Rétvári Bence szerint csak arról szól a Magyar-féle jogalkotás, hogy monopolizálja a hatalmat és önkényt építsen ki (VIDEÓ)

„Magyar Péter napirend előtti felszólalásáról Hugh Grant jutott eszembe, mert amikor az Igazából szerelem című filmben váratlanul miniszterelnök lesz, akkor azt mondja, csak kormányozni ne kelljen” – jegyezte meg Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülésén – írta meg a kdnp.hu.
A kereszténydemokrata frakcióvezető felszólalása elején köszönetet mondott mindenkinek, aki segít a kánikulában orvosként, mentősként, tűzoltóként, köztisztviselőként, rendvédelmi dolgozóként és minden más területen.
Megköszönte Forsthoffer Ágnes házelnök szavait is arról, hogy ne egymással, hanem az országgal foglalkozzanak a képviselők.
„Ezután viszont a miniszterelnök szinte kizárólag csak a Fidesz–KDNP-vel foglalkozott, mint rendszeresen, hétről hétre” – mutatott rá a frakcióvezető. „Mi a házelnök asszonnyal értünk egyet, nem pedig miniszterelnök úrral és ezzel a stílussal” – közölte a kereszténydemokrata politikus.
Rétvári Bence a folytatásban rátért a Tisza Párt kampányígéreteire.
„Arról beszéltek, hogy rögtön lesznek béremelések, de nem lettek. A pedagógusoknak ígértek egy 25 százalékos azonnali béremelést, helyette lett egy 0,4 százalékos, átlagosan háromezer forintos béremelés. Nem lett áfacsökkentés és megduplázott családi pótlék sem, amit azonnalra ígértek a kormányra kerülésük után, és kilakoltatásokat sem szüntették be”
– sorolta a frakcióvezető. Hozzátette, hogy azokat az ígéreteket, amelyek „az emberek hétköznapi életét segítette volna, elfelejtették, és kizárólag az előző kormányzat támadásával foglalkoznak”.
„A gazdasági növekedés Magyarországon, éves szinten, amikor átadtuk a kormányzást, kétszer akkora volt, mint az eurozónában éves szinten, negyedéves szinten pedig dobogós volt az Európai Unión belül. A kiskereskedelmi forgalom emelkedett Magyarországon, a munkanélküliség Európa egyik legalacsonyabbja volt, a kormányzásunk alatt 1,3 millióval csökkent azoknak a száma, akik a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatával élnek. Az orvosbért történelmi mértékben emeltük meg, több mint 2,2 millió forintra, és a pedagógusbéreket is 215 ezer forintról 900 ezer forint fölé emeltük” – részletezte a volt államtitkár.
Kiemelte: a hitelminősítők az új Tisza-kormány megalakulása előtt mind megerősítették Magyarország befektetésre ajánlott besorolását. A frakcióvezető felvetette: „hogy lehet, hogy azt mondják, hiányzik a pénz a költségvetésből, utána pedig azt, hogy újabb jóléti intézkedéseket fognak bevezetni, mert a költségvetés – ezek szerint – ezt megengedi…”
„Nem először halljuk, hogy katasztrofális állapotban van a költségvetés, Gyurcsány Ferencék is mindig ezt mondták a választás előtt. Ennek ellenére, amikor a Fidesz–KDNP nyert, akkor tovább tudta vinni azokat az elsősorban családokat és magyar kis- és középvállalkozásokat támogató, adókat csökkentő politikát, amit előtte is vitt” – jelentette ki Rétvári Bence.
Emlékeztetett arra is, hogy Magyar Péter azt ígérte, ami jó dolog, azt megtartják, ami rossz dolog, azt kivezetik. Ennek ellenére kivezették a jelzáloghitelesek kamatstopját, a 3 százalékos, kis- és középvállalkozóknak kedvező hiteleket.
„Nem az emberek javára kezdtek el kormányozni ebben az 50 napban, hanem szépen haladva az Európai Unió országspecifikus ajánlásában, olyan intézkedéseket hoztak, ami általában a multiknak jó, de semmiképpen sem az embereknek”
– mondta Rétvári Bence, aki hozzátette, hogy azok a lépések történtek meg, amelyek a Tiszának politikailag fontosak, a saját hatalmi önkényük kiépítése szempontjából.
Kitért arra is, hogy a Lex Orbán, a Lex Sulyok, az előző Fidesz–KDNP-s időszak képviselőinek az eltávolítása a jövőben a parlamentből, azok megtörténtek. Szavai szerint aki Magyar Péteren kívül került bárhova a politikában vagy az államigazgatásban, azokat kisöpri a miniszterelnök.
Rétvári Bence összegzése szerint csak arról szól a Magyar Péter-féle jogalkotás, hogy monopolizálja a hatalmat és önkényt építsen ki.
Vezetőkép: Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az Országgyűlésben. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka





