A tudománynak kötelessége izgalmasnak maradni – Interjú Molnár Janka Sárával

Szívügye és szenvedélye az ismeretterjesztés, nem véletlen, hogy több mint százezres követőtáborral rendelkezik a közösségi médiában Molnár Janka Sára, aki látványos fizikai kísérletek bemutatásával vált népszerűvé mint tudománykommunikátor. A nemrég megjelent, gyermekek kísérletezését segítő FUNtasztikus otthoni kísérletek kártyacsomag kapcsán beszélgettünk vele arról, milyen női fizikusnak lenni, kell-e bátorság a kísérletezéshez és hogy mennyire könnyű manapság közel hozni a fiatalokat a természettudomány világához.

– Korábbi interjúban említetted, mennyire szeretted Öveges professzor kísérleteit gyerekkorodban. Ma számtalan videó érhető el az interneten, valaki Menthos-kólával ér el valamilyen látványos „tudományos” eredményt… Menyire lehet ezt lekövetni valódi tartalmakkal?

– Ez nagyon izgalmas kérdés, mert alapvetően én mindig a tudomány felelősségét keresem, a társadalmat ugyanis sokkal nehezebb megváltoztatni. Ha mi elkezdünk más szemlélettel működni, meglátni azt, hogy mit tehet itt a tudomány, akkor az változást okoz bennünk is, a társadalomban is.

Egyáltalán nem tartom rossz dolognak azt, hogy ma a fiatalok mondjuk Menthos-kóla kísérletet néznek, akkor sem, ha Öveges professzor mondjuk sokkal bonyolultabb eszközöket tanított felépíteni.

Persze jobb, vagy talán könnyebb lenne, ha ma is mindenki úgy gondolkodna, ahogy mi, otthon a családommal hetedik osztályos koromban csináltuk. Nálunk a nagypapám is, anyukám is, apukám is segített például egy fadobozba különböző fémeket, kis huzalokat behúzni – kifúrtuk, és hővezetést nézegettünk. Azzal nem lehet mit kezdeni, hogy ma az emberek nem akarnak fadobozokat szétfúrni, elmenni lomtelepre különböző fémeket keresgélni, hogy tanulmányozzák a hővezetést. De ha megmutatjuk a gyerekeknek, a szülőknek, vagy akár a pedagógusoknak, hogy a Menthos-kólában is van tudomány – hiszen azt is le lehet vezetni, hogy miért fut ki –, akkor utána talán kicsit nyitottabbak lesznek arra is, hogy egy idő után mondjuk fadobozokat fúrjanak szét, és hővezetést vizsgáljanak.

A tudománynak alkalmazkodnia kell ahhoz, hogy milyen megoldásokra nyitott a társadalom.

– Hogy kell ezt elképzelni?

– Azért csinálunk olyan kísérleteket, amiket 5-10-15 perc alatt meg tudnak csinálni a szülők, vagy a pedagógusok, esetleg a nagyszülők otthon az unokával, ha nyáron vigyáznak rájuk, mert ha 3-4-5 óra alatt otthon megépíthető feladatokat adnánk, valószínűleg bele sem kezdenének.

De ha meg tudjuk mutatni, hogy 5 perc alatt is lehet tudományt csinálni a konyhában, akkor később nyitottak lesznek másra is.

És ha valaki elköteleződött, lelkes, akkor észreveszi azt, hogy hol lehet ezeket megtalálni. A Covid idején például a kézfertőtlenítés nagyon elterjedt, a mai napig megmaradt, és van olyan, aminek magas az alkoholtartalma, tud égni. Erről is lehet mesélni, és ezzel közelebb vinni a tudományt, egyfajta belépőként. És akkor már lehet mélyebben edukálni azt, aki arra nyitott. De én annak is örülök, ha rövid kísérleteket megcsinálnak otthon. A világ nagyon megváltozott, felgyorsult, mindent gyorsan akarunk, a sikert is. Nem akarunk órákat beleölni semmibe, most azonnal legyen látványos! De a tudománynak kötelessége megtalálni, hogy ebben a felgyorsult világban hogyan képes izgalmas maradni.

– Mennyire nyitottak vagy kritikusak ma a fiatalok?

