Így lehet Európát építeni, keresztény államok összekapaszkodásával – véli Rusz Milán, a magyar–szerb kulturális évad miniszteri biztosa
Exkluzív interjú a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával.
Soha nem volt ennyire magas színvonalon a két ország együttműködése, és ennek az egyik eredménye a magyar–szerb kulturális évad – mondta a Vasárnap.hu-nak Rusz Milán színművész, rendező, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, az évad miniszteri biztosa, aki szerint az ősszel elindult, s majd a nándorfehérvári diadal évfordulóján és helyszínén lezáruló programsorozat után is gyümölcsözők maradnak két ország közötti kulturális kapcsolatok.
– Mekkora múltra tekint vissza a Magyarországi Szerb Színház?
– A szerb színjátszás – és nem csak a magyarországi szerb színjátszás! – a mai Budapestről indult el 1813. augusztus 24-én a Rondelláról, ami a Magyar Színjátszó Társaság otthona volt. Joakim Vujić ekkor mutatta be a Papagáj című előadást. Ez volt a szerb nyelvű hivatásos, polgári színjátszás debütálása. Az újkori szerb színjátszás Magyarországon azzal kezdődött, hogy miután elvégeztem a Színház és Filmművészeti Főiskolát Szinetár Miklósnál, nekiláttam társulatot verbuválni, egy darabig a lakásomon működött a Magyarországi Szerb Színház, majd különböző lépcsők és állomások után itt vagyunk a pesti Broadway-n, egy Magyarország kormánya által támogatott intézményként. Azt gondolom, hogy ez egy igazi sikertörténet.
Az őseim több mint 300 éve, 1690-ben Čarnojević Arzén pátriárkával indultak el Ipekből, hogy hazát keressenek. Nemcsak az én családom története ez, 40 ezer család menekült ekkor a török elöl egy olyan helyre, ahol keresztény hitüket szabadon gyakorolhatják.
Itt, magyar földön leltek hazára, s alapítottak városokat halászfaluk helyén. Szentendre a mai napig kulturális és egyházi központunk, de azon kívül is szinte minden városban megtalálhatóak a szerb gyökerek. Én Szegeden születtem ugyan, de a győri színházban játszottam, ott is van szerb templom, Komáromban is, Egerben és Esztergomban is. Akik Arzén Čarnojevićtyel jöttek, hazát találtak, ahol keresztény hitüket a mai napig gyakorolják.
A magyar–szerb kulturális évad megnyitóján, a szentendrei Szerb Egyházi Múzeumban mindkét miniszter, Nikola Selaković, illetve Hankó Balázs is beszélt arról, hogy itt két keresztény ország fogott össze azért, hogy egymás kultúráját megismerjék és egymáshoz közeledjenek.
Így lehet Európát építeni: keresztény államok összekapaszkodásával.
– Milyen nyelven, nyelveken játszik a szerb színház, illetve hogyan jelenik meg a szerb kultúra az előadásokban?
– Ezen a színpadon, itt a Nagymező utcában az előadásaink nagyobb részét szerb nyelven játsszuk, ami, úgy hiszem, még inkább dicsérendő, ha számításba vesszük, hogy 1690 óta hány és hány generáció nőtt fel, akik minden körülmények között megőrizték a nyelvüket. A nyugati kultúrákban a globalizáció és egyéb dolgok folytán már a harmadik generáció töri a szerbet, a magyart vagy azt a nyelvet, amit a szülei, nagyszülei anyanyelvként beszéltek.
Mindebben Magyarországnak elévülhetetlen érdemei vannak, hiszen körülbelül 40 templomunk, gyönyörű műemlékeink, intézményeink vannak, Szentendrén múzeum, Budapesten, a Rózsák terén, több mint 400 tanulóval iskolánk, és sorolhatnám még.
Mindez – ahogy természetesen a színház is – hozzájárul az identitás megőrzéséhez. Tehát szerbül játszunk, de vannak magyar előadásaink is. Lefordítunk és színre viszünk olyan darabokat, amelyekről azt gondoljuk, hogy a jelenlegi kortárs szerb irodalomnak nagyon fontos, alkotásai, köztük Dusan Kovacsević, Milos Nikolić , Radoslav Zlatan Dorić és mások műveit. Emellett pedig szerbül játszottunk már Molnár Ferencet, Rideg Sándort, és igyekszünk szerbül bemutatni a magyar irodalom nagyjait. Budapesten nincsen másik nemzetiségi színház vagy színházterem, ennélfogva éppen most valamelyik este a szlovák közösség Vertigo színháza játszott itt, de ezen a színpadon megfordult már mind a 13 Magyarországon regisztrált nemzetiség színháza. Két éven keresztül itt zajlott a Jelenlét Fesztivál is, amíg aztán Vidnyánszky Attila be nem hívott minket a Nemzeti Színházba. Most már minden márciusban ott rendezzük meg ezt a fesztivált.
