Rétvári Bence: Aki nekünk parancsolgat, aki minket irányítani akar, aki zsarol vagy fenyeget, arra hallgatni nem szabad


Hirdetés

Nekünk külföldről soha senki ne mondja meg, hogy mit gondoljunk, hogyan éljünk, és egyes globális kérdésekben hogyan vélekedjünk – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Kommunizmus Bűnei Alapítvány konferenciáján csütörtökön, Budapesten.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: aki nekünk parancsolgat, aki minket irányítani akar, aki zsarol vagy fenyeget, arra hallgatni nem szabad. Ez az a pont, amely a 20. században nagy problémát okozott – mondta, majd leszögezte: a 21. században nem szabad teret nyitni külföldi ultimátumoknak, magyar érdekekbe való beavatkozásnak.

Az államtitkár közölte: a nemzet legféltettebb kincse függetlensége, szabadsága, s amikor ez sérült, akkor mindig „nagy baj lett”.


Hirdetés

Rétvári Bence azt mondta:

a magyarok büszkék lehetnek, mert soha nem szavaztak bizalmat a diktatúrának, minden 20. századi szélsőséges ideológia „import ideológia” volt.


Hirdetés

Felidézte, hogy a „szenvedést, halált, nyomort és megaláztatást” hozó kommunizmustól is a külföldi nyomás miatt nem sikerült megvédeni az országot. A magyar emberek többsége sosem akart import ideológiákat – húzta alá.

Az államtitkár úgy folytatta, minden politikai iskola kihozhatja az emberből a jót is, rosszat is. Meg kell nézni, hogy az adott irányzat az együttműködést, a szeretetet, az alkotást tartja fontosnak vagy a gyűlöletet – fűzte hozzá.

„Meg kell nézni, ki mosolyog többet, és ki gyűlölködik. Ki épít, ki rombol. Ki az, aki összefog, és ki az, aki szétver”

– fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.


Hirdetés

Rétvári Bence szavai szerint az elmúlt 15 évben arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb jót hozzák ki Magyarországból, legyen több munkahely, gyarapodjanak az emberek. Elmondta azt is, hogy míg 15 évvel ezelőtt a gyermekvállalási kedv tekintetében Magyarország az utolsó helyen állt a 27 uniós tagország között, most a dobogó harmadik helyén áll ezen a listán, „nulla illegális migránssal”.

Beszélt arról, hogy a közösségi médiában is külföldről próbálják befolyásolni, milyen információk juthassanak el az emberekhez. A tartalmakat ráadásul éppen azok igyekeznek manipulálni, akik „minket kioktattak sajtószabadságból”.

Átláthatóságra van szükség – jelentette ki az államtitkár, hozzátéve: meg kell védeni Magyarország függetlenségét. Rétvári Bence hangsúlyozta: az a feladatunk, hogy minden befolyásolási, zsarolási kísérletet a lehető leghatározottabban elutasítsunk.

Fazekas Csilla, Budavár Önkormányzatának alpolgármestere, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje arról beszélt: Budavár mindig több volt lakóhelynél. Ez a kerület szellemi rezervátummá vált, ahol a kommunizmus bűnei, „esztelen és jóvátehetetlen pusztítása ellenére is” életben maradt a magyar polgári értékrend és életforma – fogalmazott.

Hozzátette: generációk tanulták meg, mit jelent csendben, ám állhatatosan kitartani, mit jelent veszteségek és fájdalmak között is embernek maradni, és mit jelent töretlenül hinni, hogy az igazság egyszer kimondattatik.

Fazekas Csilla rámutatott: a történelem alaposabb ismerete nem a múltba zár bennünket, hanem küldetést és felelősséget ró ránk a jelenben. Segít tisztán látni és segít világosan megfogalmazni, milyen jövőt szeretnénk építeni a magunk és utódaink számára – fogalmazott, kijelentve azt is, Magyarországot többé senki sem kényszerítheti arra, hogy ne a saját útját járja és sorsáról ne egyedül maga döntsön.

Vezetőkép: Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára előadást tart a Kommunizmus Bűnei Alapítvány, a Budavári Önkormányzat, a Hortobágyi Kényszertáborokba Elhurcoltak Egyesülete és a Konrad Adenauer Stiftung konferenciáján a budapesti Márai Sándor Művelődési Házban 2026. március 19-én. Fotó: MTI/Kovács Attila

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb