A nárcizmusról beszélt Ferenc pápa a szentté avatáson
Hét új szentet emelt oltárra Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter téren. Az ő bemutatásukkal már foglalkoztunk korábban, most a Szentatya mai homíliájából idézünk, melynek teljes szövegét a Magyar Kurír közölte.
„Kedves testvéreim, a szívünk olyan, mint egy mágneses tű: vonzza a szeretet, de csakis egy irányba tud mutatni. Ezért választania kell: vagy Istent szereti, vagy a világ gazdagságát szereti (vö. Mt 6,24); vagy azért él, hogy szeressen, vagy önmagáért él (vö. Mk 8,35). Kérdezzük meg magunktól: melyik oldalon állunk? Kérdezzük meg magunktól: meddig jutottunk el az Istennel közös szeretet-történetünkben? Megelégszünk néhány parancsolattal, vagy szerelmesként követjük Jézust, valóban készen arra, hogy bármit elhagyjunk érte? Jézus felteszi ezt a kérdést mindannyiunknak, és összességünknek is, mint a zarándok Egyháznak: olyan Egyház vagyunk, amely csupán szép parancsokat prédikál, vagy olyan Menyasszony-egyház, aki vőlegényéért nekiiramodik a szeretetben? Tömören: elég nekünk Jézus, vagy a világi dolgok biztonságát keressük? Kérjük-e a kegyelmet, hogy el tudjunk hagyni az Úr szeretetéért: elhagyjuk a vagyont, a szerepekre és hatalomra vonatkozó nosztalgiát, az evangélium hirdetésére többé már nem alkalmas struktúrákat, a küldetést fékező súlyokat, a köteleket, melyek a világhoz láncolnak minket. Ha nem teszünk egy ugrást előrefelé a szeretetben, akkor életünk és Egyházunk megbetegszik az „önközpontú tetszelgéstől” (Evangelii gaudium, nr. 95): némi mulandó élvezetben keresi az örömöt, terméketlen csacsogások börtönébe zárul, belesüpped egy lendület nélküli keresztény élet monotóniájába, ahol a nárcizmus fedi el annak szomorúságát, hogy beteljesületlenek maradunk.
Ezt tette VI. Pál, az apostol mintájára, akinek felvette a nevét. Hozzá hasonlóan ő is feláldozta az életét Krisztus evangéliumáért, újabb és újabb határokat lépve át, tanúságot téve róla az igehirdetésben és a párbeszédben. Egy kifelé forduló Egyház prófétája lett, amely a messzibe tekint, és gondot visel a szegényekre. VI. Pál a fáradságok és meg nem értések közepette is szenvedélyes tanúságot tette a beteljesült Jézus-követés szépségéről és öröméről. Ma is int minket, a zsinattal együtt, melynek bölcs kormányosa volt, hogy éljük meg közös hivatásunkat: az életszentségre szóló egyetemes meghívást. Nem a félmértékre, hanem az életszentségre vagyunk meghívva. Csodálatos, hogy vele és a többi mai szenttel együtt itt áll előttünk Romero érsek is, aki hátrahagyta a világ biztonságát, még a saját sértetlenségét is, hogy az evangéliumnak megfelelően odaadja az életét. Közel volt a szegényekhez és népéhez, szíve mágnesesen vonzódott Jézushoz és a testvéreihez. Ugyanezt mondhatjuk Francesco Spinelliről, Vincenzo Romanóról, Maria Katharina Kasperről, a Jézusról nevezett Szent Terézről nevezett Nazaria Ignaziáról és Nunzio Sulprizióról. Mindezen szentek, még ha eltérő szövegkörnyezetekben is, életük révén fordították le a mai isteni Szót, minden langyosságtól, számolgatástól mentesen, a kockáztatás és a hátrahagyás lángolásával. Az Úr segítsen minket, hogy követni tudjuk a példájukat!”
