Ungváry Zsolt: Tiszta szívvel

Van némi neheztelő indulat bennünk a fiatalok iránt, akiknek jelentős szerepe volt abban, hogy az elkötelezettségét törvények tucatjaival bizonyító nemzeti, konzervatív kormány helyébe egy ismeretlen hátterű, világos koncepció nélküli, minden jel szerint globalista kabinet került, élén egy súlyosan sérült személyiségű, kiszámíthatatlan miniszterelnökkel.

Tetteik következményeit nézve úgy hiszem, jogosan neheztelünk a honi ifjúságra. De voltaképpen mit is akarnak ők, különböznek-e más korok fiataljaitól és kíváncsi volt-e rájuk igazán bárki is? Habár az új nemzedékek általában ugyanazt akarják: megtalálni az életük értelmét, kiteljesíteni a képességeiket, boldogan élni. Nekik is, mint minden generációnak, erre csak egyetlen esélyük van. És tisztában vannak azzal (legalábbis szeretnék, hogy így legyen), amit József Attila 1925-ben így fogalmazott meg: „Húsz esztendőm hatalom”. Ezt a hatalmat szeretnék valamire fordítani, alapvetően bizonyára jó dolgokra, és várják hozzá a felkérést, az esélyt, a segítséget vagy legalábbis az elnézést. Szeretnék ezt a húsz (tizennyolc-huszonkettő) évüket felajánlani. És amennyiben azt látják, hogy „nem kell senkinek”, akkor azt se bánják (vagy inkább csak fenyegetnek vele), ha

„az ördög veszi meg”.

József Attila korában a legpolgárpukkasztóbb, legbűnösebb, legdurvább lázadás a rablás, gyilkosság volt. Ezért írja – nyilván nem lévén ilyen szándéka, de az irodalom mindig szélsőségesebben fogalmaz, mint egy jámbor publicisztika –, hogy „tiszta szívvel betörök, ha kell, embert is ölök”.

Egy mai fiatal másképpen áll össze az ördöggel. Talán emlékszünk még rá, főleg a 2022-es választási kampányban Márki-Zayék szájából hangzott el többször is, hogy „az ördöggel is összeállnak” az Orbán-kormány leváltására.

2026-ra aztán meg is érkezett az ördög, a fiatalok pedig a József Attila-i ígéret szerint el is adták neki a lelküket.

Lényege nem csak az alkohol, a kábítószer vagy féktelen szórakozás, hanem az orwelli öt perc gyűlölet gyakorlása is koncerteken, utcán, tüntetésen, bulikban. Céljuk a szüleik generációjának bosszantása, és a kiteljesedésük gátjának tartott, babusgató kormány leváltása. Mert sajnos a kormány alapvetően babusgatott.

Tettei az ötvenesek-hatvanasok gondolkodását tükrözték: ha nekünk rossz volt, nehéz volt, küzdelmes volt, nekik legyen könnyebb. Jussanak olcsó hitellel lakáshoz, kapjanak munkalehetőséget, adókedvezménnyel csökkentsük a terheket, ingyen nyelvvizsga, ingyen jogosítvány, tandíj eltörlése, diákhitel, kvázi ingyen országbérlet, békés-boldog-nagycsaládi lét adassék meg számukra. És mi mást akarhatnának?, kérdezik jogosan, akik ebből hajdan semmit sem élvezhettek, és ezért tálcán kínálják utódaiknak. Ezt azonban

a fiatalok úgy élték meg, hogy kiskorúként bánnak velük, és fellázadtak ez ellen.

A „harmadnapja nem eszem” érzése nyilvánvalóan manapság értelmezhetetlen. Szerencsére ez a probléma az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag ismeretlenné vált idehaza. De ha a Maslow-piramis legalsó rétegeit betöltöttük – márpedig betöltöttük –, akkor az embereket nem a puszta megélhetés érdekli. Teljesen tévesen hegyezte ki erre kampányát és érveit az Orbán-kormány. Ugyan sokszor úgy teszünk, a közbeszédben fő helyre kerül a „mindenkit az érdekel, mennyi van a borítékban” (miközben persze már mindenkinek utalják a számlára a fizetését), de valójában a fiatal a világot akarja megváltani, nyomot hagyni benne, izgalmas utakat járni, s közben megtalálni a legfontosabbakat: a párját, a hivatását, a hobbiját, a szórakozását – az életcélját. Aki az anyagi bizonytalanságban szocializálódott (mint a mai ötvenesek-hatvanasok-hetvenesek jó része), az nem érti, hogy akiknek ez sosem volt napi élménye (mint a mai tízen-huszonéveseknek), azokat nem lehet lekenyerezni 3 százalékos kamattal meg ingyen tankönyvvel.

Az ellenzék ügyesen meglovagolta ezt a téves szabadság-élményt (ami nyilvánvaló hülyeség volt, hiszen az elmúlt ezer évben talán sosem voltak annyira „szabadok” a fiatalok, mint mostanság), így az ifjak minden frusztrációjukért, sikertelenségükért, hiányukért a kormányt tették felelőssé, amely – szerintük – önkiteljesítésük akadályává vált.

Lázadásuk az éretlen kamaszt idézte, akinek a szülei bár mindent megteremtettek, megadtak, tenyerükön hordták őket, mégis rájuk csapják az ajtót, és fejükre olvassák saját be nem teljesült vágyaikat.

Mindezzel együtt a sátáni út mégis járhatatlan. A magánéletében, szakmájában és művészetében alapvetően sikertelen, megkeseredett József Attila 32 évesen a vonat alá vetette magát. Persze, ez a zsenik és a végleg lecsúszottak útja, az átlag középosztály nem erre tart. Sokat elmond azért az is, hogy míg ezt az idézett versét a nagy hármasság (Isten-haza-család) megtagadásával kezdi („Nincsen apám, se anyám, / se istenem, se hazám”), halála évében mégis visszakozik: „Fogadj fiadnak, Istenem” (Nem emel föl); „Édes Hazám, fogadj szívedbe” (Hazám); „…ki tűzhelyet, családot / már végképp másoknak remél” (Íme, hát megleltem hazámat).

Vezetőkép: Tüntető fiatal – Illusztráció. Kép forrása: magnific.com