Varga Mihály: a nemzetépítők által elért szuverenitásunkat ma is védenünk kell

A nemzetépítők által elért szuverenitásunkat ma is védenünk kell – hangoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerdán New Yorkban, ahol a jegybank közlése szerint részt vett a magyar közösség augusztus 20-i ünnepi megemlékezésén.
Varga Mihály az MNB által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a New York-i Magyar Házban azt mondta: augusztus 20. alkalmat ad arra, hogy méltóképpen emlékezzünk meg mindazokról, akik a magyar nemzet fennmaradásáért, felemelkedéséért és szuverenitásáért cselekedtek, bárhol is éljünk a világban.
A jegybankelnök hozzátette: elődeink szuverenitás érdekében tett erőfeszítései a többi között abban is megnyilvánulnak, hogy a magyarok ma is saját pénzzel és monetáris politikával rendelkezhetnek.
Varga Mihály kiemelte: augusztus 20. a magyarok egységének jelképe, a magyarság egyetemes ünnepe, ezért különös jelentősége van annak, hogy a magyar diaszpóra minden pontján megünnepeljük.
Augusztus 20. arra is lehetőséget nyújt, hogy megmutassuk tiszteletünket a közösségek iránt, amelyekbe tartozunk – tette hozzá.
Ez nemcsak az egyetemes magyar sorsközösséget jelenti, amelybe mind a 15 millió honfitársunk beletartozik, hanem azokat a kis közösségeket is, amelyben mindennapjainkat éljük. A diaszpórában elő magyarok pedig éppúgy képviselik ma a magyarságtudat esszenciáját, mint ahogy a Szent István idejében élt elődeink közösségei tették – mondta Varga Mihály.
A jegybankelnök közölte: első királyunk olyat országot hagyott ránk, amelynek népe a mai napig megőrizte nemzeti karakterét, a szabadsághoz, a szuverenitáshoz és a szabad döntéshez való ragaszkodását. Az ezeréves államisággal bíró magyarságnak ezt az örökséget kell továbbvinnie a mindennapokban – fogalmazott Varga Mihály.
A közlemény szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke hivatalos úton van az Egyesült Államokban, ahol részt vesz a Federal Reserve Bank által szervezett konferencián Jackson Hole-ban. A konferencia a világ egyik legjelentősebb gazdaságpolitikai fórumaként a globális pénzügyi és gazdasági kérdések megvitatására ad lehetőséget.
Forrás: MTI. Vezetőkép: MTI/Bruzák Noémi.







