Megkurtított ígéretek – 300 ezer gyerek maradhat ki az iskolakezdési támogatásából
Rétvári Bence szerint Magyar Péter újabb önellentmondásba keveredett.

Nagy ígéretek helyett már jóval kisebb teljesítés – avagy az iskolakezdési támogatásból is visszakozás lett. Hirtelen több, mint 300 ezer gyerek kimaradt a kedvezményezettek közül – mutatott rá a közösségi oldalán Rétvári Bence, a KDNP parlamenti frakcióvezetője pénteken.
Azt írta, hogy Magyar Péter a kampányban még arról beszélt: minden rászoruló család 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap. Ehhez 70 milliárd forintos költségvetési keretet ígértek, amely 700 ezer család támogatását tette volna lehetővé.
A valóság azonban egészen más képet mutat. Magyar Péter most már csak 40 milliárd forintos keretről beszél, vagyis közel a felére csökkent az eredeti vállalás, így az eredetileg mondott családok fele kimarad. A kormány számításai szerint így már nem 700 ezer család, hanem mindössze 400 ezer gyermek részesülhet a támogatásban
– részletezte.
Nemcsak a támogatottak közül szorultak ki sokan, hanem a kifizetés feltételei is megváltoztak. Az ígért támogatás nem egy összegben érkezik meg, hanem két részletben, az első augusztus 24-ig, a második csak novemberben. Ráadásul a második rész nem készpénz, hanem utalvány lesz – tette hozzá Rétvári Bence.
Az iskolakezdési támogatás ügye is jól mutatja, mi történik a kampányígéretekkel, amikor eljön a tettek ideje. Nem ez az első ilyen eset. Mindez azt vetíti előre, hogy a kampányban tett vállalások jelentős része vagy nem valósul meg, vagy csak jelentősen megkurtított formában
– fogalmazott a kereszténydemokrata politikus, aki Magyar Péter egy újabb önellentmondására is rávilágított: „pár napja még üres államkasszáról beszélt a parlamentben, most pedig újabb jóléti intézkedést jelent be. Vagyis a költségvetés stabil és jól teljesít, a költségvetési tartalékban még új intézkedések fedezete is megvan”.
Érdemes azonban emlékezni arra, hogy a korábbi Fidesz–KDNP-kormány alatt a családok támogatására fordított éves költségvetési összeg 2010-2026 között ötszörösére nőtt, kevesebb, mint ezer milliárd forintról 4802 milliárd forintra, az oktatási költségvetés pedig megháromszorozódott 1010 milliárd forintról 3194 forintra. A bejelentett 40 milliárd forint így a meglévő családtámogatások összegének 1 százalékát sem éri el
– ismertette.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakciójának vezetője. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal



