Keresztúton a hazából – nyolcvan éve hurcolták el a magyarországi svábokat

Január 19-e a magyarországi németek kitelepítésének emléknapja. Nyolcvan esztendővel ezelőtt ezen a napon indult el Budaörsről az első szerelvény, fedélzetén családokkal, gyermekekkel, idősekkel – és mindazzal, amit egy élet munkája jelentett. Otthonok, templomok maradtak hátra.
Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét hivatalos emléknappá. Ez a nap nem csupán a történelmi visszatekintés ideje, hanem a lelkiismeret megszólítása is: annak kimondása, hogy a kitelepítés igazságtalan volt, és ellentmondott mindannak, amit a keresztény erkölcs és az emberi méltóság tisztelete jelent.
A magyarországi németség – köztük a sváb közösségek – nem idegen testként volt jelen hazánkban. Hitben élő, dolgos, földhöz és közösséghez kötődő emberek voltak, akik templomot építettek, harangszóra keltek és feküdtek, ünnepeiket az egyházi év rendje szerint élték meg. Vallásosságuk nem magánügy volt, hanem közösségformáló erő: megtartotta őket nehéz időkben, és értéket adott mindennapjaiknak. Mégis, 1946-tól kezdődően százezreket fosztottak meg szülőföldjüktől pusztán származásuk miatt. Sokakat egyetlen bőrönddel indítottak útnak. Ez a veszteség nem csupán történelmi adat, hanem máig ható lelki seb a nemzet testén.

Az emlékezés nem korlátozódhat egyetlen napra. Fontos, hogy újra és újra felidézzük a magyarországi svábság sorsát, értékeit és hitből fakadó helytállását. Ennek jegyében született meg korábban a „Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk” című dokumentumfilm is, amely személyes sorsokon keresztül mutatta meg: a hűség, a munka és az ország iránti elköteleződés nem nemzetiségi kérdés, hanem erkölcsi tartás. A film az alábbi linken tekinthető meg:
Az idei évforduló különösen jelentős: a kitelepítés 80. évére emlékezünk. Ennek kapcsán az alkotók új filmmel jelentkeztek: 300 év… de mit adtak nekünk a svábok?” címmel, amely hamarosan országszerte vetítésekre kerül. A cím szándékosan gondolatébresztő, a válasz azonban világos: hitet, munkát, rendet, kultúrát és megtartó közösségeket.
Nyolcvan év távlatából is tartozunk annyival a kitelepítetteknek és leszármazottaiknak, hogy kimondjuk az igazságot, és helyet adunk az emlékezésnek – nem gyűlölettel, hanem méltósággal. A svábok kitelepítése arra figyelmeztet: amikor az ember megfeledkezik Istenről, könnyen megfeledkezik az emberről is.





