Kaszab Zoltán: A Terror Háza szemlélteti most azt, ami az országban történik

A teljes Tisza-kormány működését és az új hatalom országhoz való hozzáállását is jól mutatja az, ami a Terror Háza Múzeummal történt az elmúlt egy hétben. Ahogyan azt már az elmúlt hónapokban számtalan háttérintézménynél, állami cégnél vagy a Tiszának nem tetsző munkáltatónál megszoktuk, egyik napról a másikra jött a teljes letarolás. Tarr Zoltán miniszter ugyanis azzal a lendülettel, hogy leváltotta a Terror Házát annak megnyitása óta vezető Schmidt Máriát az intézmény éléről, be is záratta Kelet-Közép-Európa leghíresebb, legteljesebb és legszemléletesebb, a totalitárius rendszereket bemutató kiállítását.

Mindez annak fényében különösen vérlázító, hogy

a múzeum, amely bemutatja a kommunizmus bűneit és kegyeltlenségét, még a posztkommunista párt 2002 és 2010 közötti kormányzását is túlélte.

A Tiszánál ugyanakkor nem volt kegyelem. Tarr Zoltán jött, látott és győzött – legalábbis egy darabig így gondolhatta. Volt itt szó szakmai átvilágításról, a kiállítás újragondolásáról és az elmúlt hónapokban oly sokat hallott, de soha nem meghatározott auditról is.

Aztán történt valami. Valami, amiről csak sejtéseink lehetnek, és ami meghátrálásra kényszerítette az új hatalmat. Tarr Zoltán ugyanis néhány nappal később bejelentette, hogy a Terror Háza egy héten belül újranyit sőt, ingyenesen látogatható lesz! Vagyis az a kiállítás, amelyet bezáratott, amire ezen felbuzdulva a liberálisok azonnal elkezdték ráaggatni a szakmaiatlan bélyeget, hirtelen annyira jó lett, hogy mindenkinek látnia kell! Az ingyenesség üzenete ugyanis ez: „gyertek, nézzétek meg ezt a közkincset, senkit nem akarunk megfosztani attól, hogy ennek a részese legyen!”

Kell ennél nagyobb győzelem Schmidt Máriának? Nem hiszem. Már csak az a kérdés, hogy hogyan tovább? És erre valószínűleg a Tiszának sincs válasza.

Mert az, ami ott felépült, az Schmidt Mária munkája volt. De neki mennie kellett. Nem szakmai alapon. Nem azért, mert bármilyen kritika érte volna a munkáját. Hanem azért, mert fideszes. Éppen ezért a lényeg csak annyi volt, hogy ő ne legyen ott. Hogy mi lesz utána? Hogy évtizedek munkáját rombolják le? Hogy akik a helyére ülnek, az ujja hegyéig nem érnek majd fel? Ez már nem számít. A felhergelt Tisza-ultrák megkapták, amit akartak. A film forog tovább, az abszolút filmszínház dübörög.

Csakhogy ami a Terror Házában történt, az történik az egész országban. Mindegy, hogy valaki jó abban, amit csinált, mindegy, hogy mióta és milyen minőségben végezte a munkáját. Ha az elmúlt években – a tiszás narratíva szerint – „Orbánt és hatalmát szolgálta, akkor mennie kell”. Még akkor is, ha ezeknek az embereknek a nagy része küldetésként tekintett a munkájára, és nem egy pártot, hanem az állam és annak polgárainak szolgálatát látta benne. Rendvédelmi szervek, újságírók, háttérintézmények szakemberei. Több száz, sőt több ezer jóravaló, a munkáját kiválóan végző ember került lapátra csak azért, mert az elmúlt években ott volt, ahol.

A tiszás tisztítótűz lassan az egész országot felperzseli. Mögötte ugyanakkor csak korom, hamu és romok maradnak.

Persze most még ez kell a tiszásoknak. Most még ezzel lehet egyben tartani a tábort. Most még ez kell ahhoz, hogy a győzelmi mámor éjszakája hosszúra nyúljon. De egyszer eljön a hajnal, eljön a kijózanodás pillanata. És akkor működtetni kellene az országot. Akkor szükség lenne a tűpontosan, olajozottan forgó állami fogaskerekekre és az ezeket forgató szakemberekre, akik már nem lesznek ott. Keserű ébredés lesz, és akkor az elégedetlenek már nem a Fideszre, hanem a Tiszára lesznek mérgesek. Mindig a pirkadat előtti percek a legsötétebbek. Ezeket éljük most.

Vezetőkép: Schmidt Mária az 1956-os forradalmár, szabadságharcos Wittner Mária hagyatékáról tartott sajtótájékoztatón. Kép forrása: MTI/Purger Tamás