Október 20-ig lemondták a pápai audienciákat, ma vonul kórházba XIV. Leó pápa

A szentszéki sajtóközpont tájékoztatása szerint XIV. Leó pápa kedden megy be a Gemelli-klinikára. Az egyházfő agendájáért felelős Pápai Ház prefektúrája azt is bejelentette, hogy a kezelés miatt október 20-ig lemondták a pápai audienciákat.

A 71 éves, 2025-ben megválasztott, amerikai pápa vasárnap délben mondott beszédében jelentette be, hogy kora stádiumú csomót fedeztek fel a tüdejében.

„A közelmúltban egy orvosi vizsgálaton az orvosok csomót találtak a tüdőmben. Nagyon korán sikerült felfedezni” – tudatta a pápa. „Az orvosok szerint tanácsos lenne beavatkozni, és a tanácsukat követve alávetem magam a műtétnek, hogy eltávolítsák. Az operáció a következő napokban esedékes” – tette hozzá XIV. Leó.

A műtét időpontját még nem közölték, csupán azt tudatták, hogy a pápa kedden a délelőtti órákban vonul be a kórházba.

A szentszéki szóvivő korábbi bejelentése szerint a lábadozás időszaka közel egy hétig tart majd.

Az egyházfő a tervek szerint november 6. és 17. között Dél-Amerikába utazik, és az apostoli látogatás programját egyelőre nem módosították.

A pápai államhoz közeli Gemelli-klinika „harmadik Vatikánként” ismert, Vatikánváros és a pápai rezidencia Castel Gandolfo után, mivel II. János Pál óta itt kezelik a kórházi ellátásra szoruló egyházfőket.

A lengyel pápát első alkalommal 1981. május 13-án vitték a kórházba, azt követően, hogy Ali Agca török terrorista rálőtt a Szent Péter téren.

A Corriere della Sera című olasz napilap vatikáni tudósítója hangsúlyozta, hogy XIV. Leó az első pápa, aki személyesen jelentette be a hívőknek, és az egész világnak, hogy egészségügyi problémái vannak. Az újság kiemelte, hogy a Gemelli-klinikán négy alkalommal kezelt Ferenc pápa több alkalommal is úgy „szaladt át” a Vatikánból a kórházba vizsgálatra vagy kisebb beavatkozásra, hogy azt csak utána hozta nyilvánosságra.

Ferenc pápa leghosszabb kórházi tartózkodása 2025. február 14. és március 23. között volt, a halála előtti hónapokban.

A Gemelli-klinika tizedik emeletén található a pápáknak fenntartott kórterem.

A mindenkori pápa kórházi kezelése nem függeszti fel és nem ruházza át másra a hatáskörét, nem üresedik meg a széke, vagyis nem áll fent az egyházjogi „sede vacante” állapot, mint a pápa halála és utódja kinevezése közötti időszakban – írta az AGI olasz hírügynökség.

A pápa azonban bizonyos feladatokra mást is megbízhat, így XIV. Leó helyett Luis Antonio Tagle, a bíborosi kollégium dékánja mutatja be a misét szerdán, amely Ferenc pápa A szeretet öröme (Amoris laetitia) kezdetű apostoli buzdítása tizedik évfordulója alkalmából a Vatikánban zajló tanácskozást zárja le.

Vezetőkép: A római Agostino Gemelli-kórház Szent II. János Pál pápa szobrával az elõtérben 2026. október 13-án. Kép forrása: MTI/EPA/ANSA/Angelo Carconi

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb