Az ellenzék még mindig adós a válasszal: mi lesz utána?
Kádár János hazaáruló gazember volt, aki egy idegen, megszálló birodalom fegyvereinek árnyékában került hatalomra, s mindvégig kiszolgálta a szovjet érdekeket. Ráadásul saját árulását szétterítette az egész megalázott, leigázott, megfélemlített társadalomra, s a lelkek megrontása és cinkossá tétele árán felépített egy ál-jólétet.
Noha a többség beletörődött a reménytelennek tűnő helyzetbe, egyfajta Stockholm-szindrómával sokan talán meg is kedvelték a zsarnokot, azért a kollektív tudat annak tartotta Kádár rendszerét, ami volt: nemzetellenes elnyomónak. Mégsem az ő személye osztotta ketté az országot; a majdani rendszerváltók nem elsősorban a személyt gyűlölték és akarták eltávolítani, hanem az egész rezsimet. És tudták, mit akarnak helyette: szuverenitást, az 1945-ben kisiklatott történelmünk helyreállítását, 1956 rehabilitálását; egyéni és kollektív szabadságjogokat, függetlenséget, polgári társadalmat, valódi népképviseletet. 1988-89-es csendes bukása, majd az események sodrásában bekövetkező halála semmit sem változtatott a rendszerének leváltására irányuló törekvéseken.
Politikus és a nevével jellemzett korszak összefonódhat, de egy nemzetnek mindig tovább kell látnia pártelnökökön és miniszterelnökökön.
Orbán Viktor kivételesen tehetséges és karizmatikus egyéniség, akin keresztül követői, választói egy eszmét kívánnak érvényesíteni. Van egy „kemény mag” hazánkban, egy keresztény, nemzeti, konzervatív réteg. Ők már a rendszerváltáskor is felsorakoztak, sajnos szétaprózódva, az MDF-ben, kisgazdáknál, kereszténydemokratáknál és – egy megtévesztett, a harcos antikommunizmus maszkját valódi arcnak hívő társaság – az SZDSZ-nél találták meg a helyüket. Ők és (szellemi, biológiai) utódaik adják Orbán bázisát. Az ellenzéknek tehát nem a miniszterelnökkel van vitája, bármennyire is igyekeznek ezt valamiféle személyes konfliktussá kiélezni, hanem hárommillió elszánt magyarral.
Kádárt a szovjetek, a katonai megszállás és a nemzetközi helyzet tartotta hatalomban. Amint bukott a birodalom és módosultak a körülmények, a szocialista berendezkedés rögvest szétesett. Orbánt a magyar választópolgárok többsége tartja hatalomban, akinek tehát ő útjában van, ezeket a tömegeket kellene leváltania, megbuktatnia vagy átállítania. Az első kettő lehetetlen vagy nagyon véres forgatókönyvet feltételez, a harmadikhoz viszont egy totális félreértésre alapozott választ adnak, immár más ellenzék
A személlyel személyt állítanak szembe, s azt mondják: nem Orbán, hanem valaki más, konkrétan Magyar Péter. Még mindig nem értve, hogy az ember önmagában, mögötte lévő viszonylag egységes és értékorientált bázis nélkül csak üres lufi. Homokból épített brand, hamis erő. Nem belső értékei, hanem a kívülről ráaggatott flitterek éltetik. Abban a pillanatban, amint kiderül, hogy nem sikerült leváltania a kormányfőt, elveszíti minden varázsát és neki tulajdonított tehetségét. Az addig megváltónak, zseniálisnak, integratívnak, reménytelinek tartott Márki-Zay Péter öt perc alatt omlott össze, és hátrált ki mögüle mindenki, amint világossá vált, hogy nem nyert.
A jövő évi választásokra készülve az ellenzék továbbra is azt a narratívát építi, hogy elsősorban a miniszterelnökkel van baja. Ugyan beszélnek az egész rendszer leváltásáról, de míg Kádárék esetében valóban alapvető, drasztikus változásokat vártunk el – és következtek be –, alapjaiban megtagadva az előzőt, vajon mit érthetnek most rendszerváltozáson a hangoskodók?
Hogy ezentúl az ellenzéki tüntetéseket szétverik, nem úgy, mint az elmúlt tizenöt évben? Hogy a hatalomnak beszólongató, trágárul üzengető újságírók, színészek, zenészek ezentúl számolhatnak megtorlással, nem úgy, mint 2010 óta? Vagy nem akarnak 13. havi nyugdíjat, családi adókedvezményeket és adómentességeket, ellenben szeretnének migránsokat, százezrek betelepítését? Esetleg genderérzékenyítést már az óvodáktól? Háborút az oroszokkal? Vagy beérik azzal, hogy ezentúl Mészáros Lőrinc cégei nem kapnak állami megbízást, hanem azt inkább mondjuk Bige Lászlónak vagy Mr. X-nek, Herr Y-nak vagy Monsieur Z vállalatainak adják?
A gyűlölet és a pusztítás sohasem hozott eredményt. A régi leváltása mindig csak eszköz, hogy utat nyithasson egy új cél felé. Amíg ennek a célnak a meghatározásával adós marad a kizárólag ellenségképében egységes ellenzék, addig esetleges győzelmük is teljesen értelmetlen. Néhány frusztrált alaknak okozhat némi kielégülést, de nemzeti szempontból zsákutca. Okos ember pedig oda nem hajt be, pláne, hogy már korábban táblával jelezték.
Vezetőkép: MTI/Koszticsak Szilárd
