Eltűnt épületek nyomában – A Budai Mária Magdolna-templom
A Budai Mária Magdolna-templom története szorosan összefonódik Buda megszületésével. Az 1241–1242-es tatárjárás pusztítása után IV. Béla elhatározta, hogy a Várhegyen megerősített várost hoz létre, kőfalakkal és templomokkal.
A királyi alapítású Nagyboldogasszony-templom mellett a 13. század közepén felépült a Szent Mária Magdolna tiszteletére szentelt templom is, amely elsősorban a magyar ajkú lakosság plébániája lett, míg a német polgárok a mai Mátyás-templom elődjét használták. 
Az első templom egyhajós, egyenes szentélyzáródású, késő román és kora gótikus jegyeket viselő épület volt, amelyről 1257-ből maradt fenn az első írásos említés. A 14–15. század során, ahogy a magyar polgárság megerősödött, az épületet háromhajós gótikus bazilikává bővítették. A nyugati homlokzat elé emelkedett a karcsú torony, amely a korszak végére késő gótikus részletekkel gazdagodott. A templom ekkor élte fénykorát, a magyar városrész vallási és közösségi központjaként működött. A mohácsi vész után I. Szulejmán 1541-ben csellel elfoglalta a várost. A Mária Magdolna-templom egy ideig a keresztények utolsó budai istentiszteleti helye maradt, később azonban dzsámivá alakították Fetih vagy Szaát néven. A torony erkélyén ágyúállást alakítottak ki, így az 1686-os ostrom idején, amikor Lotharingiai Károly seregei visszafoglalták Budát, az épület súlyos károkat szenvedett. A falak nagyrészt elpusztultak, a torony azonban csodával határos módon állva maradt.
A keresztény felszabadulás után a ferences rend kapta meg a romos területet. Egy barokk templom épült a középkori falak részleges felhasználásával, amelyet 1733-ban szentelték fel. A torony barokk sisakot kapott, a templomhoz pedig kolostor csatlakozott. II. József 1786-ban feloszlatta a szerzetesrendeket, a templomot bezárták, berendezését elszállították. 1792-ben itt koronázták királlyá I. Ferenc magyar uralkodót, amely alkalomra copf stílusú előcsarnok épült a főhomlokzat elé. 
A 19. században az épület a budai helyőrség temploma lett. Ekkor a torony barokk hagymasisakját klasszicizáló, majd bizáncias jellegű sisak váltotta fel. A század folyamán többször felújították és 1867-ben Ferenc József koronázása után itt avatták fel az aranysarkantyús vitézeket.
A 18. század végén, a francia forradalom eszméinek hatására Magyarországon is kibontakozott egy radikális reformmozgalom. 1794-ben titkos szervezkedés indult, amelynek szellemi irányítója Martinovics Ignác volt. A hatóságok rövid időn belül felszámolták a mozgalmat, vezetőit elfogták, és felségsértés vádjával bíróság elé állították. Martinovics Ignácot Budán, a Mária Magdolna-templomban fosztották meg papi rangjától, társait pedig a szomszédos kolostor épületében tartották fogva a vizsgálat idején. A per végén több halálos ítélet született, amelyeket 1795. május 20-án hajtottak végre a budai Generális-kaszálón. A kivégzések emléke nyomán a terület később a Vérmező nevet kapta. 
A 20. század elején a templom a tábori püspökség fennhatósága alá került, védőszentje Kapisztrán Szent János lett. A második világháború szörnyű ostroma során az épület súlyosan megsérült. A tetőzet több helyen beomlott, a szentély és és az oldalhajó nagyrészt elpusztultak, a torony felső szintjein repedések keletkeztek, egyik sarka leomlott. A főhajó ugyanakkor megmaradt és a sérülései ellenére helyreállítható lett volna. 
1946-ban Lux Kálmán elkészítette a helyreállítás terveit. Elképzelése szerint a barokk templomtér boltozatait visszaépítették volna, a tetőgerincet megemelte volna, hogy a torony arányai jobban érvényesüljenek, a toronynak pedig gótikus karaktert adott volna vissza az elfalazott ablakok kibontásával és egy középkori jellegű sisakkal. A tervek jóváhagyást kaptak, a munka meg is kezdődött, ám a politikai fordulat keresztülhúzta a számításokat. A tábori püspökséget megszüntették, a templom a kommunista rendszer szemében a királyi honvédséghez és a korábbi államrendhez kötődött, így végül 1950-ben döntés született az épület lebontásáról. A falakat szakaszosan elhordták, a kőfaragványok a kőtárba kerültek. 
A torony megmenekült, részben Csemegi József közbenjárásának köszönhetően. 1950 és 1952 között helyreállították, leverték róla a vakolatot, kibontották a gótikus ablakokat, a sisakot a háború előtti formában állították vissza. A toronybelső és az oldalkápolnák rendezése az 1960-as évek elején történt meg. Az 1980-as években kialakították a romkertet, ahol a gótikus falak vonalát a járószint fölé emelték, és egy rekonstruált csúcsíves ablak érzékelteti az egykori szentély monumentalitását. 
Az újjáépítés gondolata többször felmerült. A rendszerváltozás után modern és történeti ihletésű tervek egyaránt születtek, köztük egy kortárs megfogalmazású, gótikus arányokat idéző templom terve, amely múzeumi funkcióval egészült volna ki. A koncepció végül nem valósult meg. Ma a torony Buda Tower néven kilátóként működik, időszaki kiállításoknak és rendezvényeknek ad helyet, a romkert pedig emlékhely. 
A Mária Magdolna-templom elvesztése különösen fájó, hiszen a háborús sérülések ellenére helyreállítható lett volna. Lebontása nem elkerülhetetlen műszaki szükségszerűség, hanem egy korszak politikai akaratának következménye volt. Eltűnt a budai Vár szövetéből egy épület, amely évszázadokon át a magyar közösség lelki és történeti tájékozódási pontja volt, túlélte a hódoltság viszontagságait, koronázásnak adott méltó keretet, és markáns tömegével meghatározta a Vár északi látképét. A megmaradt torony ma néma tanúként várja a hozzá tartozó templomhajók feltámadását.
(A sorozat hamarosan folytatódik!)
Vezetőkép: A Helyőrségi-templom a II. világháborút megelőző évtizedekben. Forrás: Fortepan
