Kaszab Zoltán: Az új hatalom maga ismeri el, fél Orbán Viktortól

Nehéz másképp értelmezni a miniszterelnöki poszt betöltésének 8 évre szűkítését.
Ahogyan egy vesztes milyenségét is jellemzi, hogy hogyan viseli a vereséget, úgy egy győztes személyiségről is sokat árul el, hogy milyen attitűdöt vesz fel győzelme után. A Tisza Párt és vezetője Magyar Péter ebből a szempontból nem vizsgázott jelesre, bár azok, akik óva intették az országot a kormányzásuktól, nem lepődnek meg azon, amit látnak. Az új kormányfő ugyanis sem szerény, sem alázatos, sem irgalmas nem maradt, miután pártja földrengésszerű sikert aratott.
Ugyanazzal a pökhendi arroganciával száll bele ellenfeleibe és a bosszúszomja sem csillapodott, sőt inkább növekedett a választások óta eltelt hetekben.
Pedig épp a Fidesz példája mutatja, hogy az egyes politikusaiból és holdudvarának szereplőiből sugárzó arrogancia és gőg, a valóságtól egyre inkább elrugaszkodott kommunikáció hová vezethet, ha nem vigyáz az ember. Magyar Péternek ugyanakkor lassan úgy tűnik, hogy pár hét vagy hónap leforgása alatt sikerül eljutnia oda, ahová a volt kormánypárt egyes tagjainak és követőinek 16 év alatt.
A bosszúszomj újabb eleme az az Alaptörvény módosítás, amely 8 évben korlátozza egy személy miniszterelnökként eltölthető hivatali idejét méghozzá úgy, hogy az ezzel kapcsolatos állapotot nem a jelen pillanattól, hanem 1990-től vizsgálja. Egyből el is kezdődött a vita, hogy ez a rendelkezés Orbán Viktorra vonatkozik vagy sem, visszamenőleges hatályú vagy csak a jövőre vonatkozik? A javaslat egyik benyújtója, Magyar Péter sógora és majdnem-igazságügy minisztere, Melléthei-Barna Márton érvelése szerint nem az, hiszen a múltban semmilyen joghátrány nem ér senkit az új rendelkezés miatt. Az érvelés ugyanakkor némileg cinikus, hiszen ha ezt elfogadják, Orbán Viktor az egyetlen magyar állampolgár, aki nem lehet többé miniszterelnök.
Ha a Tiszának tényleg csak annyi lett volna a célja, hogy 8 évben maximálja a miniszterelnökként eltölthető időt, egyszerűen nem kellett volna beleírnia a javaslatba az 1990-es évszámot.
De Magyar Péter ismét nem volt elegáns és nem ismert kegyelmet. Ráadásul ezzel nemcsak egy magyar állampolgár választhatóságát korlátozza, hanem a szavazókat is megfosztja attól, hogy ezt az embert – nevezetesen Orbán Viktort – újra megválasszák. Ez pedig így már a szavazati jog korlátozása is lehet. Nem beszélve arról, hogy akár a visszamenőleges, akár a személyre szabott jogalkotás milyen rossz precedenst teremthet a továbbiakban a jogállamiság helyreállítását zászlajára tűző Tisza Párt köreiben. Mert ha Orbán Viktorral ezt megtették, miért ne alkothatnának holnap egy törvényt bárki másra is?
Az imént felvázolt viták és szempontok ugyanakkor másodlagosak és elterelik a figyelmet a lényegről. Arról, amiből a jobboldal most igazán erőt meríthet:
Magyar Péter ugyanis még mindig fél; nemhogy fél, retteg Orbán Viktor visszatérésétől.
Más indoka ugyanis egyszerűen nem lehet annak, hogy az új kormányfő ennyire direkt módon próbálja kiiktatni ellenfelét, ilyen durván próbálja ellehetetleníteni, hogy újból megmérkőzzön vele. Mert Magyar Pétertől egy dolog nem elvitatható: van politikai érzéke. És jól tudja, hogy Orbán Viktor még mindig veszélyes rá. Magyar Péter látja Orbán Viktorban és a Fideszben a potenciált, a visszatérés lehetőségét, azt, hogy újra az ellenfelévé válik a korábbi kormánypárt és annak vezetője.
Kedves jobboldaliak! Ha ezt már Magyar Péter is így gondolja, itt lenne az ideje nekünk is felébredni és ugyanezt gondolni!
Vezetőkép: MW/Máté Krisztián






