Eltűnt épületek nyomában – Az Erzsébet királyné szálloda
A mai Károlyi Mihály utca egykor Egyetem utca néven volt ismert, és itt, az 5-ös szám alatt állt az Erzsébet Királyné Szálló első épülete. A helyén eredetileg egy kétemeletes, klasszicista bérház állt, amelyet 1871-re alakítottak át háromemeletes szállodává.
Az építtetők Schmidt Károly és testvére, Ferenc voltak, a korabeli Pest ismert vendéglősei. A terveket Hild Károly készítette historizáló stílusban, amely akkoriban a város fejlődő arculatához illeszkedett. 
Schmidt Károly merész gondolattal fordult az illetékes előjárósághoz és engedélyt kért, hogy az új szállodát magyarok körében rendkívül népszerű Wittelsbach Erzsébet királynéhoz, Sisiről nevezhesse el. A jóváhagyást maga a királyné adta meg, így 1872-ben megnyílt az ötvenszobás Erzsébet Királynéhoz szálloda az Egyetem utca 5. szám alatt. A név presztízst adott az intézménynek, amely hamar a belváros egyik meghatározó vendégfogadó helyévé vált. 
Az alapítók anyagi nehézségei rövid időn belül felszínre kerültek. A szállodát 1875-ben Gundel János vásárolta meg, aki később a híres vendéglős, Gundel Károly édesapjaként vált ismertté. A Schmidt testvérek még húsz éven át bérlőként működtették az intézményt. A tulajdonjog a Gundel családnál maradt egészen az államosításig. 
Az igazi fordulat 1908-ban következett be, amikor Szabó Imre, a korábbi főpincér átvette az üzemeltetést a Schmidt testvérektől. Kiváló érzékkel ismerte fel a belváros növekvő forgalmában rejlő lehetőségeket és jelentős fejlesztésekbe kezdett: 1913-ban a szomszédos Egyetem utca 7-es telken hatemeletes új épülettel bővítette a szállodát. Ekkor kapta az Erzsébet királyné szálloda nevet. 
Az új szárny stílusa a késő szecesszió és a korai modern irányzat közötti átmenetet képviselte. A homlokzat letisztultabb, geometrikusabb megoldásokat alkalmazott, elhagyva a historizmus múltidéző díszítéseit. A meredek tetőforma és az aszimmetrikus tömegképzés még a szecesszió világát idézte, miközben az ornamentika visszafogottsága már a modern építészet felé mutatott. 
A szálloda felszereltsége a korszak élvonalába emelte az intézményt. 1914-re a két épületben működő szálloda már 120 szoba várta a vendégeket új berendezéssel, központi fűtéssel, fürdőszobákkal, lifttel, étteremmel és kávéházzal. A húszas évekre a főváros egyik legkedveltebb vendéglátóhelyévé vált, a pesti köznyelv egyszerűen „Szabó Szállónak” nevezte.
Szabó Imre a figyelme a felszín feletti terjeszkedést követően a föld alatti terek felé fordult, és a korábban kihasználatlan pincehelyiséget étteremmé és sörözővé alakította. Az Erzsébet Pince 1925-ben nyílt meg, később János Vitéz Söröző, majd János Pince néven működött. A hely különlegességét a művészi kialakítás adta. Sándor Béla, az Iparművészeti Iskola díszítőfestő tanára tizenkét, majd később tizennyolc pannóból álló sorozatot készített Petőfi Sándor János vitéz című elbeszélő költeményének jeleneteivel. Ez volt az első fővárosi vendéglátóhely, amelyet a magyar irodalom ihletett képzőművészeti alkotások díszítettek. Az Uj Nemzedék 1925. december 17-i száma részletesen beszámolt a megnyitóról, kiemelve az ünnepélyes avatást, a magyar motívumokkal gazdagított belső teret és a modern felszereltséget. A 8 Órai Ujság szintén méltatta az új pincehelyiséget, amelyet Hoepfner Guidó műépítész tervezett. A falakat borító festmények és a faragott faburkolatok bensőséges hangulatot teremtettek. A központi fűtés és a mesterséges szellőztetés a korszerű technológia jelenlétét jelezte. Esténként cigányzenészek és hegedűsök muzsikáltak, a vendégek pedig híres sörkorcsolyákat kóstolhattak. Különlegességnek számított a szilva-kolbász és a szalámileves. A pince gyorsan a belvárosi társasági élet kedvelt színterévé vált.
A második világháború során mindkét épület megsérült, bár a károk nem voltak végzetesek, azonban a berendezési tárgyak jelentős részét fosztogatók hordták el. Az államosítást követően az egykori patinás szálloda panzióként működött tovább az immár Károlyi Mihály 13–15. szám alatt. A háborús sérüléseket később nem állították helyre és évtizedeken át elmaradt a komolyabb felújítás is ezért az 1970-es évekre az épületek állapota erősen leromlott. A döntéshozók végül a bontás mellett határoztak, holott az épület egy jelentősebb felújítással megmenthető lett volna. Így a történeti szálloda mindkét épülete az 1970-es évek végén eltűnt a városképéből. 
A HungarHotels 1983-ban új, modern szálloda építéséről döntött. Osztrák hitelkonstrukcióval és kivitelezőkkel, Tolvaj János (ZÁÉV) tervei alapján 1985-re készült el az új Hotel Erzsébet. A János Pince azonban műemléki védelmet kapott, így megmenekült a bontástól és az átalakítástól. A pannók restaurálását 1984-ben B. Tóth Klára és Lakos Lajos végezték, a rekonstrukciós munkák Szkok Iván nevéhez fűződnek. Az 1980-as években a pince ismét népszerű találkozóhellyé vált az egyetemisták és a belvárosiak körében. 
Ma az egykori két szállóépület helyén egyetlen tömb áll, amely Danubius Hotels Erzsébet City Center néven működik. A modern, vasbeton szerkezetű, üvegfelületekkel tagolt homlokzat éles kontrasztban áll a környező historizáló belváros építészeti világával. Párkánymagassága, ablakkiosztása és tömegarányai idegenül hatnak az Egyetem utca egykori léptékéhez képest, mintha nem párbeszédet keresne a múlt megmaradt házaival, hanem figyelmen kívül hagyná azok arányrendszerét és finom részletképzését. Nehéz nem arra gondolni, milyen értéket képviselne ma a historizáló főépület és a késő szecessziós bővítmény, ha sikerült volna megmenteni és korszerűen felújítani őket. A régi falak között tovább élhetett volna a századforduló pezsgő szállodai világa, s a belváros egy újabb hiteles történeti együttessel gazdagodhatott volna. Az új épület tervezésekor jó lett volna nagyobb érzékenységgel és alázattal fordulni a környező historizáló házak felé, olyan megoldásokat keresve, amelyek tiszteletben tartják a kialakult utcaképet és annak arányait.
(A sorozat hamarosan folytatódik!)
Vezetőkép: Az Erzsébet Királyné Szálló és a mellette felépült hatemeletes épület korabeli képeslapon. Forrás: Hungaricana