– A mai fiatalok teljesen mások, nagyon sok mindenben különböznek tőlünk, de én nem szeretem a sztereotípiákat. Nagyon sok mindent például sokkal-sokkal jobban tudnak, mint mi 15-17 éves korunkban. Akit érdekel egy-egy téma – például az űrkutatás vagy a rakéták világa – sokkal jobban ismeri a rakéták felépítését, megoldását, a hajtóanyagot, mint akár én, végzett fizikusként. Mert ha valami érdekli őket – nem csak a természettudományban – akkor az internetet nagyon jól tudják használni. Olyan srácokat, lányokat látok, például az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián…! Én ott versenyző voltam a gimiben, és most, hogy bő 10 év eltelt, mentorként és zsűritagként tértem vissza. Az anno épített detektoraimmal még csak a döntőbe se jutottam volna be a mostani srácok mellett! Olyan eszközöket építenek, fejlesztenek, programoznak, amire nekünk lehetőségünk sem volt 10 évvel ezelőtt! Persze van nagyon sok olyan fiatal, akit nehezebb meggyőzni arról, hogy a tudomány érdekes, de itt nem a fiatalokat kéne hibáztatni, hanem megtalálni azt, hogy hogyan lehet szólni a hozzájuk. A másik oldalon viszont, akik érdeklődnek, ők elképesztően kiemelkedőek!

Én csak abban bízom, hogy itthon fognak maradni, és ezt a rengeteg tudást, kreativitást Magyarországon kamatoztatják!

Nagyon sok versenyre járok, és látom, hogy hihetetlenül okos fiatalok vannak, akik rengeteg időt töltenek tanulással, és sokkal egyszerűbb is nekik tanulni ma – az internet világában -, mint amikor én voltam ennyi idős.

– Szintén egy korábbi interjúban mondtad, hogy a kísérletezés kilépés a komfortzónából, el kell hagyni a biztonságos terepet… Ezt inkább nehéz, vagy könnyebb ma meglépni?

– Az emberek többségének mindig fájdalmas kilépni a komfortzónából, még akkor is, ha több eszközünk van. Ráadásul most a lehetőség tényleg végtelen, ami már-már ijesztő lehet sokak számára. Emiatt lehet nehezebb kilépni a komfortzónából, mert kevésbé lehet kapaszkodókat találni, mint mondjuk fél évszázaddal vagy harminc évvel ezelőtt. Ma már az is egyre jobban megkérdőjeleződik, hogy mi a biztos az életünkben. De szerintem az ember lelkének alapvetően mindig nehéz ezt meglépni. Mindegy, hogy mennyi lehetősége van, vagy milyen sok eszközt kap a kezébe…

– Beszélünk egy kicsit a FUNtasztikus otthoni kísérletek kártyákról! Mennyire bonyolultak ezek a kísérletek? Könnyen kivitelezhetőek otthon?

– Ezek nagyon kedves kísérletek, amiket mindenki élvezni fog! Mondanám, hogy elronthatatlan, de nem akarom, mert aztán valaki számon kéri rajtam! Ez az 50 – igazából 51 – kísérlet, amit összeállítottunk, otthoni alapanyagokból kivitelezhető, és mindent megadunk hozzá, hogy sikeres legyen: a bevásárlólistát, leírást lépésről lépésre, videós magyarázatot, bemutatót, mindent! Van a kártyán egy QR-kód, ha beolvassuk, ott a videós bemutató. Ha valaki csak megnézi és leutánozza, már siker. És ezek általában maximum 3-7 lépéses kísérletek, de főleg 3-5 lépésesek. Itt nincs olyan, ha az arányok nem pontosak, akkor nem működik! Ugyanúgy működik az összes, maximum egy icipicit más lesz a végeredmény, nagyobb hab lesz, vagy kisebb. Ezek

nem tudnak felrobbanni, egyáltalán nincsenek benne veszélyes kísérletek.

A legtöbb konyhai alapanyagokból megvalósítható és szuper biztonságos, látványos. Egy nagyon jó eszköztár lehet a szülőknek, nagyszülőknek a nyárra, ráadásul mindegyik pár száz – de van, ami csak 50 – forintból megvalósítható, és mégis tök izgalmas kérdéseket vetnek fel, türelemre tanítanak. Sokan fogják szeretni.

– Szívügyed a tudomány megismertetése a fiatalokkal, ez minden szavadból, a kísérleteidből, videókból érződik. Mi volt az, ami elindított ezen az úton?

