Püspök a fociöltözőben, amerikai gólkirály a csapatképen – avagy papok a székesfehérvári műfüvön

A római és görögkatolikus papokból álló Magyar Papi Válogatott, amely focicsapat rendszeres résztvevője a katolikus papok futsal Európa-bajnokságainak, a hétvégén Székesfehérváron lépett a zöld (mű)fűre a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ gyermeknapi rendezvényén a város egyik sportparkjában, a Bregyóban.
A közösségi oldaluk tanúsága szerint az öltözőjükben tiszteletét tette Spányi Antal, a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke is.
A rendezvény célja az volt, hogy felejthetetlen közösségi élményeket és kikapcsolódási lehetőséget nyújtson a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő gyermekek és családjaik számára. 
„Öröm számunkra, hogy együtt vagyunk. Sokfelől jöttetek, sokfélék vagytok, egy dolog azonban összefűz bennünket: jól akarjuk magunkat érezni ezen a napon, melyet a Jóisten teremtett direkt nektek ilyen szépre! Fontos, hogy ma mindenki megtalálja azt a kikapcsolódási lehetőséget, melyben fel tud oldódni és jól tudja magát érezni!”
– fogalmazott mindenkihez szóló köszöntőjében a püspök az okkfehervar.hu tudósítása szerint.
Az eseményen Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája is tiszteletét tette. 
A Magyar Papi Válogatott egyébként először lépett pályára a februári Európa-bajnokság óta.
„Kissé álmos kezdés után kaptunk egy gólt a Fejér megyei honvédség csapatától, amire már nem tudtunk válaszolni, sajnos 1-0-ra kikaptunk” – írták a beszámolójukban.
„Az új játékosokkal is bővült válogatott azonban összeérett és hengerelt a továbbiakban, a székesfehérvári görögkatolikusok csapatát 5-0-ra, a Fejér megyei jogászokat 7-1 arányban győztük le szemet gyönyörködtető védelemmel és összjátékkal”
– ismertették.
A gálamérkőzésen, amelyen a Videtoton U17-es csapata, a gyermekvédelmisek legjobbjai, illetve a katolikus papok is részt vettek, egy találatot ért el a Magyar Papi Válogatott csapata.
A legtöbb gólt közülük Portik Lukács Lóránt ferences szerzetes szerezte, szám szerint ötöt, rajta kívül kétszer-kétszer volt eredményes a csapatból Fejes Csaba, illetve Molnár Ádám, s egy-egy gólt rúgott Tóth Elek, Szikora Ede Szabolcs, Czirják János és Mesics Richárd. 
Nemcsak egyházi elöljáróval, de egy igazán veretes labdarúgó múlttal rendelkező sportvezetővel, a Videoton FC sportigazgatójával, Nikolics Nemanjával is találkozott a Magyar Papi Válogatott, erről egy közös kép, egy csapatfotó is készült. Nikolics a magyar és a lengyel elsőosztályú bajnokság mellett – a Chicago Fire színeiben – az észak-amerikai labdarúgó ligában is gólkirály volt anno. 
A katolikus papok legközelebb Újfehértón fociznak, mégpedig június 17-én, a Paragrafus kupán. Kíváncsian várjuk, hogy ott milyen egyházi méltóságokkal, illetve futballsztárokkal találkoznak.
Vezetőkép: Spányi Antal megyés püspök a Magyar Papi Válogatott tagjainak körében Székesfehérváron 2026. június 6-án. Forrás: Facebook/Magyar Papi Válogatott






