Biden utolsó ererjével még közelebb rúgja Ukrajnát a világháborúhoz – A Fehér Ház engedélyezi, hogy amerikai fegyverekkel orosz területeket támadjanak
Joe Biden amerikai elnök kormánya lehetővé teszi Ukrajnának, hogy az Egyesült Államok által biztosított fegyvereket orosz területeken is bevethesse, mondta három, az ügyet ismerő forrás – számolt be róla a Reuters hírügynökség.
A Magyar Nemzet által szemlézett cikk szerint Ukrajna a következő napokbaj végre is hajthatja első nagyhatótávolságú támadásait.
A Fehér Ház nem kívánt nyilatkozni az ügyben, ugyanakkor információk szerint az első mélységi csapásokat valószínűleg ATACMS rakétákkal fogják végrehajtani, amelyek hatótávolsága akár több mint háromszáz kilométer is lehet.
A cikk kiemeli, a nyugati fegyverek bevetése orosz területeken ugyanakkor komoly eszkalációs kockázatot hordoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember közepén beszélt arról, hogy a NATO-országok már nem csupán arról tárgyalnak, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajna fegyveres erői bevethetik-e Oroszország ellen, hanem gyakorlatilag az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételről egyeztetnek.
Forrás: Reuters/Magyar Nemzet; fotó: MTI