Budapest elveszett tetődíszei – A Harnischfeger-bérház II.
A Margit körút 62. számú bérházhoz hasonlóan a 60. szám alatti saroképület is Harnischfeger István és felesége, Dirnbeck Gizella tulajdonába került, miután 87 386 koronáért megvásárolták azokat Schlesinger Jakab birtokából. Az ekkor még álló földszintes házakat lebontották, majd az új városszerkezeti helyzethez igazodva kezdődött meg az építkezés. A Jurányi utca ebben az időszakban nyílt meg a körút felé, ami különös jelentőséget adott a sarokteleknek. A megbízók tudatos városképi kompozícióban gondolkodtak, és azt kívánták elérni, hogy az utcatorkolat két oldalán egymással összhangban álló, kupolával hangsúlyozott bérházak jöjjenek létre.
A tervezéssel mindkét esetben Klinger József építészt bízták meg, az építési engedély 1911 júliusára „született meg”. 
Az elkészült Margit körút 60-as saroképület stílusa a késő szecesszió és az egyszerűsödő historizáló bérházépítészet határán helyezkedik el, és már egyértelműen a kora modern városi lakóépítészet irányába mutat. A formálás még a szecesszió organikus hagyományából indul ki, ugyanakkor a díszítés visszafogottabb, geometrizáltabb, ami a korszak gazdaságosabb és racionalizált szemléletét tükrözi. A tömegképzés kulcseleme a hangsúlyos sarokmegoldás. Az épület lekerekített saroktengellyel fordul a körút és a Jurányi utca felé, amelyet vertikálisan egymás fölé rendezett, íves nyílású és félköríves erkélyek tagolnak. Ezek az ovális és félköríves loggiák a szecessziós formakincs leegyszerűsített továbbélését mutatják. 
A sarokrészt historizáló és szecessziós hatásokat egyesítő kupola zárta le, amely a 20. század eleji városi bérházépítészet egyik jellegzetes eleme volt. A kupola egy kör alaprajzú, a szögletes sarokrészből előre ugró toronyrészre ült. Maga a kupola sisakszerűen ívelt, enyhén lapított félgömb formát mutatott. A kupolatest minden bizonnyal cserép héjalással készült, melyet egy bádogból készült lanternaszerű felépítmény koronázott. Ez a kis, kör alaprajzú építmény félgömb vagy kúpos fedéssel zárult. Legfelül gömb formájú csúcsdísz állt, amely vertikálisan hangsúlyozta az egész kompozíciót. 
Az épület Budapest ostroma során megsérült, azonban a károk nem voltak végzetesek. Elsősorban az ablakok és a homlokzat szenvedett sérüléseket kisebb kaliberű belövésektől, a sarokkupola viszont épen maradt, amit egy 1948-ban készült filmhíradó részlet is egyértelműen bizonyít. 
A későbbi átalakítások során azonban a ház elveszítette eredeti karakterét. Az 1950-es évek Patyomkin-beavatkozásai során leverték a homlokzati díszítéseket, és ezzel párhuzamosan a kupolát is elbontották. Ez a beavatkozás alapvetően változtatta meg az épület megjelenését. Egy későbbi, feltehetően az 1980-as évek elején elvégzett felújítás során – az akkori korszakban egyedülálló módon – törekedtek az eltűnt homlokzati díszítések visszaállítására, amely egészen jól sikerült. Csupán a ház leghangsúlyosabb része, a kiugró saroktorony díszítése, a befalazott ablakok és a sarokkupola helyreállítása nem valósult meg. Így hiába a jó szándék, a kupola hiánya miatt az épület vertikális hangsúlyát és városképi szerepét nem nyerte vissza. 
A Jurányi utca túloldalán álló 62-es számú ház hasonló sorsra jutott, így a két épület közötti eredeti kompozíciós kapcsolat megszűnt. A valaha tudatosan kialakított térfal és sarokhangsúly ma már nem érzékelhető, az egykori építészeti párbeszéd elnémult. A Margit körút ezen szakaszán így egy félbemaradt városépítészeti gondolat maradt ránk. A két Harnischfeger-bérház egységként értelmezhető, és csak együtt képes visszanyerni eredeti jelentését. A Margit körút 60. és 62. kupoláinak újjáépítése nem pusztán esztétikai kérdés lenne, hanem egy egykori, tudatosan megfogalmazott városképi kompozíció helyreállítása.
Vezetőkép: Ilyen lehetett anno a Margit körút 60. szám alatti bérház. Forrás: Fortepan/AI
