Leó pápa októberre Rómába hívja a püspökkari elnököket, hogy a családról tanácskozzanak


Hirdetés

Tíz éve jelent Ferenc pápa szinódus utáni buzdítása, 2016. március 19-én. Ebből az alkalomból Leó pápa üzenetet tett közzé, amelyben a II. vatikáni zsinat útmutatásait, Szent II. János Pál pápa Familiaris consortio – k., illetve Ferenc pápa Amoris laetitia – k. apostoli buzdítása nyomán a Vatikánba hívja a világ püspöki konferenciájának elnökeit, hogy a társadalom alapjának tekintett család kihívásairól eszmét cseréljenek a szinodalitás jegyében – számolt be róla a Szentszéki Sajtószolgálat.

A remény fényes üzenetét kínálta föl a házastársi és családi szeretetről Ferenc pápa az Amoris laetitia – k. apostoli buzdítással, ami három évnyi szinodális megkülönböztetés gyümölcse volt az Irgalmasság szentévétől kezdve. A dokumentum megjelenésének tizedik évfordulóján XIV. Leó pápa hálát ad az Úrnak, amiért lendületet adott a tanulmányozáshoz és az egyház lelkipásztori megtéréséhez, majd azt kéri, hogy bátran folytassuk a megkezdett utat, mindig újra örömmel befogadva az evangéliumot, hogy azt hirdessük mindenkinek.

Szinodális út

Ahogy a II. vatikáni zsinat tanítja: a család a társadalom alapja, Isten ajándéka, és a tartalmasabb emberiesség iskolája (Gaudium et spes, 52). A házasság szentségének erejével a keresztény házastársak egyfajta családi egyházat alakítanak, amelynek alapvető szerepe van a nevelésben és a hitátadásban. A zsinati megújulás nyomán a két apostoli buzdítás: 1981-ben Szent II. János Pál a Familiaris consortio, majd 2016-ban Ferenc pápa az Amoris laetitia kiadásával ösztönözték az egyház doktrinális és lelkipásztori elkötelezettségét a fiatalok, a házastársak és a családok szolgálatára.


Hirdetés

Meghallgatni a családot

Az antropológiai és kulturális változásokat látva, melyek az elmúlt 35 évben fölerősödtek, Ferenc pápa tovább akarta lendíteni az egyházat a szinodális megkülönböztetés útján. 2015. október 17-én mondott beszédében, amely a családszinódus alkalmával hangzott el, arra szólított, hogy kölcsönösen hallgassuk meg egymást Isten népén belül, hallgassunk valamennyien a Szentlélekre, hogy mit súg az egyháznak. Nem beszélhetünk családról anélkül, hogy megszólítanánk a családot, meghallgatnánk örömüket és reményeiket, fájdalmukat és aggodalmaikat – idézte elődjét Leó pápa.

Megerősíteni a házasságot és a családot

A szinodális megkülönböztetés gyümölcseit összegyűjtve az Amoris laetitia értékes tanítást kínál nekünk, amit ma is tovább kell mélyítenünk – írja üzenetében XIV. Leó, majd felsorolja, melyek ezek: Isten szerető és irgalmas jelenlétének bibliai reménysége, ami lehetővé teszi, hogy szeretetben éljünk családi válságok idején is; Jézus tekintetének alkalmazása és az, hogy sose fáradjunk bele a házastársi és családi szeretet fejlesztésébe, megerősítésébe és elmélyítésébe; fedezzük föl, hogy a házasságban a szeretet mindig életet ad és mindig valós a maga korlátozott és földi módján, ahogyan azt a megtestesülés misztériuma tanítja nekünk. Ferenc pápa rámutatott, hogy új lelkipásztori utakat kell találni, meg kell erősíteni a gyermeknevelést. Az egyházat pedig arra szólította, hogy álljon a családok mellett az elkíséréssel, a megkülönböztetéssel és a törékenységek integrálásával, túllépve a szabály leegyszerűsítő szemléletén olyan lelkiséget szorgalmazzon, ami a családi életből fakad.


Hirdetés

A törékenység szépsége

XIV. Leó pápa ezután felidézte, hogy tavaly nyáron a Remény szentéve során a fiataloknak az élet törékenységéről beszélt. A törékenység, esendőség része a csodának, amik vagyunk. Nem olyan életre születtünk, ahol minden magától értetődő és állandó, hanem egy olyan létre, amelyik folyton újjáépíti magát az ajándékban, a szeretetben. Ahhoz, hogy a család evangéliumát hirdessük a fiatal nemzedékeknek, meg kell tanulnunk felidézni a házasság hivatásának szépségét, méghozzá éppen a törékenység felismerésében, úgy, hogy felébresszük a kegyelem bizalmát és a keresztény vágyat az életszentségre. Támogatnunk kell a családokat, különösen azokat, amelyek a szegénység és az erőszak formáitól szenvednek a mai társadalmakban.

Adjunk hálát az Úrnak a családokért, amelyek a nehézségek és kihívások dacára megélik a családi szeretet lelkiségét, mely sok ezer valós és konkrét gesztusból tevődik össze. A Szentatya háláját fejezi ki a papoknak, lelkipásztori munkatársaknak, a hívő társulatoknak és az egyházi mozgalmaknak, amelyek a családpasztorációban munkálkodnak. Korunkat gyors átalakulások jellemzik, még inkább, mint tíz éve, ezért különösen oda kell figyelni a családok lelkipásztori ellátására, akikre az Úr rábízta a feladatot, hogy hirdessék az evangéliumot és tanúskodjanak róla. Vannak olyan helyzetek, ahol az egyház nem válhat a föld sójává csak a világi híveken keresztül, különösen is a családok által. Ezért meg kell újítani és elmélyíteni az egyháznak ezt a vállalását, hogy azok, akiket az Úr a házasságra és a családra hív, megélhessék házastársi szeretetüket Krisztusban, a fiatalokat pedig vonzza a házasság hivatásának ereje az egyházban.

A családokra ható változások láttán tehát XIV. Leó pápa úgy döntött, hogy 2026 októberére összehívja az egész világról a püspöki konferenciák elnökeit, hogy kölcsönös meghallgatva egymást szinodális megkülönböztetéssel végiggondolják, milyen lépésekre van szükség ahhoz, hogy az evangéliumot hirdessük ma a családoknak az Amoris laetitia fényében, figyelembe véve mindazt, amit a helyi egyházak szintjén megvalósítanak. Szent József, a Názáreti Szent Család őrzője járjon közben értünk ezen az úton

– zárja üzenetét a pápa.

Vezetőkép forrása: Facebook/Vatican News

Forrás:
Vatican News
'Fel a tetejéhez' gomb