Ferenc pápa ma először üdvözölte a kórház ablakából a híveket, ahol február 14-e óta ápolták.
Mielőtt elhagyta a klinikát, hogy visszatérjen a Vatikánba, köszöntötte az épület előtt összegyűlt háromezer embert, akik tapssal és nevét kiáltozva fejezték ki örömüket, amiért újra láthatják a Szentatyát. A pápa üdvözölt egy 72 éves asszonyt, Carmelát, aki kezében sárga virágokat tartott – számolt be róla közösségi oldalán a Vatican News.
Ferenc pápa a Gemelli-klinika ablakánál 2025.03.23-án. Forrás: Facebook/Vatican News
A pápa elhagyta a kórházat
Ferenc pápa nem sokkal vasárnap 12 óra után elhagyta a római Gemelli kórházat, ahol február 14. óta tüdőgyulladással kezelték.
Az egyházfőt szállító fehér autó a kórházból kihajtva lelassított, hogy a 88 éves Ferenc pápa az utasülésről üdvözölni tudja a kórháznál összegyűlt híveket. Mielőtt kijött a kórházból, a pápa rövid időre kerekesszékben megjelent az épület egyik teraszán, ahonnan szintén üdvözölte az ott lévő embereket. Ez volt az első nyilvános megjelenése, amióta beszállították a kórházba.Az egyházfő nem egyenesen a Vatikánba ment, gépkocsioszlopa elsőként a Santa Maria Maggiore templomhoz hajtott, majd onnan tért vissza a pápai államba. Szombaton orvosai bejelentették, hogy másnap elhagyhatja a klinikát, de még nagyon sokáig fog tartani, amíg teljesen felépül, és még két hónap pihenést írtak elő neki a Vatikánban. Vasárnap a Vatikán közzétett egy üzenetet, amelyet a pápa írt, és amelyben az áll, hogy hosszú kórházi tartózkodása alatt megtapasztalhatta az Úr türelmét, amely az orvosok és egészségügyi dolgozók fáradhatatlan munkájában és a betegek családjainak elhivatottságában és reményében is visszaköszön.Ferenc pápa február 14-én került kórházba légúti fertőzés miatt. Kétoldali tüdőgyulladással, hörgőgyulladással és veseproblémákkal is kezelték.
Vezetőkép: Ferenc pápa a Gemelli-kórház ablakából üdvözölte a híveket. Forrás: Facebook/Vatican News