– Említette, hogy lefordítanak és játszanak kortárs szerb szerzőket. Milyen kapcsolatot ápol a Magyarországi Szerb Színház a szerbiai kulturális élettel?
– Szerbiában talán nincsen olyan kőszínház – hacsak azóta nem alakult –, ahol ne játszotta volna már valamelyik előadását a Magyarországi Szerb Színház. Szabadkától Zomboron át egészen Pirotig, de mondhatom Pristinát is, ami jelenleg Koszovó területén található, minden színházban játszottunk már. A kultikus szerb előadásokat pedig igyekszünk elhozni Magyarországra, jellemzően budapesti színházakba, illetve közreműködünk a MITEM, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó szervezésében, a szerb vendégszereplések körül. Tehát itthon bemutatjuk a kinti kultúrát, emellett vannak olyan darabjaink, amelyek annyira népszerűek odaát, hogy újra és újra játsszuk őket. Ilyen például a Miloš Obrenović szerb dinasztiaalapító királyról szóló monodrámánk, amely csaknem 90 alkalommal ment Szerbiában, illetve a Pál pátriárkáról – akit már életében szentként tisztelt a szerbség – szóló előadásunk, amely közel 80 előadást élt meg. Ezek két-három éve itt bemutatott előadásaink, én rendeztem őket.
– A szerbiai magyarokkal is együttműködnek?
– Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével sikerült jó kapcsolatot kialakítanunk, nemrég voltam a Vajdasági Magyar Táncháztalálkozó és Sokadalom folklórfesztiválon, ami fantasztikus élményt nyújtott, a gálán 150 táncos egyszerre ropta a színpadon, hat zenekar kísérte őket. Jók a kapcsolataink a vajdasági színházakkal is, olyannyira, hogy két kitűnő művész, Molnár Zoltán, aki a szabadkai, és Csernik Árpád, aki az újvidéki társulat színésze, jelenleg is Budapesten vannak, mert szerepelnek az előadásainkban. S mi is játsszunk magyar nyelven is előadásokat a Délvidéken; az előadásaink egy része két nyelven működik. Az Atya foga című darabunk most ment, ebben hét vajdasági művész is játszik, ők mindannyian kétnyelvűek, mint ahogy mi is, a magyarországi szerb közösség tagjai is anyanyelvi szinten beszéljük a magyar és a szerb nyelvet egyaránt.
– Milyen különbségek, illetve hasonlóságok dominálnak a szerb és a magyar színházi nyelv között?
– Két külön iskoláról van szó, noha a végeredmény az mindig az előadás. A legutóbbi MITEM-en a Háború és béke, a szerb Nemzeti Színház előadása 20 perces vastapssal és ovációval zárult, kitűnő előadást játszottak, mint ahogy Magyarországon is a különböző színházakban fantasztikus, világszínvonalú előadások készülnek, de az út, ahogy odáig eljutunk, eltérő. Két különböző fejlődési szakaszon ment át a magyar, illetve a szerb színháztörténet. Mint említettem, a szerb innen indult, de aztán folytatódott ott, ahol a török uralom nagy befolyással bírt. Operett például nem keletkezett szerb nyelvterületen. Ezt mi pótoltuk a Magyarországi Szerb Színházban:
a Zombor Rózsája című operett az egyedüli szerb folklór és szerb hagyományok alapján íródott operett. Jómagam írtam a librettót, Lengyel Gábor zeneszerző barátom pedig hozzá a zenét.
Miután eljátszottuk a palicsi fesztiválon, a felvételt a szerb „királyi” televízió hétszer játszotta főműsoridőben. Ez jól mutatja, hogy ott hiánya van ennek a műfajnak. Ahogy a zenés vígjáték, illetve a passiójáték ugyancsak nem született meg ott, azon a területen. Mi passiójátékot is játszottunk, Kerényi Imre Csíksomlyói passiójában sokszor játszottam a Várszínházban, külföldre is elvittük, ez alapján született meg
a Szentendrei Evangélium, ami az egyetlen passiójáték a szerb színháztörténetben.
Ugyanakkor a hajdani Jugoszláviát jellemző nyitottság sokat adott a szerb színháznak, a BITEF-re (Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztivál) például meghívtak Jerzy Grotowskitól kezdve Peter Brookig mindenkit a világ nagy színházi alkotói közül, tőlük eredményesen vettek át és honosítottak meg modern színházi kifejezésformákat. 
– Mi köti össze Szerbiát és Magyarországot, melyek azok a közös kulturális pontok, amelyek megjelennek a kulturális évadban is?
– Úgy hívjuk ezt, hogy magyar–szerb kulturális évad 2025/26., de ez ennél sokkal több, jóval nagyobb volumenű történet. Lesznek benne természetesen kulturális elemek, de a diplomácia, a turizmus, a gazdaság, a politika, az egyházi kötődések terén is kibontakozhatnak az évad során olyan együttműködések, amelyek még tovább erősítik a két ország mostani kapcsolatát. Én azt gondolom, hogy
történelmi magaslatokban vannak a magyar–szerb kapcsolatok jelenleg.
