Ferences vértanú földi maradványait helyezték el az Országúti Ferences Templomban (VIDEÓ)

Ünnepi szentmisével emlékeztek meg az Országúti Ferences Templomban P. Kriszten Rafael (1899–1952) ferences vértanúról, a templom egykori plébánosáról és házfőnökéről, aki vértanúság hírében halt meg. A szentmisét követően került sor a több mint hét évtizeddel ezelőtt elhunyt ferences atya földi maradványainak beszentelésére, és elhelyezésére a Szűz Mária-kápolnában.
A 2026. szeptember 20-án tartott szentmise elején Berhidai Piusz OFM tartományfőnök atya köszöntötte a jelenlévőket, arra hívva őket, hogy adjanak hálát Rafael atya hűségéért, és egyúttal könyörögjenek azért a kegyelemért, hogy felismerjék
„mekkora ajándékot ad nekünk az Isten, amikor hasonulhatunk az ő szent Fiához, Jézus Krisztushoz, nemcsak életünkben, hanem halálunkban is”.
Ugyanis – mint fogalmazott – a vértanúk hitvallásában világosan megmutatkozik az a hit, amelyet a keresztények vasárnapról vasárnapra a Hiszekegyben megvallanak.
Ünnepi prédikációjában Peregrin atya az evangéliumi szőlőmunkások példázatából kiindulva a hálaadásról beszélt. Arra mutatott rá, hogy sokan vannak, akik kezdettől fogva az Úr szőlőjében lehetnek, akiket Isten már születésüktől fogva magához fogadott. Ezért a keresztény embernek hálát kell adnia azért a kegyelemért, hogy Isten közelségében élhet. Peregrin atya szerint ez a kegyelem azonban nem zárhatja be az embert a saját világába. Akkor válik igazán termékennyé, amikor Isten jóságának megtapasztalása mások felé is továbbárad. „Istennek ezt a jóságát a hitben való otthonteremtéssel kell közel vinnünk testvéreinkhez, hogy ők is az Úr szőlőjének munkásaivá válhassanak” – mondta ennek kapcsán.
E gondolat felől tekintett Rafael atyára is, aki az Országúti Ferences Templom egykori plébánosaként és házfőnökeként szolgált. Peregrin atya szerint Rafael testvér
„a hitben megértette, hogy jó az Isten”,
és ezt a felismerést akarta föltárni minden lelkipásztori cselekedetével. A prédikációban több állomást is felidézett Rafael atya életéből. Szólt nyíregyházi és pasaréti lelkipásztori szolgálatáról, valamint azokról az évekről, amelyeket a Margit-körúti templom közösségében töltött. Utóbbi éppen a második világháború idejére esett, és ebben a vészterhes időszakban Rafael atya az üldözöttek segítségére sietett – zsidó emberek ezreit próbálta menteni, többeket a keresztség szentségében részesítve, amikor ez még a menekvés reményét jelenthette.
Peregrin atya felidézte azt is, hogy a Lánchíd felrobbantása után Rafael atya motoros csónakkal járta a romokat, hogy az ott lévő sebesültekhez és haldoklókhoz elvigye a szentségeket. Hegyeshalomból pedig menlevelekkel egy egész vagonnyi embert fordított vissza és juttatott haza, a híveket pedig arról tanította, milyen kegyelmi eszközökbe kapaszkodhatnak életveszély idején. Később Pécsett megszervezte a gyóntatás rendjét, és az egyes utcákhoz felelősöket rendelt, akik a szegények helyzetét figyelték, keresve annak lehetőségét, hogyan tud segíteni az Egyház.
„Rafael atya a hitben teremtett otthont. Isten jóságát megérezve az Ő jóságát akarta továbbadni mindenkinek”
– hangsúlyozta Peregrin atya, aki felidézte azt az ismert történetet is, amelyről Kriszten Rafael egyik rendtársának feljegyzése tanúskodik: hamvazószerdán, amikor Rafaelt Budapestről átvitték a váci börtönbe, nem volt rajta ing, csak egy nagykabát a hidegben. Az egyik őr ekkor azt mondta neki: „Te pucér Krisztus, hol hagytad az ingedet?” Peregrin atya szerint ez a káromkodásnak szánt mondat különös módon hitvallássá vált. Rafael atya egész életében Krisztushoz akart hasonulni, fogságának megalázó körülményei között pedig Krisztus vált benne jelenvalóvá.
A teljes beszámoló az ünnepi alkalomról itt olvasható.
Rafael atya földi maradványainak azonosítása nem volt egyszerű, az erről készült videóból izgalmas részleteket tudhatunk meg az eljárásról:
Vezetőkép: Elhelyezték Kriszten Rafael OFM vértanú földi maradványait az Országúti Ferences Templomban. Kép forrása: ferencesek.hu





