Az európai baloldal érzi, hogy bajban van, mert a Patrióták egy erős Európát akarnak építeni – interjú Hölvényi Györggyel

„Nagyon sok olyan képviselővel találkoztam a Néppártban, aki azt mondták: “Teljesen igazat adok neked, de én otthon ezt nem tehetem meg, mert kinyír a média”. Az ember egy darabig valahogy elviseli, hogy mindig csak a folyosón adnak neki igazat, de ezt a magam részéről egy idő után megelégeltem” – mondta el portálunknak adott interjújában Hölvényi György. A KDNP EP- képviselője hozzátette, az európai kereszténydemokrata, konzervatív politikusoknak is meg kell tanulniuk hallatni a hangjukat, ugyanis „aki nem vitatkozik, csak hallgat, abból lesz a hasznos idióta a baloldal számára”.

– Fájdalmas volt a búcsú a Néppárttól?
– Emberileg igen, hiszen ma is tudnék sok olyan képviselőt említeni a Néppárt soraiból, akikkel együtt tudnánk dolgozni. Csalódásról ugyanakkor nem beszélhetek, mert ez egy látható folyamat vége volt. Az EPP-nek volt egy nagyon komoly kereszténydemokrata kultúrája, hagyománya, amely a mai Néppárt keretei között egyre kevésbé fér meg.  

– Mi marad az EPP-ből, ha kivonjuk belőle a kereszténydemokrata összetevőket?
– Egy már-már balközép hatalmi alakulat, amely a politikai krédóját jórészt elveszítette. Rossz politikai döntések sorozatának, a folyamatos sodródásnak köszönhetően összekerültek a baloldallal, ami világképileg nem lesz tartható sokak számára. Ma a Néppártot jórészt az a hatalmi tényező tartja össze, hogy a legtöbb állam- és kormányfőt adja az unióban. Pedig igazán észrevehetnék, hogy a baloldali nyomulás nem az európai polgárok akaratát tükrözi. 

– Akkor ez az erodálódási folyamat nem a Soros-ügynökök bomlasztó tevékenységének köszönhető?
– A Soros-partnerekről megjelent, korábbi jelentésből kiderül, hogy messze a Néppártban található közülük a legkevesebb. De a Néppártot nem is elsősorban kívülről befolyásolják, hanem magában a frakcióban vészesen meggyengültek azok az világnézeti, értékrendi megfontolások, és politikai törvényszerűségek, amelyek Európát, s magát az Európai Uniót naggyá tették. Másrészt az egyre erőszakosabb, már az emberek hálószóbájában is mászkáló baloldali ideológiát is vagy hallgatólagosan támogatják, vagy nem adnak rá érdemi választ. Ráadásul a baloldal nyomása már nem is feltétlen csak a politika oldaláról érkezik, hanem a médiából is. 

– Ez az a jelenség, amit több magyar EP-képviselő is emlegetni szokott, hogy Brüsszelben mást mondanak a folyosókon, mint ahogy aztán az EP-ben szavaznak…?
– Nagyon sok olyan képviselővel találkoztam a Néppártban, aki azt mondták: “Teljesen igazat adok neked, de én otthon ezt nem tehetem meg, mert kinyír a média”. Az ember egy darabig valahogy elviseli, hogy mindig csak a folyosón adnak neki igazat, de ezt a magam részéről egy idő után megelégeltem. Mondtam az említett képviselőtársaimnak, hogy a hallgatás itt már kevés. Igenis meg kell tudni szólalni, érdemi válaszokat kell adni. Az európai politikában az a sokéves tapasztalom, hogyha kisebbségben is vagyunk egy adott témában a véleményünkkel, az embert akkor is százszor inkább becsülik, ha  következetesen kiáll a saját meggyőződéséért. Aki nem vitatkozik, csak hallgat, abból lesz a hasznos idióta a baloldal számára.  

– Nem az utóbbi kijelentés miatt jutott eszembe, de rá kell kérdeznem arra, valóban Manfred Weber tudja mutatni a legjobb irányt az Európai Néppárt számára?
– Manfred Weber tévúton jár. Az a megérzésem, hogy az ő politikai karrierjének nem lesz jó vége. Sokat elárul az a tény, hogy Orbán Viktorra van megsértődve. Miért nem Ursula von der Leyenre, Emmanuel Macronra, vagy Angela Merkelre haragszik? Az pedig véleményem szerint a politikai ítélőképesség hiányosságát veti föl, hogy Magyar Péter személyében látja Magyarország, és az ő Magyarországgal kapcsolatos problémái megoldását. 

– Mi az, amiben Manfred Weber Európai Néppártjához képest a Patrióták Európáért frakció mást tud felmutatni?
– Az, hogy a Patrióták Európáért mindössze pár hónap alatt ez Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója lett, annak köszönhető, hogy a valóságból kiindulva, igazságérzettől hajtva keres válaszokat az európaiak mindennapi problémáira. Sok munka áll még előttünk, hogy felelősséggel el tudjuk végezni a ránk szabott feladatot. Néha nyomasztó is ez a felelősség. Mi a csendes többség valóságérzékeléséből igyekszünk kiindulni. Nem véletlenek a baloldal leplezetlenül brutális, antidemokratikus támadásai. Ők is érzik, hogy a Patrióták megalakulásával bajban vannak. Ugyanis mi nem az európai együttműködés ellen vagyunk, hanem egy erős Európát akarunk építeni, és együtt dolgozni a hagyományos értékekért, amelyeket valójában nem is csak hagyományosnak, hanem örök emberi értékeknek kell neveznünk. 

– Fontos szempont, hogy az alapító tagok között sok a közép-, kelet-európai párt?
– Nekünk, közép-európai politikusoknak általában nagy a felelősségünk, mert rendkívül világosan érzékeljük az aktuális kihívásokat. Egyszerűen valamiért nálunk hamarabb csengetnek. A nyugat-európai kollégák – s ezt kellő tisztelettel mondom – megszoktak egyfajta politikai rutint, tapasztalatot, hagyományt, amelyből nehezen találnak ki a történelmi léptékű kihívások idején. Mi megoldásként az alapokhoz szeretnénk visszatérni, amelyeken az Európai Unió létrejött. Ennek a lényege, hogy minden tagállam végezze el otthon a házi feladatát, és azokat a problémákat oldjuk meg közösen, amelyeket csak együtt lehet, vagy így előnyösebb. Ilyen például az egységes belső piac, vagy akár a környezetvédelmi kihívások. Ugyanakkor szakítani kell azzal a teljesen téves gyakorlattal, hogy a nem megoldott nemzeti problémáinkat fölvisszük az európai szintre, és ott egy elképesztő ideológiai katyvasz keretében megpróbáljuk eljátszani, hogy az Európai Unió képes mindent megoldani. Ez tételesen nem igaz. Az Európai Uniónak ugyanis épp az a lényege, hogy a lokális, a regionális és az európai identitását mindenki egyfajta egyensúlyban élhesse meg. A baloldal épp ezt az egyensúlyt akarja felborítani.

– Visszatérve az előbbi gondolatra, a Patrióták egyik fő üzenete tehát az, hogy nem Brüsszelben kell megtalálni, vagy nem Brüsszeltől kell várni a megoldást mindenre?
– Különösen hangozhat, és ez még csak nem is feltétlen konzervatív, hanem inkább kereszténydemokrata gondolat, hogy nem tudunk mindent megoldani. Amit ma nekem, a saját generációmnak a következő generációt figyelve meg lehet oldania, nos, azt kell megoldanom. Egy kereszténydemokrata ember tudja, hogy a teremtett világban megvan az embernek a helye. A baloldalnak pont az a problémája, hogy mivel vadul tagadja bármiféle feljebbvaló létét, magát akarja feljebbvalónak láttatni, és képtelen elismerni, hogy nincs mindenre megoldása. Mi ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a világnak van egy sajátos menete, egy múltja, egy történelme, egy iránya. Nem véletlen, hogy a baloldal éppen ezt akarja eltörölni.

– Az Európai Parlamentben nemrég újra állandó jelentéstevőnek választották, a harmadik világ országai oktatásának ügyéért felel, ami jól illeszkedik egy kereszténydemokrata politikus személyéhez…
– Mindenképpen elismerés, hogy a feladatra immár második alkalommal kértek föl, és amelyre magam is egyfajta hivatásként tekintek. Ha csak az elmúlt időszak európai Afrika-politikájára gondolunk, itt is érvényesül a baloldali ideológia túlsúlya. Európa ugyanis óriási összegeket költ el, de elképesztően alacsony hatásfokkal, részben hiteltelenítve az európai fejlesztéspolitikát, amire pedig óriási szükség van. És ebben kell rendet tenni.

– A „hálót adj, Uram, ne halat”-elvét kell jobban érvényesíteni?
– Afrika a világ egyik legcsodálatosabb, természeti kincsekben, néprajzi, emberi sokszínűségben bővelkedő kontinense, ahol munkám során én magam is sok időt töltök. Európa sokszor gyerekként kezelve leckézteti Afrikát. Az afrikaiakkal nem így, nem „európaiul” kell beszélni. Először meg kell érteni Afrikát, az afrikai emberek gondolkodását, és akkor már eredményesen lehet „afrikaiul” is beszélgetni. Ők nagyon megérzik a különbséget a kettő között.

– És mi a különbség?
– Egy európai egy afrikainak mindig el akarja magyarázni, mit kellene csinálni. Mindezt anélkül, hogy igazán ismerné Afrikát. Emellett az is igaz, hogy az afrikai elitnek hagyománya van a felelősség eltolásában. Az afrikai országok vezetőinek többsége nem tudja a saját országának szuverenitását kellőképp biztosítani, és ezért a felelősséget gyakran áttolja másokra. Meggyőződésem, hogy ez Afrika fejlődésének egyik legfőbb gátja. Azt gondolom, hogy mindent az oktatásnál kell kezdeni, mert különben homokra építkezünk. Hogyan várhatnánk el például, hogy Afrika megoldja az egyes régiókban nagyon eltérő gazdasági nehézségeit, ha nincs hozzá kellően képzett munkaerő? Ez az óriási léptékű népesség növekedés miatt is fontos. És eközben Európának komoly versenytársai akadtak a kontinensen.

– Például a kínaiak…
– Az a kommunista Kína, amely – bármilyen furcsa is – soha nem ideológiai alapon közelít, hanem a legkeményebb kapitalista módszerekkel. Hozzájuk képest épp az Európai Unió vált ideológiai harcossá. Kevesebb pénzért, több ideológiát. Na, ez nem kell az afrikaiaknak, és ez is Európa komoly versenyhátrányának egyik oka. A kínaiaknak hosszú távon gondolkoznak, hatalmas pénzösszegekkel, kizárólag saját gazdasági és geostratégiai érdekeiket tartják szem előtt. A legtöbb esetben tulajdont akarnak szerezni, és a lehető legtöbb munkát kínaiakkal akarják elvégeztetni. Hogy ez mennyire szolgálja az afrikaiak érdekeit, azt bizony nekik kell eldönteniük. 

– Kína tehát a kanyarban előzi Európát Afrikában. Donald Trump megválasztásával ráadásul egyre többen tartanak attól, milyen sorsa lesz Európának egy bekeményítő Egyesült Államokkal szemben.
– Én nem rohannék ennyire előre. Egyelőre mindenki csak tapogatózik. Számomra sokkal inkább érdekes az a kérdés, miben lehet a Trump-adminisztráció a gazdasági kérdéseken túl szövetséges. Különösen, amikor a világot rá lehet ébreszteni arra, hogy micsoda manipulációk történnek a cancel culture-ön, a woke-ideológián, vagy az LMBTQ-mozgalmon keresztül. Hangsúlyozom, ezek sokszor pontosan azokat érintik negatívan, azokat semmizik ki, akik az érintettek. Szerintem a következő időszakban nagyot léphetünk előre ebben a kérdésben, az új amerikai vezetés is partnereket keres ebben a harcban. Az a kérdés, hogy mi kereszténydemokrataként mit tudunk ehhez és a többi, 21. századi kihíváshoz hozzátenni? Az a felelősségünk, hogy most támpontokat keressünk a következő generációk életútjához. Nekünk kereszténydemokratának – és ez nem egy egyszerű dolog – mindig legkeményebben, a jelenben és érdemi párbeszédben kell lennünk, mégpedig úgy, hogy közben a jövő felé figyelünk. 

Vezetőkép: Varga Ilona/Vasárnap.hu