Erdő Péter bíboros felszentelte Tokodaltáró templomát

Száz évvel ezelőtt, 1924-ben építették meg a bányászlakta település, Tokodaltáró templomát. Lelkipásztori szolgálatát kezdetben Tokod látta el, 1996-tól pedig a dorogi Szent József-plébániához tartozott. 2010 decemberében emelte Erdő Péter bíboros plébániai rangra, és most érkezett el az idő, hogy a felújított Szent Borbála-templomot és új oltárát december 14-én szentmise keretében felszentelje.

A Magyar Kurír arról ír, hogy az ünnepélyes liturgia főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt és koncelebrált Gyöngyös Ferenc nyugalmazott dorogi plébános, akihez hosszú éveken át tartozott a település lelkipásztori ellátása, és a környékbeli papság.  Együtt ünnepelt a hívekkel Petrik József, Tokodaltáró polgármestere és Erős Gábor országgyűlési képviselő.

Fejes Csaba plébániai kormányzó köszöntőjében történelmi eseménynek nevezte az ünnepet és kérte a híveket, hogy imádságukban emlékezzenek meg mindazokról, akik egykor a közösségük tagjai voltak. Majd köszönetet mondott a főpásztornak, hogy eljött közéjük. Erdő Péter személyes hangon emlékezett meg dorogi kápláni idejére, amikor a ’70-es évek közepén, fiatal papként részt vett Tokodaltáró hívő közössége életében.

A homília után a templom és az új oltár felszentelése a Mindenszentek litániájának eléneklésével vette kezdetét – olvasható a Magyar Kurír beszámolójában.

Főtisztelendő Paptestvérek!

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. „Ma üdvösség köszöntött erre a házra” – ezt hallottuk az imént az evangéliumban. Zakeus örömmel hívta és fogadta Jézust a házába. Krisztus pedig átalakította nem csak Zakeus szívét és családtagjainak érzéseit, de magát a házat és a közösséget is. Az elbizakodott farizeusok megvetették Zakeus házát, bűnös ember lakik ott. Vámszedők, ellenséges hatalommal együttműködők és kollaboránsok mulatnak benne abból a pénzből, amit igazságtalanul zsaroltak ki az egyszerű nép tagjaiból. Csakhogy Zakeus meghívása már a megtérés jele volt. Ami a házban történt, az a lelkekben végbement változást tükrözi. Ma lett üdvössége e háznak. A ház befogadja Krisztust. Krisztus átalakítja, sugárzóvá teszi a házat.

2. A hétköznapi életben is tapasztaljuk, hogy ha egy közösség összefog és közösségi házat épít magának, az a ház a találkozás színhelye lesz, ahol barátság, kultúra, meghitt programok erősítik a közösséget. Tehát

a közösség építi a házat, de a ház építi tovább magát a közösséget is. Magasabb szinten, a kegyelem rendjében hasonló dolog történik a keresztény templomokban is.

Mondhatnák sokan, hogy Isten mindenütt jelen van, hogy neki nincs szüksége emberi kéz építette házakra, hogy azokban lakjon. De jól látták az első keresztények és jól gondolja azóta is az Egyház, hogy indokolt, hasznos és szükséges a szent helyek építése és tisztelete.

Most, amikor az adventi időben az isteni Ige megtestesülésének ünnepére készülünk, különösen is átérezzük, hogy Isten azért vette magára az emberséget, hogy velünk közölje önmagát és sorsközösséget vállaljon az emberiséggel. Márpedig nekünk, embereknek a látható, kézzelfogható helyekre nagy szükségünk van.

Jézus még a saját testéről sem beszél másképpen. Amikor kijelenti: „Rontsátok le ezt a templomot, és én harmadnapra felépítem azt”, nem azt mondja, hogy nem kell semmiféle templom, hanem azt mondja, hogy ő ura az építkezéseknek, sőt ura az élő emberi testnek is, és felépíti számunkra a saját föltámadott testének templomát. Elfogadja, hogy az imádság, a liturgia ünneplése és az Oltáriszentség őrzése számára házakat építsünk, ahol különlegesen is jelen van közöttünk. Tehát hittel építjük számára a házat, de ez a ház, a templom, a szent hely tovább építi a hitünket és ha Isten iránti tisztelettel, Krisztus iránti szeretettel járunk ide, akkor eligazítást, erőt kapunk a mindennapi életünk számára is.

3. A vallásos érzés építi hát a templomot, és a templom építi és erősíti bennünk a hitet, a vallásos odaadást, Isten és ember szeretetét. Ezért vagyunk hálásak a régieknek, akik nagy áldozatok árán is településük központjában templomot emeltek értelmet adva ezzel egyén és közösség életének. Az itteni közösség nehéz, munkás életet élt. A bányászat megszűnése után felmerült a kérdés, hogyan alakulnak a jövő kilátásai. Az a tény, hogy ezt a közösséget plébániai rangra emeltük néhány évvel ezelőtt, most pedig felújított templomát mint plébániatemplomot ünnepélyesen felszenteljük, jele annak, hogy a közösség bízik a jövőjében, kész áldozatot is vállalni érte és kéri Isten áldását munkájára és életére. Ezt az Isteni segítséget kérem mindannyiuk számára, különösen azoknak, akik munkájukkal, adományaikkal, szakértelmükkel hozzájárultak ennek a templomnak a megújulásához.

Szent Borbála, templomunk védőszentje könyörögj értünk! Ámen.

Forrás: Magyar Kurír/Zsuffa Tünde, fotó: MTI/Kovács Attila