A Pride keresztény szemmel

Óriási megosztást hozott a társadalomban az elmúlt napok politikai döntése, mely szerint a Pride betiltását körülíró tervezet a gyülekezési törvény módosításával tiltja be a rendezvényt a gyermekvédelemre hivatkozva. Ennek fényében a jövőben tilos olyan gyűlést tartani, amely a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározott tilalmat sérti.

A gyermeki jogok biztosítása érdekében tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg.

Az ilyen gyűlést megtiltják. Szabálysértést követ el, aki tiltott gyűlést tart, azon közreműködőként, résztvevőként szerepet vállal. Ezért pénzbírság szabható ki.

Nagyon sok ember felháborodott ezen, sokan úgy gondolják, hogy a gyermekek védelméhez ennek semmi köze. Minden politikától mentesen és hovatartozástól függetlenül nézzük meg, hogy maga Istennek a beszéde mit is gondol erről és valójában szükséges-e a keresztényeknek ebben állást foglalni. 

A“Pride” szó angolul büszkeséget jelent, amely lehet pozitív és negatív is. A Biblia azonban gyakran negatív értelemben használja, mint az emberi gőgöt, amely eltávolítja Istentől az embert (pl. Példabeszédek 16:18 – „A megromlás előtt kevélység jár, és a bukás előtt felfuvalkodottság”)

A modern Pride mozgalmak célja az LMBTQ+ közösség jogaiért való kiállás, de keresztény szemmel fontos megvizsgálni, hogy mit mond erről a Biblia, különösen az Újszövetség tanításai, az eredeti görög szövegek fényében.

Mit mond Isten a homoszexualitásról?

A Római levélben Pál egyértelműen elítéli a természetellenes szexuális kapcsolatokat, és azt, az ember Istentől való eltávolodásának következményeként mutatja be.

Róma 1:25-28:

Akik Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, és a teremtményt tisztelték és szolgálták a Teremtő helyett, aki mindörökké áldott. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyekre adta őket, mert asszonyaik is felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva az asszonnyal való természetes érintkezést, egymás iránt gerjedtek fel vágyukban, férfiak férfiakkal fajtalankodtak, és elvették tévelygésük méltó büntetését önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az elvetemedett gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.”

Eredeti görög szavak és jelentésük:

  • „παρέδωκεν αὐτοὺς ὁ Θεὸς” (paredōken autous ho Theos) – „Isten kiszolgáltatta őket” → azt jelenti, hogy Isten megengedte nekik, hogy saját bűneik következményeit viseljék.
  • „ἀφέντες τὴν φυσικὴν χρῆσιν” (aphentes tēn physikēn chrēsin) – „elhagyva a természetes érintkezést” → a „természetes” (φυσικός, physikos) az Istentől rendelt normális rendet jelenti.
  • „ἐξεκαύθησαν ἐν τῇ ὀρέξει αὐτῶν” (exekauthēsan en tē orexei autōn) – „felgerjedtek vágyukban” → a szó (ὄρεξις, orexis) az erős testi vágyakozást jelenti.

2 Péter 2:7

De megszabadította az igaz Lótot, aki szenvedett a gonoszok kicsapongó viselkedése miatt.”

Eredeti görög szavak és jelentésük:

  • „καταπονούμενον” (kataponoumenon) – „szenvedett” → mély lelki gyötrelmet és fájdalmat jelentett.
  • „ἀσελγείᾳ” (aselgeia) – „kicsapongó viselkedés” → erkölcstelenséget, féktelen testi bűnöket jelent.

Péter apostol is egyértelműen elítéli Sodoma és Gomora erkölcstelenségét, amelyre Isten válasza a kénkő és a tűz volt.

1 Mózes19: 24-25

Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Sodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből. Így pusztította el azokat a városokat és azt az egész környéket, a városok egész lakosságát, sőt a föld növényzetét is.”

Miért káros a Pride a gyermekek számára?

1 Timóteus 1:8-11

Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele. Tudjuk azt is, hogy a törvényt nem az igaz számára hozták, hanem a törvényszegőknek és engedetleneknek, az istenteleneknek és bűnösöknek, a szentségteleneknek és közönségeseknek, az apagyilkosoknak és anyagyilkosoknak, az emberölőknek, a paráznáknak, a férfiakkal fajtalankodóknak, az emberkereskedőknek, a hazugoknak, a hamisan esküvőknek, és mindazoknak, akik az egészséges tanítással ellenkeznek. Ez pedig összhangban van a boldog Isten dicsőséges evangéliumával, amely rám bízatott.”

Eredeti görög szavak és jelentésük:

  •   „ἀρσενοκοῖται” (arsenokoitai) – „férfiakkal fajtalankodók” → ez a szó egyértelműen az azonos neműek közötti szexuális bűnökre utal.
  •   „παράνομος” (paranomos) – „törvényszegő” → aki tudatosan megszegi Isten törvényét.
  •   „ἀνόσιος” (anosios) – „szentségtelen” → aki semmibe veszi az isteni rendet.

Ennek az Igének a fényében az anya és apagyilkosok, a házasságtörők, a gyilkosok, nyíltan hazugok, a hamisan esküvők ugyanolyan bűnösök, mint a homoszexualitásban élők mivel az értékrendjük az egészséges normával ellenkezik. 

Vajon a társadalom hagyná- e, hogy az előbb felsorolt bűnöket normálisnak tartók is kivonuljanak az utcára, hogy követendő példát állítsanak az emberek elé: mert ők így élnek és ehhez joguk van, illetve ezekre az alkalmakra a kisgyermekeket is el lehetne vinni érzékenyítés céljából?!

Jézus egyértelmű figyelmeztetést ad azoknak, akik ártanak a gyermekeknek:

Máté 18:6:

“Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek énbennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tenger mélyére vetik.”

Eredeti görög szavak és jelentésük:

  • „σκανδαλίσῃ” (skandalisei) – „megbotránkoztat” → azt jelenti, hogy bűnre vezet, elcsábít vagy rossz példát mutat.
  • „λίθος μυλικός” (lithos mylikos) – „malomkő” → a nagy alsó malomkövet jelenti, amelyet állatok forgattak.

A Pride felvonulásokon gyakran jelennek meg kiskorú gyermekek, és olyan tartalmakat látnak, amelyek szexuálisan túlfűtöttek, vagy amelyek megkérdőjelezik a teremtett nemi identitásukat. A bibliai figyelmeztetés komoly: aki egy gyermeket bűnre visz, annak ítélete szigorú lesz. Az LMBTQ+ mozgalom azon törekvése, hogy a gyermekeket is bevonja az identitáspolitikába, szembe megy azzal a keresztény erkölcsi elvvel, mely szerint a gyermekeket védeni kell a bűntől és az erkölcstelenségtől.

Hogyan viszonyuljunk keresztényként a Pride-hoz?

Ezeknek az Igéknek a fényében a Pride mozgalom olyan értékeket képvisel, amelyek ellentétesek Isten teremtési rendjével és erkölcsi parancsaival, így a keresztényeknek:

  1. Hűségesnek kell maradniuk az Isten által kijelentett igazsághoz.
  2. Védeniük kell a gyermekek ártatlanságát.
  3. Imádkozniuk kell a megtérésért és szeretettel kell közelíteniük azokhoz, akik tévelyegnek.

Tehát a Pride nem olyasmi, amit a keresztények támogathatnak, mert követendőnek nevezi azt, amit Isten bűnként határoz meg.

Farizeusi magatartás

Viszont Isten ítélete nemcsak a bűnre, hanem a farizeusi ítélkezésre is vonatkozik! A Biblia egyértelműen elítéli a homoszexuális cselekedeteket, de ugyanilyen határozottan figyelmeztet azokra is, akik önigazult, farizeusi módon ítélkeznek mások felett.

Róma 2:1:

Ezért nincs mentséged, ó ember, bárki légy is, aki ítélkezel; mert amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod, hiszen te is ugyanazt teszed, aki ítélkezel.”

Eredeti görög szavak és jelentésük:

  • „ἀναπολόγητος” (anapológētos) – „nincs mentséged” → azaz az ítélkező ember sem tud védekezni Isten előtt.
  • „κρίνεις τὸν ἕτερον” (kríneis ton heteron) – „ítélkezel a másik felett” → az önigazultság állapotát jelöli, nem a helyes erkölcsi megkülönböztetést. 

1 Timóteus 1:12-16

Hálát adok Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, aki megerősített engem, mert megbízhatónak tartott, és szolgálatra rendelt, engem, aki korábban istenkáromló, üldöző és erőszakos ember voltam. De irgalmat nyertem, mert tudatlanságból, hitetlenségben cselekedtem. Bőségesen kiáradt rám a mi Urunk kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel. Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó: Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse, akik közül első vagyok én. De azért könyörült rajtam, hogy Krisztus Jézus bennem mutassa meg legelőször a teljes türelmét, példaként azoknak, akik hinni fognak benne az örök életre.”

Eredeti görög szavak és jelentésük:

  •   „βλάσφημον” (blasphēmon) – „istenkáromló” → olyan ember, aki szembeszegül Isten igazságával.
  •   „ὑβριστήν” (hybristēn) – „erőszakos” → valaki, aki másokat lenéz és kegyetlenül bánik velük.
  •   „ἐλεήθην” (eleēthēn) – „irgalmat nyertem” → Isten kegyelme nem érdem szerint adatik, hanem irgalomból.

Pál azt mondja, hogy ő maga is nagy bűnös volt, de Isten kegyelméből kapott új esélyt. Ezért senki sem tekintheti magát jobbnak másoknál, és a keresztényeknek nem megvetéssel, hanem irgalommal és megtérésre hívással kell közelíteniük minden bűnöshöz – legyen szó homoszexuális cselekedetekről vagy éppen önigazult ítélkezésről.   

Jézus így gondolkodott erről

Lukács 18:9-14

Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik.”

Máté 7:1-5

Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítélnek meg titeket is, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek is. Miért nézed a szálkát testvéred szemében, de a gerendát nem veszed észre a sajátodban?”

A keresztényeknek tehát nem szabad támogatniuk a bűnt vagy annak hirdetését, de nem is szabad farizeusi módon ítélkezniük a bűnös felett mert erre nem kaptak felhatalmazást. Az pedig, hogy egyes emberek miért vannak bizonyos bűnökben, mit miért tesznek, hol tartanak épp a megtérés folyamatában, megbánták-e, meg akarnak-e szabadulni, nem tartozik az emberre, csak Istenre.

Az egyetlen helyes hozzáállás az igazság és a szeretet egyensúlya: kimondani, hogy mi a bűn, de mindig felkínálni a megtérés lehetőségét is Krisztusban.

Ezért az a keresztény sem áll jobban Isten előtt, aki a homoszexualitásban lévő embert gúnyosan, sértő szavakkal illeti vagy megvetéssel fordul azok felé, akik ebben a bűnben élnek.

Mindezek fényében Isten Igéje teljesen világos útmutatást ad arról, mit is kell egy kereszténynek a kialakult helyzetről gondolnia: 

Róma 12:2 

„..és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.”

A cikk szerzője: Horányi Beáta, lelkigondozó

Vezetőkép: Shutterstock

'Fel a tetejéhez' gomb