– Mindenki lelkesnek és kíváncsinak születik a világra! A kétéves gyerek épphogy beszél, mégis minden harmadik kérdése az, hogy „miért?”… Az én szuperképességem az, hogy nem ölte ezt ki belőlem senki. Egyébként nem egy olyan reakció jött már a kártyapaklinkra felnőttektől, hogy „ezt inkább magamnak vettem”. A felnőttekben is megvan nagyon mélyen a kíváncsiság, a lelkesedés, az érdeklődés, és fel lehet támasztani újra. Igenis a felnőttek is nagyon sok minden iránt érdeklődnek és kíváncsiak, és örülnek annak, hogyha mondjuk összeöntünk három folyadékot, az nagyon szépen rétegződik. Én csak azt szeretném, hogy az emberek egy kicsit visszataláljanak ahhoz a gyermeki énjükhöz, ami az évek során meg a környezet hatására elkopott egy-két évtized alatt. Hiszem, hogy ha mélyen is, de azért valahol bennünk van és feléleszthető. Kicsit jobb, szebb lenne a világ, a társadalmunk. Nem azért, mert akkor mindenki természettudományos pályára menne.

Aki soha az életben nem akar tudománnyal foglalkozni, ő is rácsodálkozhat a világra, gondolhatja érdekesnek a működését!

Ha megmaradna, vagy újra feléledne az emberekben, hogy lelkesebbek, kíváncsiak legyenek újra, az nagyon jót tenne társadalmi szinten is. Én csak ennyit szeretnék, persze tényleg szeretem és élvezem, amit csinálok.

– Említetted, hogy nagyon sok fiatal lány van manapság a tudományos világban. Mennyire nehéz vagy könnyű nőként érvényesülni?

– Én 5-6 éve kikerültem az akadémiai szférából, vannak együttműködéseim kutatócsoportokkal, egyetemekkel, tanítok, de most már inkább az üzleti élet teszi ki a napjaim 90 százalékát, nem vagyok aktív kutató. Amikor benne voltam – szűk 10 évig – akkor se éreztem soha, hogy nőként nekem nehéz. Vannak persze, akik érzékeltetik, hogy nem feltétlen a tudományban lenne a helyünk, de az én életemben ez nagyon-nagyon elenyésző volt. Én nagyon sok női mérnökkel, természettudományos pályán lévő nővel beszélgethetek, és a többségük azt mondja, hogy ma már nincs az, mint mondjuk 50-70 éve. A sztereotípiák lehet, hogy élnek, de az életben nem mindennaposak a kihívások. Az üzleti élet szerintem sokkal kegyetlenebb. Nekem ott sokkal nehezebb volt az elején nőként, mint mondjuk fizikusként. De most már ez is jó, most már nincsenek ilyen problémáim, nyilván én is keményedtem. Megtanultam azt, hogy aki emiatt megítél, én azzal nem akarok együtt dolgozni. Ez szabadság is, rájöttem, nem kell mindenkivel együtt dolgozni, nem kell mindenkinek bebizonyítanom, hogy értek hozzá. Ha valakinek probléma, hogy nő vagyok, azzal nincsen közös dolgunk együtt.

– Említetted, hogy milyen fontos rácsodálkozni a világra, a természetre. Hívő emberként hogy látod, mennyire él a sztereotípia, hogy a tudomány, a hit nem fér össze? Hogy éled meg ezt a saját életedben?

– Szívesen beszélek a hitemről, de biztosan még többet is lehetne tenni azért, hogy a hitet és a tudományt közelítsük egymáshoz. Tudományos emberekkel sokszor ültünk le ilyen kérdésekben vitázni, mert csak az emberek hiszik azt, hogy a tudomány teljesen egzakt, de pont azt hajtja előre, hogy folyamatosan vannak olyan kérdések, amiket nem tudunk, megkérdőjelezünk, amiben nem vagyunk biztosak.

Nem véletlen, ha valaki a kutatásai végén rájön, hogy van egy Teremtő, egy Isten, aki ezt megtervezte, mert túlságosan tökéletesen szép ahhoz, hogy „csak úgy” működjön. A tudomány nagyon-nagyon sok mindenre tudja a választ, de azért fejlődik, mert folyamatosan új kérdéseket teszünk fel.

Ilyen a hit is: ott a Biblia, csomó mindent tudunk, de az, hogy például saját életünkre vonatkozóan megtaláljuk Isten tervét, ehhez ugyanúgy csomó kérdést kell feltenni és válaszokat keresni. A tudományban is ezt csináljuk. Már a módszertan is sokkal közelebb áll egymáshoz, mint ahogy nagyon sokan gondolják.

Vezetőkép: Molnár Janka Sára. Forrás: Molnár Janka Sára