Soltész Miklós: a megmaradás lehetőségét kínálja az oktatás és a hit

Az oktatás és nevelés, a hit és a kereszténység összekapcsolódásával a közösségek megmaradása is sokkal inkább biztosított – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Szalántán szombaton.
Soltész Miklós a jelentős részben horvát nemzetiségűek lakta, Pécstől tizenöt kilométerre délre fekvő településen, a helyi katolikus templom mellett álló plébániaépület felújítása kapcsán tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a horvát nemzetiség megmaradása szempontjából is kiemelkedően fontos a keresztény hit és az oktatás közötti összefüggés, miként ez a határon túli magyarok esetében is megfigyelhető.
A magyar kormány éppen ezért támogatja a magyarországi horvát nemzetiség törekvéseit az oktatás és a hitélet területén. A kabinet 2026-ban is számos területen segíti az általuk használt épületek felújítását, illetve programjaik megvalósulását – emelte ki. Ennek megfelelően jelentős összeg ráfordításával fog megújulni számos oktatási intézmény egyebek mellett Szombathelyen, Hercegszántón, Horvátzsidányban, Pécsen vagy Budapesten. Óvodaépületeket is felújítanak például Felsőcsatáron, Kópházán, míg Szalántán a nemcsak a horvát, de a magyar közösség által is használt plébániaépület.
Kitért arra, hogy Magyarországon több mint 3 200 horvát nemzetiségi diák tanul nemzetiségi, illetve állami iskolákban, összesen 53 intézményben és 63 településen, a kormányzat pedig évente hatmilliárd forinttal támogatja oktatásukat, járul hozzá az intézmények működtetéséhez, a pedagógusok támogatásához, az épületek fenntartásához, megújításához.
Közölte: a kabinet a horvát nemzetiség hitéleti törekvéseit is támogatja, így számos település újíthatta meg katolikus templomait a horvát közösség számára. A jövőben csak a délnyugati országrészben Lakócsán és Garán 25-25 millió forintért, Mecsekfaluban 16 millió forintért újulhat meg templom, Baján pedig a kálvária felújítását segítik 15 millió forinttal – sorolta, kiemelve, hogy a a kormány útmenti keresztek megújítását is segítette, segíti.
A szalántai plébániaépület kapcsán kiemelte, hogy két év alatt 90 millió forintot juttat a kormányzat annak felújítására, hogy az minőségi programok, táborok megtartására is alkalmas legyen a jövőben. A cél, hogy a magyarországi horvátoknak is legyen egy olyan táborozóhelye, amilyen más nemzetiségeknek már rendelkezésükre áll – fűzte hozzá.
Soltész Miklós kiemelte, hogy a nemzetiségi szószólók mellett a német nemzetiségi országgyűlési képviselő is komoly szerepet tölt be a Magyarországon élő nemzetiségek ügyeinek képviseletében, felkarolásában. Szerinte ha a német közösség összefog, ismét képviselőt tud az Országgyűlésbe juttatni.
Közölte: a nemzetiségek terén az elmúlt tizenöt évben elért eredményekhez jelentős mértékben járult hozzá a német nemzetiségi országgyűlési képviselet, ezért arra biztatta a német nemzetiségi honfitársait, hogy éljenek választói jogukkal.
Hitre Gabriella, Szalánta független polgármestere közölte: a felújításnak köszönhetően a plébániaépület a helyi közösség fontos helyszínévé válik, az majd a falu fiataljai és idősei számára egyaránt kínál lehetőségeket.
Az épület külső és belső felújítása során a tervek szerint megújul a homlokzat, a gépészet, energiahatékonyságot növelő beruházások történnek, közösségi és hálóterek, konyha jön létre – közölte a helyi horvát önkormányzat az MTI érdeklődésére.
Forrás: MTI. Vezetőkép: X.







