Közzétették XIV. Leó pápa júniusi spanyolországi apostoli útjának logóját és mottóját

Mint ismeretes, Leó pápa ez év június 6-tól 12-ig, szombattól péntekig egyhetes látogatást tesz Spanyolországban. A most közzétett mottó a János evangélium negyedik fejezetéből: „Emeljétek fel szemeteket” – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News.
A Szentatya spanyolországi apostoli látogatásának logója egy mozgásban lévő, nyitott kör formájában jelenik meg, amelyet egymással összekapcsolódó, felfelé irányuló emberi alakok alkotnak. Ez a kompozíció a közösséget, a találkozást és a kölcsönös támogatást fejezi ki: nem csupán arról van szó, hogy együtt legyünk, hanem arról, hogy egységben haladjunk egy közös cél felé. A logó középen elhelyezkedő Szűz Mária a mozgalom szívét jelképezi: Gyermekét karjában tartó anyai jelenlét, amely befogadja és Isten felé irányítja a tekinteteket, az egész nép számára az egység és a remény jele. Az alulról induló emelkedő mozgás a hívő közösség imája és istendicsérete, egyúttal pedig az imának helyt adó templom tornya, mely a magadba ível. Alul a hullámok egyszerre jelzik a keresztség szentségét, melyből minden megszentelődés fakad, illetve a Spanyolországot körülvevő tengert. A tornyok fölött a megváltás keresztje magasodik, amelyre kiárad Isten mindent egybefoglaló emberszeretete.
A választott mottó, spanyol nyelven „Alzad la mirada” (Jn 4,35), arra hív fel, hogy emeljük fel tekintetünket a mindennapi gondok fölé, hogy újra felfedezzük Isten jelenlétét és megnyíljunk mások felé. Ez a reményre és a szemlélődésre való felhívás arra buzdít, hogy ne zárkózzunk be önmagunkba, hanem találjuk meg újra az egységet, a szépséget és a szeretetet, mint a közös élet konkrét jeleit. A „tekintet felemelésének” ebben a gesztusában fejeződik ki az a hozzáállás is, amellyel a spanyol egyház fogadja a Szentatya látogatását: nyitott szívvel és készen arra, hogy együtt haladjon vele.
Maga a bibliai ige Jézus szava, mellyel az apostolokhoz fordul Szichem kútjánál, miután a szamáriai asszonnyal beszélgetett, aki felismerte benne a Messiást, ezért korsóját odahagyva elsietett, hogy elvigye másoknak is az örömhírt. Az Úr ezekkel a szavakkal fordul a visszatért övéihez, akik ennivalót hoztak neki a városból: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét”. Ennek a megértéséhez kell a felemelt tekintet: „Emeljétek fel szemeteket és nézzétek a szántóföldeket! Megértek már az aratásra”. Buzdítás ez a spanyol egyház számára, mert előbb valóban az odafönt valókat kell keresnünk, hogy aztán rátaláljunk idelent való tennivalóinkra is.
Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News






