A terroristák fenyegetése ellenére virágoznak az afrikai ország papnevelő intézetei
Miközben a nyugati világ nagy része ki van éhezve a papi szolgálatra való elhívottakra, Burkina Fasóban egyre több fiatal férfi lép be a szemináriumba, akár saját biztonságuk kockáztatásával is.
Az Aleteiae.org beszámolója szerint Burkina Faso fiataljai nem hagyják, hogy a terrorizmus fenyegetése visszatartsa őket elhivatottságuktól. Az Aid to the Church in Need (ACN) nemzetközi katolikus jótékonysági szervezet nemrégiben közzétett jelentése alapján az erőszak, az emberrablás, sőt, a halálos fenyegetettség dacára az elmúlt öt évben folyamatosan nőtt a szeminaristák száma.
Az ACN ezt a növekedést az Ouagadougou-i Főegyházmegyében található Kossoghin-i Szent Péter és Szent Pál Szemináriumra utalva emelte ki:
a fővárosi intézményben a szeminaristák száma a 2019-2020-as tanévben 254 volt, s a 2024-2025-ös tanévre 281-re nőtt. Ez azért is különösen figyelemreméltó, mert a terroristák ebben az időszakban kezdték megcélozni a templomokat, a papokat és a katekétákat.
Sőt, a Szent Péter és Pál Szemináriumban olyan sok fiatalember keresi a papi hivatást, hogy a szemináriumban már nincs is hely mindannyiuk számára. Az iskolának közösségi helyiségeket kellett átalakítania ideiglenes lakásokká, és még így is néhány szeminaristát át kellett helyezniük egy Maliban lévő szemináriumba, hogy befejezhessék tanulmányaikat.
A szeminaristák közül sokan – körülbelül 40 százalékuk – a terroristák által leginkább célba vett régiókból származnak, amelyeket az országban „vörös zónáknak” neveznek. A vörös zónákon való utazás veszélyei miatt sok szeminarista nem tudott hazautazni, hogy családjával ünnepelhesse a karácsonyt, ehelyett egyházmegyei központokban, illetve vendéglátó családoknál töltötték az ünnepeket.
Az afrikai ország szeminaristáit fenyegető valós veszélyt legjobban Marius esete mutatja, aki 2022-ben harmadéves filozófia szakos hallgató volt a Szent Péter és Pál Szemináriumban. A fiatalembert terroristák rabolták el hazautazása során, hogy meglátogassa az apját. Marius maradványait soha nem találták meg, de a családja meg van győződve róla, hogy a hite és a papi hivatásra való törekvése miatt ölték meg.
Guy Moukassa Sanon atya, a Szent Péter és Pál Szeminárium rektora az ACN-nek kifejtette, hogy a terroristákkal szembekerülő papnövendékeknek kevés az esélye a megmenekülésre.
„Egyikük például hazament, hogy a családjával töltse az ünnepeket. Miközben ő a ház előtt volt, megérkeztek a terroristák. Az eredeti célpontjuk az apja, egy katekéta volt, aki szerencsére éppen nem volt otthon” – idézte fel az ACN-nek Sanon atya.
„A terroristák azonban jól tájékozottak voltak, az apa helyett a szeminarista fiát követelték. Fenyegetésüket hallva ő átmászott egy falon, és az éjszaka leple alatt a mezőkre menekült. Bár a terroristák utána mentek, nem sikerült megtalálniuk. Egy egész napig bujkált azt várva, hogy elmúljon a veszély”
– mondott el egy végül is szerencsésen alakuló esetet az atya.
Vezetőkép: illusztráció. Forrás: freepik