Sok ember sokat dolgozott ezért. Hangsúlyozom, soha nem volt ennyire magas színvonalon a két ország együttműködése, és ennek az egyik eredménye a magyar–szerb kulturális évad. Az a cél, hogy ne csak a magasművészet és ne is csak a politika, a diplomácia, a gazdaság terén kapcsolódjon a két ország, hanem az „utca embere” is ismerje meg azt, hogy milyen a magyar néptánc, hogy szólal meg a magyar népzene, kik festettek Magyarországon gyönyörű festményeket, miről szól Madách Tragédiája. Ezen felül pedig kóstolják meg a pörköltet is, a kolbászt is: szeretnénk, ha a gasztrokultúra is részévé válna az évadnak. A Tesláról – akinek alakja sok országnak fontos – szóló musical, amelyet a TBG Production játszik, november 11-12-én vendégszerepel a belgrádi Nemzeti Színházban, de játszik majd ott a budapesti Nemzeti Színház társulata is, a 100 Tagú Cigányzenekar pedig december 9-én ad egy előadást a szerb főváros legnagyobb, négyezer főt befogadó koncerttermében. Sok-sok magyar programot viszünk el Szerbiába.
– A szerb kultúra is megjelenik majd itt, Magyarországon?
– Szeptembertől február végéig Magyarország, mi mutatkozunk be Szerbiában – ennek a koordinálásával foglalkozom jelenleg –, és márciustól egészen július 22-ig, a nándorfehérvári diadal napjáig mutatkozik be Szerbia Magyarországon.
Az évad várjátékokkal, lovagi tornával zárul Szerbiában, Belgrádban, a jövőre 570 éves nándorfehérvári diadal területén.
Hadd tegyem itt hozzá, hogy nekem ez a mostani a 30. évadom, amikor is Szerbiában a magyar kultúrát, illetve itthon a magyarországi szerb közösség kultúráját népszerűsíthetem az alkotótársaimmal, és én azt gondolom, hogy jövő júliusban csak az évad végződik be, a két ország közötti kulturális kapcsolatok tovább fognak gyümölcsözni.
– Október elsejével kapta meg a miniszteri biztosi kinevezést. Ez személyesen mit jelent, elismerése a szakmai pályafutásának is, illetve hogy éli meg a magyar–szerb kulturális évad megvalósulását?
– Hihetetlen! Megpróbáltam megúszni, egyszerűen azért, mert a közigazgatásban soha nem dolgoztam, és a művészvilágnak más a logikája, a gondolkodásmódja, másképp közelítünk meg egy-egy problémát, helyzetet. Ugyanakkor nagy megtiszteltetésnek éreztem a felkérést és nagy vehemenciával vetettem bele magam a munkába.
Megértettem, hogy el kell vállalnom; egyfajta predesztinációként élem meg a feladatot.
Mindeközben nem zárhatom be kulccsal a Magyarországi Szerb Színházat sem, a színház él, működik, játszik, jönnek a nézők estéről estére. Ez már eddig is kitöltötte az életemet, s most kaptam hozzá még egy feladatcsomagot. Szerencsére sok segítséget kapok a minisztériumi kollégáktól, Kis-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár asszony is mindenben támogat. Az az igazság, hogy éjjel-nappal folyik a munka. Én azt gondoltam, hogy a színházi világ az, ahol nincsen szombat, vasárnap, ünnepnap, mert mindig játszunk, de már látom, hogy a köztisztviselői munkában még olyannyira sincs.
– A színházban kezdtük, zárjuk is itt! Mit próbálnak ezekben a hetekben?
– Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című komédiáját, ami a magyar abszurd egyik kezdeti darabja, 1969-ben íródott. Az előadás egy koprodukció a Pécsi Horvát Színházzal – önmagában ez is jelentős pillanat, hiszen végtére is szerbek és horvátok együtt lépnek színpadra –, így nemcsak szerb nyelvre fordítottuk le a drámát: öt nyelven játszunk, az öt szereplő öt nyelven beszél: horvátul, szerbül, bosnyákul, montenegróiul és szlovénül, mégis mindenki érteni fogja a másikat.
Kapcsolódó:
Orbán Viktornak és Aleksandar Vučićnak ítélték oda a Pásztor István-díjat
Azbej Tristan: Magyarország és Szerbia a megbékélés, a megbocsátás és a baráttá válás útjára lépett
Vezetőkép: Rusz Milán színművész, rendező, a Magyarországi Szerb Színház igazgatója, a 2025-2026-os magyar–szerb kulturális évad miniszteri biztosa. Fotó: Vasárnap.hu/Kricskovics Antal
