Pio atya próféciája: a magyarok lehetnek Európában a hit megőrzői
A XX. század egyik legnépszerűbb katolikus szentje, Pietrelcina-i Szent Pio, közismert nevén Pio atya, kapucinus ferences szerzetes, pap és misztikus volt. Pio atya leginkább az imádsággal és a békével kapcsolatos mély bölcsességéről, a stigmáiról, bilokációjáról szóló csodás beszámolókról, az ördög által való fizikai támadásáról, és a lelki életben való tökéletesedéséről ismert. Tőle származik az alábbi bölcs tanács: Ezer év emberi dicsőség élvezete nem ér fel még egy órát sem, amelyet édes közösségben töltöttél Jézussal a Szent Szentségben. És ő volt az, aki az utolsó időkről és Magyarországról is prófétált.
„Magam számára is misztérium vagyok” – állította Pietrelcinai Szent Pio, akinek olyan csodás képességei voltak, amelyek az emberi ész számára felfoghatatlanok. Olvasott az emberi lelkekben, testhőmérséklete a 48 fokot is elérte, ötven éven át viselte testén Krisztus sebeit, intenzív virágillatot árasztott magából, egy időben egyszerre két helyen volt jelen, közbenjárására sokan meggyógyultak, és tudta, mikor fog meghalni.
A szentség első magvai már gyerekként is megjelent az életében: a kis Pio pici oltárt épített a pincében, és amint szabadideje volt, imára hívta öccseit. A „szertartások” elvégzéséhez régi ruhákat vásárolt és mindent beszerzett, ami egy templomi liturgikus gyakorlathoz kell. Bár 1887-ben született, úgy sanyargatta magát, mint egy középkori szent. Fiatal szerzetesként fűtetlen szobájában gyakran aludt a földön, feje alá pedig követ helyezett párnaként. Állandóan betegeskedett, és annyira legyengült a szervezete, hogy az orvosok sem tudtak vele mit kezdeni. Azt hitték, a pappá szentelését sem éri meg. Elöljárói hosszabb hónapokra hazaküldték, ahol egy szalmából tákolt kunyhóban időzött, csendességben.
A ferences szerzetesek 1918. szeptember 17-én ünnepelték a stigmatizáció napját, amikor Assisi Szent Ferenc megkapta a testén Krisztus sebeit. Másnap Pio atya a feszület előtt imádkozott a templomban, és Jézus vérző sebekkel jelent meg előtte. Sebeiből sugarak törtek elő, amelyek behatoltak a szerzetes kezébe, lábába és mellkasába. Összeroskadt a testébe nyilalló fájdalomtól, és amikor a bal oldalához nyúlt, véres lett a tenyere. A vérzés nem akart elállni, ezért rongyokba bugyolálta magát. Amikor a házfőnök tudomást szerzett a csodáról, megérintette a sebeket, mint a kételkedő Tamás apostol, és vizsgálatot rendelt el.
Pio atya szenvedéssel teli életet élt, amelyet a fizikai fájdalom és a betegség nehezített, de nagylelkű szponzorok segítségével kórházat tudott létesíteni. A Casa Sollievo della Sofferenza, vagyis „A Szenvedés Enyhítésének Háza” 1956. május 5-én került felavatásra. A kórház a San Giovanni Rotondo fölé magasodó dombon áll. A mindössze 250 ággyal és éppen elegendő felszereléssel induló kórház ma már a legmodernebb létesítményeiről és szolgáltatásairól ismert.
Luigi Romanelli professzor, klinikai főorvos megmagyarázhatatlannak tartotta a két kézfej, a két lábfej és a mellkas mély vágásait, amelyekből vér folyt. Két héten át gyógykezelték, és naponta fertőtlenítették a sebeket, cserélték a kötést, de hiába. Nem lehetett begyógyítani egyiket sem, és az orvosok feltételezése szerint legalább egy csészényi vérveszteséget okozhatott naponta.
Ötven évig viseled sebeimet, azután hozzám jössz”
– mondta Jézus Pio atyának, aki így halála időpontját is megtudta.
A stigmák mellett a vállán is megjelent egy sérülés, amely Krisztus keresztjének a nyoma volt. Csak a későbbi II. János Pál pápának árulta el, hogy mind közül ez a legfájdalmasabb sebe.
Pio atya halála után három évvel, amikor lepecsételt ládáiból előkerültek a ruhadarabjai, a gyapjúingén egy tíz centiméter átmérőjű, kör alakú vérfoltot találtak a jobb váll alatt. Ezt a stigmáját titkolta. Szintén csak egyetlen embernek beszélt arról, hogy nagy fájdalmat okoznak a fején a töviskoszorú nyomai. A sebeiből erős virágillat áradt, amelyet a szenten kívül mindenki érzett, aki mellett elhaladt.
Csodák és jelek kísérték Pio atyát
Számos csodát tulajdonítottak a szent közbenjárásának, köztük Gemma di Giorgio történetét, egy kislányét, aki meglátogatta Pió atyát. A lány vakon született, mindkét szemére pupilla nélkül, de a látogatás után csodálatos módon visszanyerte a látását. Gyógyulásának egyik igazán csodálatos tényezője az volt, hogy bár látott, még mindig nem voltak pupillái. Az EWTN egy másik csodáról is beszámolt.
A csodás gyógyulások között olyanok is előfordulnak, amikor Pio atya a kolostor falai között, cellájában tartózkodott, mégis találkoztak vele egész más helyen lévő kórházi szobában. Bilokációnak hívjuk azt az állapotot, amikor a testet nem köti tér és idő, azért ugyanabban az időben egyszerre több helyen is megjelenhet. Úgy képzelhetjük el, mint a feltámadt Jézust, aki tanítványait felkereste, és zárt ajtókon keresztül lépett eléjük.
