Ungváry Zsolt: Az eltűnt baloldal nyomában…

A politikában sokat változnak a pozíciók: egy-egy párt, politikus, ideológia helye az aktuális körülményektől függően tolódik. Szövetségesekből ellenfelek lesznek és fordítva. A Fidesz a kezdeti liberális ifjúsági szervezetből idővel a keresztény-konzervatív-nemzeti oldal meghatározó ereje lett.

A rendszerváltáskor egymásnak feszülő két nagy mozgalom, az MDF és az ellene taxisblokádos puccsot szervező, majd harcos antikommunistából az MSZP koalíciós partnerévé züllő SZDSZ 2010-ben közös listán indultak – és be sem jutottak a parlamentbe. A két rendszerváltó párt után mostanra ez a sors elérte a Kádár-korszak szocialista utódpártját is. (A nagy kilengésekre remek példa a radikális jobboldalról induló Jobbik, amely eredeti célkitűzése, a Gyurcsány Ferencből legyen fegyenc helyett eljutott a Gyurcsány kegyencig, majd mindannyian kardjukba dőltek, és eltűntek.)

Van azonban valaki, aki 1990 óta nagyjából ugyanott maradt. Először jelenlétével inkább félelmet keltően a baloldali diktatúra visszarendeződésének veszélyét rejtve magában, aztán lassacskán szürreális érdekességgé, mára pedig az elvhűségnek egyfajta becsülendő, ám kissé anakronisztikus etalonjává válva áll rendíthetetlenül a vártán. Ő Thürmer Gyula, a több névváltozat után pillanatnyilag Magyar Munkáspártként létező párt elnöke. Néhány napja interjút adott az index.hu-nak.

Véleménye nemzetstratégiai kérdésekben meglepően összecseng a miénkkel, ami sarkalatos kérdés, sokszor felülírja az egyéb ideológiai felosztások miatti eltéréseket. A nyugati liberális fogyasztói társadalommal szembeni viszolygása és az oroszok iránti, múltban gyökerező bizalma érdekes egybeesést mutat azzal, ahogyan mi csalódtunk a nyugat szabadságeszméjében és a kivonulásuk után a szuverenitásunkra (legalábbis egyelőre) csekélyebb veszélyt jelentő oroszokban inkább látunk partnert, mint a minket ténylegesen fenyegető és honfitársainkat terrorizáló ukránokban.

Thürmer a honi közélet színpadán azon kevesek egyike, aki bátran és nyíltan vallja magát baloldalinak, azzal együtt is, hogy a választókért történő versengés piacán ez nem tűnik túl vonzó árucikknek. Jellemző, hogy Schiffer András aláírásával támogatta a Magyar Munkáspárt választásokon történő indulását. Kicsit ironikusan mondhatnám, hogy a szimpatikus vesztes kedves, ám kevéssé hatékony alakítására vállalkozva.

Tény, hogy a Fidesz magáévá tette azokat a témákat és vállalásokat, amikkel az elvben baloldali pártok az elmúlt harmincöt esztendőben semmit sem törődtek. Az ár- és árrésstopok, a családi adókedvezmények, államilag támogatott hitelek, a teljes foglalkoztatottság szorgalmazása, a babaváró, az édesanyák adómentessége, a közmunka, az ingyen tankönyv, a fiataloknak ingyen nyelvvizsga és félig ingyen jogsi, illetve a 90 %-os kedvezményű, kvázi ingyenes országbérlet, a polgárbarát ügyintézés – sokkal emberibb és praktikusabban szociális intézkedések, mint a kádári szocializmuséi.

Az állami beavatkozás nem ördögtől való, hiszen az állam célja polgárai jóléte – ezeket a gondolatokat a baloldal megpróbálta kisajátítani, valójában a keresztény tanokban gyökereznek, így aztán egy kereszténydemokrata kabinettől sem idegenek. A kereszténység persze komplexebb válaszokat ad, mint egy kommunista kiáltvány. A megannyi szociális tanítás (szegények, elesettek, üldözöttek, betegek támogatása, a javak szükségletek szerinti elosztása) mellett a kapitalizmus is megtalálhatja a Bibliában a maga hivatkozási pontjait; ld. a talentumokról szóló példázat. De a forradalmárok is: „nem békét jöttem hozni, hanem kardot.” Ugyanakkor ott van az állam és törvények iránti lojalitás („add meg a császárnak, ami a császáré”). A földi berendezkedés (politikai-gazdasági) sokkal összetettebb annál, mintsem ideológiai toposzokba, vegytiszta rendszerekbe begyömöszölhetnénk.

Így aztán egészen meglepő „szövetségek” jöhetnek létre választók vagy pártok között. Az ellenzéki szövetség kötőanyaga a tagadás, kizárólag a „nemorbán” mentén szerveződik. Eközben bizonyos érték- vagy nézetazonosság miatt akár olyan meghökkentő együttérzések is kialakulhatnak, mint akár Thürmerék Munkáspártjával. Ennek persze gyakorlati jelentősége csekély, hiszen a Munkáspárt tizedszázalékokban kifejezhető támogatottsága érdemben mandátumokat nem hoz a konyhára, de bizonyíthatja, hogy a világ nem kategorizálható be olyan könnyen.

Legfőképpen nem osztható fel Orbánra és Nemorbánra.

Vezetőkép: Thürmer Gyula, a párt elnöke (j2) beszédet mond a Magyar Munkáspárt május 1-jei ünnepi gyűlésén a fővárosi Kodály köröndön 2025. május 1-jén. Fotó: MTI/Illyés Tibor