Német belügyminiszter: Ijesztő látni a gyűlöletet és az erőszakot, amellyel a hatóságoknak szembe kell nézniük – Egyre több rendőrt ér támadás


Hirdetés

A Szövetségi Bűnügyi Rendőrségi Hivatal (Bundeskriminalamt; BKA) legfrissebb jelentése szerint a tavalyi évben jelentősen nőtt Németországban a rendőrség tagjai elleni erőszakos cselekmények száma, rekordszámot érve el.

A 2023-as évben mintegy 106 ezer rendőr vált ellenük irányuló erőszakos cselekmény áldozatává. Ez 9500-zal több támadást, egyúttal pedig 10%-os növekedést jelent a 2022-ben feljegyzett értékekhez képest – mutatott rá összefoglalójában a Magyar-Német Intézet a Berlini gyors című rovatban.

A BKA 2023-as helyzetjelentése alapján az esetek többsége – az erőszakos bűncselekmények mintegy 85% – a rendfenntartó erőkkel szembeni támadás és ellenállás kategóriájába esik, például letartóztatások, vagy tüntetések során. Az olyan esetek száma is emelkedett, amelyekben rendőröket fenyegettek meg. Emellett 40 rendőrtiszt elleni gyilkossági kísérletet jegyeztek fel, hárommal többet, mint 2022-ben, bár a veszélyes és súlyos testi sértéses esetek száma tavaly némileg csökkent. A BKA valamivel kevesebb mint 39 ezer gyanúsítottat vett nyilvántartásba, csaknem hat százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A túlnyomó többségük férfi volt (84%), míg a külföldi gyanúsítottak aránya 30-ról 34%-ra emelkedett – írták.

A BKA szerint

az elkövetők az esetek többségében egyedül cselekedtek (95%), előzetesen ismertek voltak a rendőrség előtt (75%) és gyakran alkoholos befolyásoltság alatt álltak (50%).

„(Elfogadhatatlan, hogy) a riasztásra kivonuló hatóságok tagjait megfenyegetik, megtámadják, üvegekkel, kövekkel és tűzijátékkal dobálják meg – miközben a biztonságunkért dolgoznak” – mondta Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter, a tűzoltókat és a mentősöket érintő atrocitásokra is utalva.

A jelentés alapján átlagosan naponta 290 rendőr válik erőszak áldozatává.

„Ijesztő látni a gyűlöletet és az erőszakot, amellyel a hatóságoknak szembe kell nézniük”

– nyilatkozta a miniszter.

Faeser egyúttal utalt a tervezett új törvénymódosításokra is, melyek útján a szövetségi kormány szélesíteni szeretné a rendőrök fellépési lehetőségeit. A tervek között szerepel a szövetségi rendőrök sokkolóval való felszerelése is, emellett szigorítanák a büntetőjogot azokban az esetekben, amikor rendőröket vagy mentődolgozókat „előzetesen megtervezett rajtaütésbe” csalnak annak érdekében, hogy a kiérkező egységeket megtámadhassák.

Forrás:
Magyar-Német Intézet
'Fel a tetejéhez' gomb