Egy Hong-Kong-i hitetlen nő több műtéti beavatkozáson is átesett, de nem tudták megszüntetni a belei szivárgását. Erős fájdalmat érzett, és alig maradt esélye a túlélésre. Egy barna köpenyes férfi lépett a kórházi ágyához, megfogta a kezét, és imádkozott érte. Biztatta, hogy véget értek szenvedései. A beteg látta, hogy a csuklyás férfi kézfején hegek vannak, de akkor még nem ismerte. Másnap minden értéke jó lett, és teljesen meggyógyult. Viszont hiába próbálta megkeresni a papot, hamarosan kiderült, hogy Pio atya 1968-ban meghalt, őt viszont 1977-ben látogatta meg a kórházban – írja a Képmás magazin.
Egy alkalommal, amikor Mindszenty bíboros a budapesti, Conti utcai cellájában szentmisét szeretett volna bemutatni, és Pio atya segítségét kérte imájában, az olasz szerzetes meglátogatta őt a börtönben, és elvitte a szükséges eszközöket.
Pio atya Magyarországról szóló próféciája
“Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” (Lejegyezte Pio atya) Forrás: MARANA THA újság. 2009.
A sebek nyom nélkül eltűnnek
Halála pillanatában a sebek behegedtek, nyom nélkül, ezt a halálakor jelenlévő orvos igazolta.
1968. szeptember 20-án letelt az ötven év, amit Jézus ígért a szent életű embernek. Két nappal később, vasárnap kerekesszékben és legyengült állapotban mutatta be Pio atya utolsó szentmiséjét. Az áldás alatt összeesett. Éjszaka meggyónt, felvette a betegek szentségét, és éjjel két óra harminc perckor meghalt.
Több mint százezren vettek részt a temetésén. II. János Pál pápa, akinek a hagyomány szerint előre megjövendölte pápaságát, 1999. május 2-án boldoggá, 2002. június 16-án szentté avatta őt. Különleges képességei ellenére Pio atya alázatos és egyszerű maradt. Talán ez sokkal nagyobb csoda, mint az őt körbevevő természetfeletti jelenségek.
Próféciák, melyeket Pio atya kapott az utolsó időkről
- „Fiam, fiam, már nagyon vártam ezt az órát, amelyben szívem nagy szeretetét feltárhatom neked. Imádkozz hozzám és a többieket is figyelmeztesd erre, mert közel van az idő, amikor meglátogatom a hitetleneket, akik a kegyelemi időt nem használták ki. Tarts ki az imában, hogy ellenségeidnek ne legyen hatalma feletted. Mondd meg az enyéimnek, hogy mindig legyenek készenlétben, mert ítéletem hirtelen fog elérkezni és senki sem futhat el előlem, mindenkit megtalálok! Az igazakat meg fogom védeni. Figyeld a Nap, a Hold és a csillagok állását. Ha nyugtalannak tűnnek, és szokatlan módon mozognak, akkor tudni fogod, hogy már nincs messze a nap. Maradjatok erősek az imában és virrasszatok, amíg a pusztítás angyala elvonul az ajtótok előtt. Imádkozzatok, hogy ezek a napok lerövidüljenek.”
- „Imádkozz és térj meg! Nagy dolgok forognak kockán! Imádkozz! Mert az emberek jókedvvel és élvezettel haladnak a pusztulás felé, mintha egy álarcosbálra, vagy az ördög esküvőjére mennének. Segíts nekem a lelkek megmentésében. Túl sok a bűn. A harag napja, a maga félelmetes eseményeivel közel van, sokkal közelebb, mint gondolnád! A világ hamis biztonságérzetbe ringatja magát. Az isteni ítélet úgy fog lecsapni, mim a villám. Ezek az istentelen és gonosz emberek nem kapnak kegyelmet, úgy elpusztulnak, hogy Szodoma és Gomorra büntetése az övékhez képest semminek sem tűnik majd. Igen, mondom neked, a gonoszság még soha nem volt olyan nagy, mim napjainkban.”
- „Tartsátok zárva az ablakaitokat (az ítélet napján). Ne nézzetek ki. Gyújtsatok meg egy szemelt gyertyát, az sokáig ki fog tartani. Imádkozzátok a rózsafüzért. Olvassatok lelki könyveket. Végezzetek lelki áldozást és a szeretet tetteit cselekedjétek, amivel nekünk örömet szereztek. Imádkozzatok kitárt karokkal, vagy boruljatok a földre, hogy sok lelket megmentsetek. Ne menjetek ki a házból. Gondoskodjatok elegendő élelemről. A természet erői megindulnak és a tűzeső miatt az emberek remegni fognak a félelemtől. Legyetek bátrak! Veletek vagyok!”
- „Gondoskodjatok az állatokról ezekben a napokban. Én vagyok a teremtő, az állatok és az emberek védelmezője. Előtte jeleket fogtok kapni, hogy tudjátok, mikor kell majd több élelmet adnotok az állataitoknak. A kiválasztottak tulajdonát megvédem, beleértve az állatokat is. Ne engedjetek senkit sem kimenni az udvarra, aki kimegy az állatokat etetni, az meghal. Gondosan fedjétek le az ablakaitokat. A választottaim ne lássák haragomat. Bízzatok bennem, és én leszek az oltalmatok.”
Forrás: Acistampa/Képmás, Vezetőkép: Wikipédia