#NapiPápa: Technológia, robotika és vallás

Az akadémia plenáris ülésén a Roboetikáról, emberekről, gépekről és az egészségről esett szó.  A pápa felszólalása során kiemelte azt, hogy a tudomány óriási lehetőségekkel rendelkezik, amelyekkel azonban nem mindig tudunk élni. 

Ferenc pápa szerint komoly gondot jelent az, hogy a tudomány fejlődése mellett úgy látszik, hogy egyre inkább csak magunkra koncentrálunk. Ahelyett, hogy az Isten által kívánatos egyenlőség és jólét felé haladna az emberiség,

egyre több a konfliktus és nő az egyenlőtlenség az emberek közt” – fogalmazott a Szentatya.

A mesterséges intelligencia lehetőségei kapcsán a pápa úgy fogalmazott, hogy nagyon sok gép ki tudja váltani az emberi munkát, egy dologra azonban nem képesek: arra, hogy a fizikai világon felül létező dolgokat – például a lelkiséget – figyelembe és számításba vegyék.


Hirdetés

Mindezt nekünk figyelembe kell akkor, amikor éppen ezeknek az új gépeknek a fejlesztésén dolgozunk – fogalmazott Ferenc pápa. Ha így teszünk, akkor viszont valószínűsíthető az, hogy a robotika terén kibontakozó fejlesztések az emberiség és egyéni szinten is minden javára fognak válni. 

Ferenc pápa szerint  „az értelem csúcsára” elért, az emberi technológia fejlesztésén dolgozó kutatóknak figyelembe kell venniük „a vallás örökségét” is ahhoz, hogy valóban olyan értékeket tudjanak előállítani, amelyek az emberiség érdekeit szolgálják. 

Forrás: Vatican News

 

'Fel a tetejéhez' gomb