radikális” beavatkozás során eltávolították a jobb alsó tüdőlebenyt. Videó-asszisztált sebészeti technikát alkalmaztak.
„A szövettani vizsgálat megerősítette a tüdő adenocarcinoma diagnózisát, amiként ezt a műtét előtti vizsgálatok is feltételezni engedték”
– olvasható a közleményben.
A pápa három órán át volt a műtőben, a beavatkozás közel 90 percig tartott: „a beavatkozás sikeres volt, nem merült fel komplikáció”.
Az orvosok megosztották, hogy XIV. Leó a műtétet követően problémamentesen ébredt.
XIV. Leó a kórház tizedik emeletén van, a jelenleg felújítás alatt levő pápai kórteremhez közeli szobában.
Matteo Bruni szentszéki szóvivő a vatikáni tudósítóknak megerősítette, hogy a „csomót teljesen eltávolították”.
Hozzátette, hogy a pápa mielőtt visszavitték kórtermébe, vacsorát kért magának.
A műtéttel egy időben a római egyházmegye a pápa felépüléséért rózsafüzér imát tartott a Gemelli II. János Pálról elnevezett kápolnájában Baldo Reina bíboros, a pápa római helynökének vezetésével.
A műtétet követően a pápa mellett volt Massimiliano Strappetti, aki Ferenc pápa korábbi ápolójaként vált ismertté, és szolgálatát XIV. Leó mellett is folytatja.
XIV. Leó kedden 13 óra körül érkezett meg a kórházba: a pápa autóval tette meg a negyedórás utat a Vatikántól a Gemelli-klinikáig. Közeli munkatársai, Peter Rajic érsek, a Pápai Ház prefektusa, valamint egyik személyi titkára, Marco Billeri atya kísérte.
A klinika utcai bejáratánál és az udvaron tapssal köszöntötték a pápa érkezését. A római katolikus kórház folyosóin szintén betegek, orvosok, látogatók üdvözölték az egyházfőt, minden jót kívánva neki.
Francesco Tassone dermatológus, a Gemelli orvosa, úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy a kórházban hozzászoktak a pápák érkezéséhez, ennek ellenére „mindig rendkívüli napnak számít”.
Kikucsi Cutomu tokiói bíboros, aki hétfőn találkozott XIV. Leóval, elmondta: a pápa arról számolt be, hogy jól érzi magát, és azért döntött az azonnali műtét mellett, hogy ne kelljen elhalasztania a november 6-tól tervezett dél-amerikai látogatását.
Az Ágoston-rendi szerzetesek, amelyhez XIV. Leó is tartozik, a római Santa Maria Maggiore-bazilikánál tartottak közös imát este kilenc órától. A római lengyelek közössége péntek estére hívott össze imát a Szent Péter térre.
Vezetőkép: XIV. Leó pápa érkezik a római Agostino Gemelli-kórházba 2026. október 13-án. Kép forrása: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi



