Parajdon meghosszabbították a veszélyhelyzetet


Hirdetés

Újabb 30 nappal meghosszabbította a május elején, a sóbánya elárasztása miatt bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság – közölte kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Az Agerpres jelentése szerint a veszélyhelyzet meghosszabbítására azután volt szükség, hogy július 8-án lejárt a korábbi, egyszer már meghosszabbított határidő. A keddi döntéssel ezt augusztus 8-ig meghosszabbították.

A Hargita megyei településen május 8-án hirdettek veszélyhelyzetet, miután a sóbánya fölött folyó, megáradt Korond-patak vize elkezdett beszivárogni, majd bezúdulni a tárnákba, míg teljesen elárasztotta az addig évente turisták százezrei által látogatott székelyföldi létesítményt.

A prefektusi hivatal közlése szerint Parajdon jelenleg is zajlanak a Korond-patak elterelési munkálatai. Ezek előbb betonhiány, majd a hegesztési munka elhúzódása miatt nem készültek el a korábban kitűzött július elsejei határidőre. Az illetékesek tíznapos késéssel számolnak.

A prefektusi hivatal legutóbbi tájékoztatása szerint az elárasztott sóbányánál nem történtek rendkívüli események: nem jelentek meg újabb beomlások, de a Dózsa-bánya fölötti egyik beomlás tovább szélesedett.


Hirdetés

A székelyföldi településen továbbra is érvényben maradnak a korábban bevezetett óvintézkedések, és a bánya esetleges beomlása miatt veszélyeztetett területen lakókra vonatkozó kilakoltatási rendelet. A veszélyeztetett terület le van zárva, a településen a rendre csendőrök és rendőrök alkotta járőrcsapatok vigyáznak.

A román állami tulajdonban lévő parajdi sóbányába májusban tört be ismét a felette folyó Korond-patak vize. Az áradat néhány nap alatt teljesen elöntötte a bánya valamennyi részét, a légúti betegségek kezelésére és a látogatók fogadására kialakított turisztikai szintet és a legújabb, Telegdy-bányát is. A parajdi sóbánya Székelyföld egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága, amelyet évente százezrek kerestek fel, és amelytől nemcsak az ott dolgozó bányászok, hanem a településen és a környékén létrejött több száz vendéglátóhely üzemeltetőinek és alkalmazottainak a megélhetése is függ.

Kapcsolódó:

Az RMDSZ a parajdi bányakatasztrófában érintett állami vállalatok vezetőinek leváltását kéri, civilek büntetőfeljelentést tettek (VIDEÓ)

A román környezetvédelmi miniszter szerint a parajdi bányakatasztrófát meg lehetett volna előzni, ha időben elvégzik a szükséges munkálatokat

Vezetőkép: A drónnal 2025. június 18-án készített felvételen a parajdi Só-szoros azon része, ahol betört a víz a parajdi sóbányába a múlt hónapban. A parajdi sóbányát május 6-án zárta le a katasztrófavédelem, miután a heves esőzések nyomán a Korond-patak vize betört a tárnákba. Fotó: MTI/Kiss Gábor


Hirdetés

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb