Így látják konzervatív szereplők XIV. Leó pápaságát

Jelentős visszhangot váltott ki egyházi körökben egy német érsek minapi interjúja, amelyben elismerően szólt XIV. Leó pápáról, egyszersmind élesen bírálta a tavaly tavasszal elhunyt Ferenc pápa pontifikátusát. Nem ő ugyanakkor az egyetlen az egyház konzervatívjai közül, aki az amerikai pápa támogatójává vált – írja a Híradó.
„Leó pápával a normalitás visszaköltözött a Vatikánba” – ezzel az erős mondattal fejezte ki a május óta tartó pápasággal kapcsolatos attitűdjét Georg Gänswein érsek. A Híradó oldalán megjelent írásban kifejtik: a német – de a jelenlegi német egyházi fősodor liberálisnak tekinthető gondolkodásától merőben eltérő – főpásztor ugyanezen kijelentésével egyúttal merőben éles kritikát fogalmazott meg Ferenc pápa tizenkét éves egyházkormányzati működéséről. Mindez azért lehet érdekes, mert a nyilatkozó közelről ismeri a Vatikánt és annak működését, 2005 és 2022 között ugyanis XVI. Benedek pápa személyi titkáraként szolgált. Ez az adalék érthetőbbé teszi a Ferenc pápa működésével kapcsolatban felmutatott kritikai gondolkodását is: az olasz-argentin pápa Benedek számos rendelkezését visszavonta és egyfajta irányváltást igyekezett véghezvinni az egyházban.
A Híradó arról ír: a pápaság első hónapjai „nagyon világossá tették számomra, hogy – némileg sajátosan fogalmazva – a dolgok lassan visszatérnek a normális kerékvágásba” – jelentette ki az érsek. Az amerikai EWTN News-nak (egy független katolikus televíziónak) nyilatkozva egyúttal kiemelte, szembetűnő a vatikáni légkör megváltozása. A jelenleg a balti államokban nunciusként szolgáló egykori titkár eddig kétszer találkozott személyesen XIV. Leó pápával, egyik alkalommal négyszemközt. Mint fogalmazott, „mindkét találkozás nagyon, nagyon jó volt”, majd újra hangsúlyozta, hogy a megváltozott légkör mellett azt is „fontos látni, hogy Leó pápa hangsúlyt fektet néhány olyan dologra is, amelyek nem újak, de az elmúlt években teljesen figyelmen kívül hagyták őket”. Meggyőződése szerint mindez „annak jele, hogy a hit és a Szentlélek valóban munkálkodik, és kézben tartja a dolgokat”. A német érsek dicsérte a pápát azért is, mert „világos vonala” van a prédikációival kapcsolatban is. „Ha olvassuk a katekéziseit, érezhetjük, hogy (Leó pápa személyében) egy olyan emberről van szó, aki mindezt az ágostoni szellemben éli és hirdeti (…), aki valóban örömmel és meggyőzően hirdeti Isten igéjét” – tette hozzá.
Bizakodó konzervatívok
Nem Gänswein ugyanakkor az egyetlen konzervatív főpásztor, aki elismerően szól XIV. Leó pontifikátusáról. Egy 2025 szeptemberében adott nyilatkozatában Robert Sarah bíboros, akit sokan a konzervatív szárny legkiemelkedőbb tagjaként tisztelnek, méltatta az új pápa „megfontolt hagyománytiszteletét” és azt a képességét, hogy párbeszédet folytat az egyház különböző szárnyaival. Bár rámutatott, hogy XIV. Leó elődjéhez hasonlóan (igaz, talán nem ugyanolyan mértékben) fontosnak tartja az úgynevezett szinodalitást, úgy látja, a Szentatya számára „a szinodalitás inkább stílus, míg a communio (közösség) lényegileg hierarchikus”. Leó pápa már májusban különleges pápai követnek nevezte ki Sarah bíborost, arra kérve őt, hogy koordinálja a globális dél felé irányuló diplomáciai missziókat – olvasható a Híradó oldalán. Kifejtik: a hagyomány tiszteletét üdvözölte XIV. Leó pápaságának értékelésekor Raymond Leo Burke bíboros is, kiemelve a pápa által tett liturgikus gesztusokat, illetve azt, hogy több klasszikus pápai elem újra láthatóvá vált (mint például a mozetta, vagy éppen a pápai lakosztály használata), így fontos szimbólumok erősödnek meg ismét. Az amerikai pápa honfitársának is egyfajta békejobbot nyújtott és szimbolikus gesztust gyakorolt, amikor tavaly ősszel felkérte Burke bíborost, hogy régi rítusú szentmisét celebráljon a Szent Péter-bazilikában egy zarándoklat részeként. A bíboros ezt a péteri szolgálat „atyai gesztusaként” és a hagyományhű hívek felé nyújtott fontos jelzésként értékelte.
A teljes cikket a Híradó oldalán olvashatják el, ide kattintva.
Forrás: Hirado.hu Kiemelt kép: XIV. Leó pápa újévi Úrangyala (Angelus) imádságot mond a vatikáni lakosztályának a római Szent Péter térre néző ablakából 2026. január 1-jén. (Fotó: MTI/EPA/ANSA/Giuseppe Lami)






