Leó pápa új katekézis-sorozatot indít

A Szentatya szeptember másodikán szerdán délelőtt ismét a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást, melynek keretében új katekézis sorozatot nyitott. Miután a nyár folyamán nyolc részben a zsinat Sacrosantum Concilium kezdetű liturgikus konstitúcióját elemezte, ezúttal a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúcióját magyarázza, mely az Egyház és a kortárs világ kapcsolatát értelmezi – adta hírül a Vatican News. Az eredeti dokumentumot VI. Pál pápa írta alá 1965. december 7-én.
„Az Egyház meghallgatja a világot és szolgálja azt” – szól az első katekézis hivatalos címe, amely az egyház két alapvető vonását rögzíti, melyek a világ figyelmes meghallgatása és szolgálata.
XXIII. János pápa: Az emberiség egy új rendbe lép
„A mai találkozóval a Gaudium et Spes lelkipásztori konstitúcióról kezdünk elmélkedni, amellyel a II. Vatikáni Zsinat egy alapvető témát kívánt feltárni: az Egyház kapcsolatát a kortárs világgal” – kezdte katekézisét Leó pápa. Szent XXIII. János már 1962. október 11-i beiktatási beszédében is bírálta a „végzet prófétáit”, akik „bár a vallás iránti buzgalom lángol bennük […], azt hangoztatják, hogy korunk a múlt századokhoz képest sokkal rosszabb; sőt odáig mennek, hogy úgy viselkednek, mintha nem lenne mit tanulniuk a történelemből”. Ezért kapták a zsinati atyák a feladatot:
„Az emberi események jelenlegi állapotában, amelyben – úgy tűnik –, hogy az emberiség egy új rendbe lép, inkább az isteni Gondviselés titokzatos terveit kell látnunk, amelyek az egymást követő időkben az emberek munkája révén, és gyakran várakozásaikat felülmúlva valósulnak meg, és amelyek bölcsen mindent, még a kedvezőtlen emberi eseményeket is, az Egyház javára rendeznek.” (Gaudet Mater Ecclesia, 4.4).
Az Egyház lelkipásztori küldetése természetének lényegi alkotóeleme
Három évvel később, a Gaudium et Spes dokumentum kihirdetése ezt a megkülönböztetést az Egyház természete lényeges vonásaként ismerte el, és mint lelkipásztori küldetésének alkotóelemét írta le: innen ered a „lelkipásztori konstitúció” meghatározása. Ez nem naiv optimizmus kérdése, hanem Krisztus misztériumához való megújult hűségé, aki megtestesülve úgy döntött, hogy osztozik életünkben: „Mindenben hasonlóvá lett testvéreihez” (Zsid 2,17; vö. 4,15), és magára vette a bűn következményeit, meghalva „váltságul adva magát mindenkiért” (1Tim 2,6). Ez az emberiséggel való megosztás az az út, amelyet Krisztus kér az Egyháztól; ezért a Gaudium et Spes zsinati konstitúció azzal a kijelentéssel kezdődik, hogy az Egyház magáénak érzi „a kor embereinek, különösen a szegényeknek és minden szenvedőnek örömét és reményét, bánatát és gyötrelmét” (GS 1) – tanította a Szentatya a katekézisében.
Osztozunk a világ sorsában
Ez egy olyan megosztás, amely arra hív minket, hogy hagyjunk fel minden passzivitással és közönnyel a kibontakozó eseményekkel, a történelemmel és az emberek életével szemben, különösen a ma tapasztalt gyors és mélyreható változások fényében. Nem maradhatunk érdektelen szemlélők; ehelyett a szívünkkel kell hallgatnunk, hagynunk kell, hogy a kihívások elérjenek minket, és be kell kapcsolódnunk abba. Krisztussal és Lelkének erejével támogatva a hívők arra kaptak meghívatást, hogy vállalják testvéreik nehézségeit, különösen azokét, akiket igazságtalanság, diszkrimináció és erőszak gyötör. Valójában csak a megosztás és az elkötelezettség révén juthatunk el megfelelő válaszokra, mindig annak a bizonyosságnak a támogatásával, hogy „ennek az életnek a szenvedései nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” (Róm 8,18).
Az Egyház egyedül arra törekszik, hogy a Vigasztaló Lélek vezetésével folytassa Krisztus művét
Ebben az értelemben az emberiséghez való közelség utat nyit az események és maga a Kinyilatkoztatás mélyebb olvasásához, és ugyanebből a perspektívából a Gaudium et Spes emlékeztet az Egyház „állandó kötelességére, hogy vizsgálja az idők jeleit, és az evangélium fényében értelmezze azokat” (GS 4). Ezért a zsinati konstitúció felszólította az Egyházat a megtérés állandó elkötelezettségére, hogy tanúságot tegyen arról, hogy „semmiféle földi ambíció” nem vezérli, hanem
„egyedül arra törekszik, hogy a Vigasztaló Lélek vezetésével folytassa Krisztus művét, aki azért jött a világba, hogy tanúságot tegyen az igazságról, hogy üdvözítsen, hogy ne elítéljen, hanem szolgáljon, nem pedig, hogy őt szolgálják” (GS 3). Ez valójában nem pusztán erkölcsi beállítottság”
– hangsúlyozta a Szentatya.
Leó pápa katekézise teljes terjedelmében a Vatican News oldalán olvasható.
Vezetőkép: XIV. Leó pápa (k) beszél a hívekhez Pompejiben 2026. május 8-án, a pápává választásának elsõ évfordulóján. Jobbról Tommaso Caputo, Pompeji érseke. Kép forrása: MTI




