Közel 60 ezer rászoruló családot ért el a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

A szervezet közleményében azt írta: a tavaly november 24-én elindított, és december 31-ig tartó program ideje alatt közel 71 ezer élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók, és több mint 550 tonna élelmiszert osztottak szét országszerte az önkéntesek.

A melegétel-osztások során több mint 21 ezer adag ételt biztosítottak, az Angyalbatyu elnevezésű akció pedig közel 30 ezer hátrányos helyzetű gyermeknek hozott örömet karácsonyi ajándékaival, miközben több mint 500 karácsonyfa tette meghittebbé egy-egy család ünnepét. A téli időszakban több mint 2600 mázsa tűzifával segítették a szűkölködő háztartásokat, összességében csaknem 60 ezer család számára nyújtottak közvetlen támogatást különböző formában.

Felidézték: az adventi időszakban a karitászcsoportok karácsonyi vásárokon vettek részt, idősek otthonaiban, fogyatékossággal élőknek és gyermekeknek szerveztek karácsonyi ünnepséget, a magányos embereknek gyógyszer- és tartósélelmiszer-támogatást, krízissegélyt biztosítottak, a hajléktalanokat téli ruhával, meleg étellel és tisztálkodási csomagokkal segítették.

Többek között ruhával és tisztálkodószerekkel segítettek kórházakat, börtönöket, és szeretetvendégségeket szerveztek országszerte, ahol a rászorulók ünnepi vacsorát kaptak.

Az Egymillió csillag a szegényekért akcióban mécsesgyújtással hívták fel a figyelmet a szegények megsegítésére, az Országos Karitász Központ karácsonyi koncertjén több mint nyolcszázan vettek részt, a Bazilikánál az adventi vásáron a Karitász-faházban a megváltozott munkaképességű támogatottak kézműves termékeiért cserébe fogadtak adományokat az önkéntesek.


Hirdetés

Hozzátették: a 1356-os adományvonalra közel tízezer hívás érkezett, valamint kaptak 39,5 millió forint célzott online pénzadományt is, az összegyűlt adomány pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a téli krízishelyzetekben egészen tavaszig támogatást nyújtsanak a szükséget szenvedőknek.

A közleményben idézték Écsy Gábort, a Katolikus Karitász országos igazgatóját, aki megköszönte a támogatók, munkatársak és önkéntesek segítségét, „akik szeretetből cselekedtek, és együtt tettek a legelesettebbekért”.

Tudatták azt is, hogy a humanitárius szervezet a téli hónapokban országszerte meleg ruhával, tűzifával és szükség esetén kályhával segíti a nélkülözőket, miközben további programjait is folytatja, egyben bátorítottak mindenkit, hogy továbbra is támogassák tevékenységüket.

Vezetőkép forrása: Katolikus Karitász. Fotó: Vermes Tibor 

 

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb