Keresztény orvosok állásfoglalása a szívhangrendelet, az abortusztabletta és az esemény utáni tabletta kérdésében

Augusztus végén állásfoglalást adott ki a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága (KOMT). A hatékony javaslatokkal is élő dokumentum három fő életkezdeti kérdésre – a „szívhangrendeletre”, a sürgősségi fogamzásgátlókra és a gyógyszeres terhességmegszakításra – reagál szakmai és keresztény etikai szempontok alapján.

A dokumentumból kiderül, hogy a társaság támogatja a „szívhangrendelet” jelenlegi formában való megtartását, mivel álláspontjuk szerint az első trimeszterben végzett rövid Doppler-vizsgálat magzatkárosító hatására nincs tudományos evidencia, és a módszer segíti a hiteles tájékoztatást. Ugyanakkor határozottan ellenzik az esemény utáni tabletták vénykötelezettségének eltörlését, valamint a kémiai abortusz (abortusztabletta) hazai bevezetését.

Érvelésük szerint a sürgősségi fogamzásgátlók esetében nem zárható ki a beágyazódást gátló (életet kioltó) hatás, a vénymentesség pedig növelné a visszaélések és a nemi betegségek kockázatát.

A kémiai abortuszt a műtéti eljárásnál jóval kockázatosabbnak és traumatikusabbnak tartják, amely az anyát magára hagyja a folyamat fizikai és lelki terheivel.

A dokumentumban elgondolkodtató statisztikai adatok szerepelnek. Többek között arról írnak, hogy az ultrahang megtekintése az összes nő 1,6 százalékánál, a döntésükben bizonytalan nők körében pedig 4,5 százalékban változtatja meg az abortuszra vonatkozó elhatározást.

A gyógyszeres/kémiai abortusz statisztikai adatai szerint a szövődmények aránya is elgondolkodtató, ha összehasonlítjuk a kémiai eljárást a műtéti abortusszal.

Előbbinél a nemkívánatos események aránya 20 százalék szemben a műtéti beavatkozásnál tapasztalt 5,6 százalékkal. Az befejezetlen abortusz ok száma is magasabb: 6,7 százalék szemben a műtéti esetekben tapasztalt 1,6 százalékkal. Súlyos vérzés előfordulása is gyakoribb a kémiai megoldás esetén: itt 15,6 százalék szemben a műtéti esetekben előforduló 2,1 százalékkal. Azt is kifejtik, hogy a terhesség 10. hetében a kémiai abortusz sikeraránya 92,7 százalék, és 3,1 százalékban válik szükségessé utólagos sebészi beavatkozás.

Elgondolkodtató továbbá az abortuszok számának növekedése azokban az országokban, ahol bevezették hogy postai úton lehet rendelni abortusztablettát: Hollandiában 25,7 százalékkal, Franciaországban 13,0 százalékkal, Kanadában 12,1 százalékkal nőtt az abortuszok száma, de emelkedett Svájcban (11,6%) USA-ban (11,2%) Norvégiában (+9,9%), Németországban (6,5%), Ausztráliában (6,2%) és az Egyesült Királyságban is, ahol becslések szerint mintegy 33,4 százalékra emelkedett a terhességmegszakítások száma 2020 és 2024 között.

A KOMT számos előremutató javaslatot fogalmaz meg a Minisztérium felé, amelyek a prevencióra, a családok támogatására és az egészségügyi ellátás javítására fókuszálnak. Sürgetik az ultrahangvizsgálatok és a szülészeti vizitek során alkalmazott kommunikáció empatikusabbá tételét, a védőnői hálózat megerősítését, valamint a részletesebb fejlődéstani oktatást a leendő szülők és az orvostanhallgatók számára.

Emellett javasolják a krízishelyzetben lévő kismamák alanyi jogú TB-támogatását, a lakhatás biztosítását, az örökbefogadási folyamatok reformját, a méhen belüli műtétek hazai palettájának bővítését, valamint a dolgozók lelkiismereti szabadságának tényleges biztosítását az abortuszok elutasítása terén.

A teljes állásfoglalás a Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága honlapján érhető el.

Vezetőkép: Magzati szívhang. Kép forrása: Freepik

Forrás:
KOMT
'Fel a tetejéhez' gomb