Szili Katalin: A Kapocs világjáték célja, hogy összekösse a világ bármely részén élő magyar fiatalokat
A programot a volt nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a 2024-ben elhunyt Potápi Árpád János emlékére hirdetik meg.

Eddig csaknem százan jelentkeztek a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kapocs – magyar fiatalok világjátékára, amely hozzáadott értéket jelent a felsőoktatási intézmény és a nemzet számára – mondta az augusztus 20-án kezdődött, határokon átívelő kezdeményezés fővédnöke szerdán Szekszárdon. Szili Katalin tájékoztatása szerint a játék célja, hogy összekösse a világ bármely részén élő, 14 és 25 év közötti magyar fiatalokat.
Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, a PTE-t fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány kuratóriumi tagja a játékokat ismertető sajtótájékoztatón közölte: a programhoz október 20-áig lehet kapcsolódni, a jelentkezők között már vannak ausztráliai, kanadai magyar fiatalok, illetve egy prágai magyar iskola diákjai. A játék első részében a résztvevőknek egy történelmi kvízt kell kitölteniük, majd egy rövidfilmet készíteniük arról, hogy mit jelent számukra a magyarságuk.
A döntőt 2026. január 22-én, a magyar kultúra napján rendezik egy később kiválasztandó településen.
Beszélt arról, hogy a PTE modellváltása után elindították a Világmagyarság platformot, amely a tömbben, szórványként és diaszpórában élő magyarság identitásának megőrzését és a köztük lévő kapcsolatok fejlesztését segíti. Ennek a projektnek egyik eleme a Kapocs világjáték, ezzel is szeretnének oktatási innovációt hozni az egyetem munkájába, ami különleges értékké teszi a PTE-t a Kárpát-medencében és Európában.
Közölte,
a programot a volt nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a 2024-ben elhunyt Potápi Árpád János emlékére hirdetik meg, és hagyományt szeretnének teremteni.
Hozzátette, nem csak a fiatalokra számítanak; azt szeretnék, ha az anyaországból önkormányzatok is kapcsolódnának a programhoz, és olyan mozgalommá tennék, amely a nemzeti összetartozás érzését erősíti.
A játékot a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara bonyolítja le. Szécsi Gábor dékán többek között arról beszélt: a játék törekvése az, hogy „a digitális kultúrában kialakuló globális faluban a fiatalok magyarként leljenek otthonra”. A műveltségi vetélkedőhöz a fiatalok a Kapocs akadémia segítségével kapnak ismeretanyagot, amelyeket a játék online felületén tesznek közzé.
A játék győztese a magyar kultúra nagykövete lesz, aki a világ bármely pontján hirdetheti azt, hogy miért jó ehhez a nemzethez tartozni
– tette hozzá.
Megjegyezte, a játék nyelve magyar, ami inspirálhatja a fiatalokat arra, hogy erősítsék nyelvtudásukat.
Kindl Gábor kreatív igazgató elmondta, a filmek közül nemzetközi zsűri választja majd ki a hét legjobb művet, az alkotókat hét magyar település látja majd vendégül a döntő előtt. A fődíj 2026-ban egy kéthetes magyarországi utazás lesz Szent István ünnepéhez kapcsolódva.
Kapcsolódó:
Szili Katalin: Egy nemzet nem a térképen él, hanem a lelkekben
Vezetőkép: Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó beszédet mond az államalapítás és Szent István király ünnepe alkalmából rendezett megemlékezésen Magyarország Főkonzulátusán, a szlovéniai Lendván 2025. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Katona Tibor








