Ungváry Zsolt: Változatlan idők
1826. A harminckét esztendős Pálffy gróf itáliai utazásai során némi pénzzavarba került. Legott papirost, pennát és tintát kért a fogadóstól, és miután némileg összerágcsálta a lúdtoll végét, sikerült egy megfelelőnek vélt levelet összehoznia.
„Kedves és tisztelt Apámuram, itt talján földön az ég mindig kék, nem oly borongós, mint odahaza. Az emberek mosolygósak, minden gyönyörű. Sajnos, pénzem kicsinyég fogytán van, vásároltam ugyanis egy lovat, amivel a közeli tópartra kilovagolhatok. Emellett a lapjárás, ahogy apámuram is tudhatja, néha megtréfálja az embert, így némi kártyaadósságom is keletkezett, s kénytelen voltam drágább szállásra, a belvárosba költözni. Nem gondoltam, hogy az a reprezentáció, ami egy Pálffy gróftól édes kényszerűségből elvárható, ily sok pénzt emésszen fel. Úgy hallottam, Márton öcsém jövő hónapban Majlandba jön századával, kérem apámuramat, vele küldje el szerény támogatását. Iohannes, kelt civitas Brescia, 12, mensis iunii, A.D. 1826.
1926. A pesti bankárcsalád ifjú sarja, a huszonhét esztendős Miklós végigsietett az árkádok alatt, hogy a perzselő nap tüzétől amennyire lehet, kímélje magát. Belépett a postahivatalba, ahol a pergő nyelvű olasz alkalmazottal nagy nehezen megérttette, hogy telefonálni szeretne Budapestre. Délutánra ígérték az összeköttetést, ezért a fiatalember addig is beült egy közeli trattoriába, kényelmesen megebédelt, majd visszament a postára, hol némi várakozás után csakugyan kapcsolták az otthoni számot.
„Papa, tiszteletem, kedves papa, Nicki vagyok, igen, minden rendben. Gyönyörű az idő, hogyne, itt mindig, persze, papa… Természetesen, a bankházzal is, hogyne, találkoztam az ügyintézővel, igen, igen. Alakul a dolog, csak kicsit lassabban, persze, jut időm a szórakozásra is. Igen, a Casinóban, de hát a rulettgolyó gurul mindenfelé, meg aztán az üzleti befektetés téves reménye, apuka is elhitte volna, hogy emelkednek azok a részvények, de hát a recesszió ugyebár… Igen, táncosnő, írtam is kedves mamának, drága a belépőjegy, mit tegyek, a magas kultúra oltárán áldozni, úgyszólván kötelesség, és hát a sétahajózás a Garda-tavon, zabálja a pénzt, az élet költséges errefelé, így arra kérném kedves papát, küldjön a postafiókra, poste restante, ahogy szokásos, igazán köszönöm, papa, csókoltatom Dézikét is…”
2026. A tizenöt éves Dominik, az agglomerációs település vízszerelőjének csemetéje a comói Coop-áruház hosszú pultjai között téblábolva megpillantott a felső sorban egy jókora nutellás üveget. Kicsit lábujjhegyre állt, sikerült levennie, és a kosarába rakta a chipsek, a Fanta, a pisztácia és a milanos baseball sapka mellé. Noel, az osztálytársa oldalba vágta:
– Nem azt mondtad, hogy a bólingozásnál lefogyott a számlád?
Dominiknak felderengett a sokkoló pillanat.
– Hú, bakker, tényleg! Várj csak!
Előkapta farzsebéből a telefonját, gyorsan írt egy messengert:
„Szia apa! Tölts a számlámra pénzt, mindjárt fizetek a kasszánál.”
Vezetőkép: illusztráció. Forrás: ChatGPT
