Fiatalok jubileuma Rómában: 146 országból érkeznek a szentév kiemelt eseményére

A világ 146 országából, köztük háborús térségekből is érkeznek résztvevők Rómába, a fiatalok jubileumára július 28. és augusztus 3. között. A találkozó csúcspontja a vasárnapi pápai szentmise lesz.
Az eseményt megelező sajtótájékoztatón Rino Fisichella érsek, az Evangelizálási Dikasztérium pro-prefektusa elmondta, hogy a fiatalok jubileumára várják a legtöbb résztvevőt a szentévi programok sorában. A legtöbben Európából érkeznek, de háborús övezetekből is, így Libanonból, Irakból, Mianmarból, Ukrajnából, Izraelből, Szíriából és Dél-Szudánból is.
A főpásztor köszönetet mondott az olasz kormánynak a szervezésben nyújtott folyamatos segítségért.
Július 28-án hétfőn érkezik meg az első fél millió zarándok, akiknek fogadására 270 plébánia, 400 iskolai intézmény, 40 iskolán kívüli helyszín áll rendelkezésre, ezen felül a polgárőrség épületei, sportcsarnokok és családok várják a fiatalokat. Aznap kezdődik a digitális misszionáriusok jubileuma is.
Július 29-én, kedden indulnak a „Párbeszédek a várossal” elnevezésű programok, amelyek csütörtökig zajlanak Róma terein. Augusztus 1-én bűnbánati napot tartanak a Circus Maximusban, ahol 200 pap gyóntat kétóránkénti váltásban az erre a célra felállított nagy sátrak árnyékában – tekintettel a várható melegre.
Augusztus 2-án reggel 9 órakor nyílik meg a Tor Vergata, ahol egész nap különböző zenekarok és fellépők szórakoztatják a fiatalokat. Este fél 9-kor kezdődik az imavirrasztás XIV. Leó pápával. Három fiatal (egy olasz, egy mexikói és egy amerikai) tesz fel kérdéseket a szentatyának, aki olaszul, spanyolul, illetve angolul válaszol majd a barátság, a jövő és a reménység témakörében. Augusztus 3-án, vasárnap reggel 9 órakor pápai szentmisével zárul a fiatalok jubileuma.
Roberto Gualtieri, Róma polgármestere elmondta: a város készen áll a világ fogadására. Megjegyezte, hogy ez lesz a valaha volt legnagyobb technológiai készültségű esemény Olaszországban: egy 500 négyzetméteres vezérlőből felügyelik majd a zarándokoknak fenntartott 521.400 négyzetméteres területet.
Több, mint 4000 önkéntest lát vendégül Lazio tartomány az esemény napjai alatt. A római tömegközlekedésben 400 rendkívüli járatot, 60 különbuszt indítanak, az A és a C metróvonalak napi 21 órában járnak. Az egészségügyi ellátásról 500 operatív egység gondoskodik, beleértve egy mentőhelikoptert is
Kapcsolódó:
A Szentlélek és a digitális algoritmusok, avagy az egyháznak is ott kell lennie a digitális térben
Ezek lesznek XIV. Leó pápa liturgikus programjai augusztusban és szeptemberben!
Vezetőkép: római látkép. Forrás: Freepik








