Köztársasági elnökké választották Baka Andrást a tiszás képviselők

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét – akit a kormánypárti Tisza-frakció jelölt államfőnek – titkos szavazáson, 140 igen és 6 nem vokssal választották meg a képviselők.

A parlament azért választott új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény tizenhetedik módosításával Sulyok Tamás államfői mandátuma július 20-án 0 órakor megszűnt. Jogköreit az alaptörvény rendelkezései szerint ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke vette át.

Baka András a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép államfői hivatalába.

A Fidesz és a KDNP képviselői nem vettek részt az Országgyűlésben az új államfő megválasztásán és beiktatásán, hanem Tatán, az 1956-os forradalom vértanúinak emléktáblájánál helyeztek el koszorút, megemlékezve a tatai sortűz áldozatairól.

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője az eseményről a Facebookra feltöltött videójában arról beszélt, hogy Magyarországon egészen a Tisza-kormány hatalomra kerüléséig volt két fontos konszenzus: egyrészt, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam, másrészt, hogy a modern Magyarország 1956 forradalmának szellemi örököse.

A Tisza Párt hatalomra kerülésével mindkét konszenzus megdőlt – hangsúlyozta a frakcióvezető hozzátéve, hogy Baka Andrást nem tekintik köztársasági elnöküknek.

Rétvári Bence szintén a Facebookra feltöltött videójában úgy fogalmazott: Baka András nem méltó Magyarország köztársasági elnökének, mert nem testesíti meg a nemzet egységét az, aki „nem a forradalmárok mellett döntött Strasbourgban”.

Vezetőkép: Baka Andrást államfővé választotta az Országgyűlés. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb