Advent negyedik vasárnapja van

A szeretet fényével világít és Keresztelő Szent Jánost jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún

Az adventi koszorú ma meggyulladó negyedik gyertyája a szeretet fényével világít és Keresztelő Szent Jánost jelképezi. Ezen a napon a katolikusok újra lila, a protestánsok pedig piros színű gyertyát gyújtanak.

Teljessé vált a fénykör: advent negyedik vasárnapjára a koszorú mind a négy gyertyája világot ad, fényük pedig összeadódik, hogy együttes erővel győzedelmeskedjen a sötétséget jelképező gonosz felett. Ez a fény ugyanis túlmutat önmagán: Isten Fiát jelzi. János evangélista könyvében (8:12) olvashatjuk, hogy Jézus önmagára utalva kijelenti: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Advent negyedik gyertyája azonban még másra is utal. Felidézi a napkeleti bölcseket Betlehembe vezető csillag fényének tiszta ragyogását, valamint a Jézus nyilvános fellépését megelőző idők legnagyobb prófétáját, az Úr küldöttét, Keresztelő Szent Jánost, aki a „pusztába kiáltó szóként” hirdette a Messiás közeli eljövetelét – éppúgy, mint most, a mai napon, a negyedik fellobbanó gyertyaláng is teszi.

Keresztelő Szent János egyébként Jézus közeli rokona volt. Máté evangélista tanúsága szerint (Mt. 11,11) Jézus egy ízben azt mondta: „Bizony mondom nektek, asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál.”

A protestáns hagyomány más gondolatot társít advent negyedik gyertyalángjához, mert azt a békét és szeretethidat jelzi, amely Isten és az emberek közt a Megváltó születésével köttetett. Ők tehát a második isteni személyre, Jézusra gondolnak a negyedik gyertya meggyújtásakor.


Hirdetés

Juhász Ferenc miskolci plébános útravalója az Adoremus liturgikus kiadványból

Már csak néhány nap, és énekeljük: mennyből az angyal lejött hozzátok… Csordapásztorok sietnek Betlehembe, bölcsek jönnek napkeletről. Az egész karácsonyi ünnep egy nagy jövés-menés. Mindenki jár-kel, keres-kutat, jön-megy ajtótól ajtóig, ablaktól ablakig. Legalábbis az eredeti történetben. Ma a karácsony előtti idő legjelentősebb látogatásáról és útnak eredéséről hallunk: elsőként Gábriel angyal jött, meglátogatta Máriát a hírrel, hogy fia születik. Most Mária kel útra, hogy meglátogassa nagynénjét, Erzsébetet. Majd József és Mária kelnek útra Betlehembe, s aztán az angyalok jönnek, majd a pásztorok, napok múlva pedig a napkeleti bölcsek.

Az emberiség századok óta tudja, hogy a zene, a dal oldani képes az egyhangú tevékenység unalmát. Ezért alkalmazták a munkadalt, az indulót is. Nem tudjuk, hogy Mária, amikor az angyali üdvözlet után vándorbotot fogott, és elindult meglátogatni rokonát, Erzsébetet, vajon énekelt-e, dúdolt-e menet közben, már csak azért is, hogy ne féljen. Az út nem volt veszélytelen, mert a zsidókkal rossz viszonyban lévő szamaritánusok földjén kellett áthaladnia. A délre fekvő Ain Karimba, Erzsébet lakóhelyére három-négy napos gyaloglással lehetett eljutni Názáretből. Mária azonban nem törődött a nehézségekkel, Lukács leírása szerint sietve ment a hegyekbe. Megkezdődik a zarándokút, ami Lukács műveit, az evangéliumot és az Apostolok Cselekedeteit is behálózza. Isten Igéje az égből a földre jön, majd Názáretből Jeruzsálembe, onnan Júdeába, s aztán a föld határáig megy, tekintet nélkül a nehézségekre, mindig sietve. Lukács evangéliumában Mária az igehirdető ősképe. A mi feladtunk is ez: sietve, örömmel vinni mindenhová Jézus jó hírét, nem számolva a nehézségeket.

Sok-sok embertársunk szívesen és önzetlenül teljesítette már ezt a feladatot. Néha üggyel-bajjal, de sietve vitték az örömhírt az embereknek. Jézus evangéliumának hirdetői az igehirdetést nem szép fizetésért tették, sokszor inkább nélkülözések közepette. Munkájukért nem kaptak veszélyességi pótlékot, bár sokszor vérdíjat tűztek ki a fejükre. A nyugodt igehirdetés elősegítése érdekében nem kaptak védőőrizetet, de sokszor kaptak bilincset. Ám az összes veszély sem akadályozta őket abban, hogy Máriához hasonló sietséggel és örömmel menjenek mindenkihez az örömhírrel.

Aki Jézus jó hírét, az evangéliumot ma is sietve akarja másokhoz vinni, annak szembe kell néznie a szellemi igénytelenséggel, a médiaguruk által lebutított tartalmak özönével. Szembe kell néznie a járványszerűen terjedő közönnyel, a természetes erkölcsi alapok romlásával. Szembe kell néznie akár magával a járvánnyal is, ami időnként karanténba zár. Ám a legrosszabb karantén: a félelmünk.

Advent negyedik vasárnapján Máriára tekintünk, aki sietve és örömmel ment a jó hírrel Erzsébethez. Amikor odaért, ujjongó öröm fogadta, Erzsébet méhében a magzat is megmozdult.

Vajon ezt a képet nem vigasztalásunkra írta az evangélista? Nem azt jelenti ez, hogy a jó hír személytől személyig érő átadásának hatására mégiscsak megmozdul az emberekben valami? Vándorutunkat nehézségekkel járjuk, mégis az örömteli célba érés reményével. Telefon, internet, posta, rádió, televízió segíti ma az emberi kapcsolatokat. Éljünk a lehetőségekkel, és ne maradjunk magunkra sem bánatunkkal, sem örömünkkel!

Forrás: RÁbaköz, Magyar Kurír

'Fel a tetejéhez' gomb