László András közölte: a LIBE bizottság nem engedte, hogy a felvidéki magyarok vezetője megszólaljon a Benes-dekrétumok ügyében

Michael Gahler néppárti EP-képviselő pedig ki akarta oktatni Ferenc Viktóriát abból, hogy mi az érdeke a kárpátaljai magyaroknak.


Hirdetés

Az Európai Parlament és a Tisza brüsszeli pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) nem elkötelezett a nemzeti kisebbségek, köztük a magyar kisebbségek ügye iránt, ugyanis megakadályozták, hogy Gubik László, a szlovákiai Magyar Szövetség elnöke részt vegyen a Benes-dekrétumokról és a szlovákiai magyarság helyzetéről tartott európai parlamenti vitán – jelentette ki László András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben szerdán.

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) szerdai, a Benes-dekrétumokról és a szlovákiai magyarság helyzetéről tartott EP-vitájával kapcsolatban magyar újságíróknak nyilatkozva László András sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Uniós intézmények nem elkötelezettek a nemzeti kisebbségek ügye iránt, noha – mint fogalmazott – „ezt tapasztalhattuk a hosszú évek alatt, amióta az Európai Unió tagjai vagyunk”.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP-kormányok és EP-képviselői mindig kiálltak a magyar kisebbség jogai mellett. Elmonda: az Fidesz-KDNP EP-képviselőinek kezdeményezéseit ugyanakkor „mindig lesöpörték az asztalról”. Így lesz ez a szerdai vitán is, hiszen – mint kiemelte – hogyan lehet a Benes-dekrétumokról, egy politikai kérdésről vitát tartani úgy, hogy épp a felvidéki magyarság politikai képviseletében nem vehet részt azon senki – mondta.


Hirdetés

„Mi, a Fidesz-KDNP képviselői ott leszünk és ki fogunk állni a magyarok jogaiért”

– fogalmazott.


Hirdetés

László András elszomorítónak nevezte, hogy az EP külügyi bizottságában tartott keddi vitán a Fidesz-KDNP kárpátaljai származású EP-képviselőjének „hevesen nekitámadtak”, miután Ferenc Viktória felhívta a figyelmet a kényszersorozott és meghalt magyarok ügyére.

„A Tiszások frakciótársa, Michael Gahler néppárti EP-képviselő ki akarta oktatni Ferenc Viktóriát abból, hogy valójában mi az érdeke a kárpátaljai magyaroknak és mi nem az. Ennyit arról, hogy az Európai Néppárt mennyire támogatja a nemzeti kisebbségeket és az ő jogaikat”

– fogalmazott.

A Fidesz-KDNP képviselői Magyarország EU-tagságának kezdete óta minden kezdeményezést támogattak, minden ügyben kiálltak a magyarság fontos ügyei mellett. „Bármilyen ügyben, ha segítséget tudunk nyújtani a magyar kisebbség tagjainak, akkor a magyar kormányhoz fordulhatnak” – tette hozzá nyilatkozatában László András.

Vezetőkép forrása: Facebook/László András

'Fel a tetejéhez' gomb