Simicskó István: Támogatóink ott lesznek vasárnap a szavazóhelyiségekben


Hirdetés

„Nem mindegy, hogy egy tapasztalatlan, számos külföldi és belföldi érdekcsoportnak lekötelezett személy képviseli hazánkat vagy Orbán Viktor” – nyilatkozta a Vasárnap.hu-nak Simicskó István. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője a választópolgárokkal való találkozásai tapasztalata alapján érzi, hogy az emberek értik az üzeneteinket, komolyan veszik, hogy nem lehet az ország vezetését külföldi érdeket kiszolgáló vezetésre bízni.

– Mekkora részvételre számít az országgyűlési választásokon?

– A közvélemény-kutatással foglalkozó szakértők az elmúlt időszakban egymásnak sokszor ellentétes forgatókönyveket vázoltak fel a választás kimenetelének tekintetében, abban viszont a különböző mérések között hasonlóság mutatkozik, hogy magas részvétel várható, én is ezt gondolom. A mögöttünk hagyott hetekben és hónapokban a Fidesz-KDNP pártszövetség egy tudatosan felépített, rendkívül intenzív kampánnyal mozgósította a támogatóit. A békemeneten és a magyar településeken megtartott kampányrendezvényeinken egyaránt tudtuk demonstrálni, hogy rengetegen állnak ki a kormány mellett, így bátran merem állítani, hogy támogatóink ott lesznek vasárnap a szavazóhelyiségekben, és támogatni fogják azt a politikát, amiben hisznek, és amelynek folytatása Magyarország jövőjét tekintve a mostani ingoványos nemzetközi helyzetben létkérdés.

– Mit tapasztalt a kampány során, olyanok is megmozdulnak, akik máskor jellemzően kevesebbet foglalkoznak a politikával?

– Gyűléseinken, de akár az utcán elcsípett rövid beszélgetések alkalmával is érezhető, hogy az emberek értik az üzeneteinket, komolyan veszik, hogy nem lehet az ország vezetését külföldi érdeket kiszolgáló vezetésre bízni. Rengetegen érzik, hogy mennyire fontos most a kormány melletti kiállás, hiszen egy nemzetközi nyomás alatt, feszült döntési helyzetben – amiből valljuk be, mostanság elég sűrűn akad –, sorsfordító kérdésekben, mint például a háborúból való kimaradás, a migránsok beengedése vagy Magyarország energiaellátásának biztonsága, nem mindegy, hogy egy tapasztalatlan, számos külföldi és belföldi érdekcsoportnak lekötelezett személy képviseli hazánkat vagy Orbán Viktor.

A magyar miniszterelnök ma Európa egyik legbefolyásosabb embere, és Brüsszel épp ezért tart tőle, épp ezért tesz meg mindent a kormányváltás érdekében.

– Képes lehet-e Magyarország a következő években többségi álláspontra juttatni a saját békepárti politikáját az ukrajnai háborúval kapcsolatban az Európai Unión belül? Mi kell ehhez?

– Az Európai Unióban egyértelműen megfigyelhető az a tendencia, hogy az embereknek egyre inkább elege van a klasszikus pártok képmutató és saját elveiket feladó politizálásából.

A Weber vezette Európai Néppárt, de az európai szocialisták is már nagyon messze kerültek az alapító atyák szellemiségétől. Nem egy erős és versenyképes, keresztény gyökereken nyugvó Európa megteremtésén munkálkodnak, hanem egy önpusztító ördögi tervet hajtanak végre, amelynek során az Unió gazdasága, hadereje és identitása is elenyészik.

A világpolitikában egy legyengült Európa áll, amely Amerikával épp összerúgja a port, Oroszországgal pedig halálos ellenséggé igyekszik válni, mindezt úgy, hogy a létszükségletet jelentő energiahordozók messzi földről jönnek, hajókkal vagy csővezetéken. De mint tudjuk, a hajókat vissza lehet fordítani, a vezetéket meg lehet rongálni, így Európa rövid úton térdre kényszeríthetővé vált, köszönhetően a rövidlátó brüsszeli politikának.

A következő európai parlamenti választás 2029-ben lesz. Abban bízhatunk, hogy a patrióta pártok Európa-szerte megerősödnek, és Brüsszelben olyan hatalmi tényezővé válnak, amelyet már nem tud megkerülni a jelenlegi elit mindenféle álszent koalíciózással, zsarolással meg lobbizással.

A Fidesz és a KDNP is ennek az európai frakciónak az alapító tagja – a magja, ha úgy tetszik –, így mindannyiunk elemi érdeke, hogy a jövőben is egy erős hazai bázissal rendelkező kormánypárt tudja képviselni a magyar érdekeket.

– Elkerülheti-e hazánk a migrációs paktum végrehajtását?

– Ha a magyarok április 12-én a szavazatukkal egyértelművé teszik, hogy támogatják a jobboldali-keresztény kormány politikáját, akkor igen.

A Fidesz és a KDNP a kezdetektől fogva ellenezte az ellenőrizetlen, kultúránktól teljesen idegen népek beáramlását.

Ezért építettük fel a kerítést a déli határon. Nyugat-Európának évek kellettek, hogy szembesüljön a saját tévedésével. Ehhez terrortámadásokra, merényletekre volt szükség, és ártatlanoknak kellett meghalnia. Persze ahelyett, hogy a hibájukat belátták volna, és közösen kidolgoztunk volna egy működőképes megoldást, inkább a probléma szétkenését választották. Ők hibáztak, de a következményeket viselje mindenki. Ennek lett az eredménye a migrációs paktum. Amíg a Fidesz-KDNP kormány vezeti Magyarországot és a miniszterelnök Orbán Viktor, kötelező kvóták alapján Magyarországra nem fognak migránsokat betelepíteni.

Vezetőkép: Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési frakcióvezetője. Forrás: Facebook/Simicskó István

'Fel a tetejéhez' gomb